Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Krónika - Dercsényi Dezső: Gerevich Tibor születésének századik évfordulójára

mus, de hamarosan és alapvetően a „stílszerű" helyreállítások jegyében állt. Mellette — különös módon — korán, de sporadikusan rendkívül korszerű helyreállítási módszer is jelentkezett. Möller István zsámbéki romkonzerválása (1889) az első eset a kontinensen, hogy nem építették fel, megóvták mint romot e középkori templom maradványait. Hasonló elvek jellemzik vajdahunyadi, gyulafehérvári — mindkettő a világháború miatt félbeszakadt - helyreállításait. A Tanácsköztársaság megkísérelte ugyan a korszerű szervezetet és módszert megvalósítani és Műemléki Hivatalt létesített, de ez meg sem kezdhette munkáját. Vezetőit Éber Lászlót, Lux Kálmánt félreállították és a MOB a Szépművészeti Múzeum félemeleti pár helyiségében néhány emberrel és 19 000 pengős (egy családi ház ha kikerült belőle) helyreállítási hitellel vegetált tovább. Amikor Gerevich Tibor — mint alelnök, mert az elnöki széket rendszerint egy minisztériumi korifeusnak tartották fenn, akit azután nem neveztek ki — átvette a MOB vezetését, egyéniségének és munkastílusának megfelelően nem hozatott miniszteri rendeleteket, csak cselekedett. Tudta, hogy a bizottsági forma elavult, nem hívta össze többé tagjait. Amikor valaki ezt észrevételezte, egyelőre ad acta feljegyzéssel került irattárba levele. Kijelentette, hogy a MOB szakhivatal. Maga mellé vette legjobb tanítványát, Genthon Istvánt előadónak (ez a rendtartás szerint a hivatal vezetője volt) és műszaki vezetőnek a méltatlanul félreállított Lux Kálmánt. Lassan — amint a nehéz költségvetési helyzet engedte — fiatalokkal bővítette a hivatalt: Nagy Zoltán, Pálinkás László, Csabai István és e sorok írója, majd Berkovits Ilona, Szabó Erzsébet, Rozványiné Tombor Ilona volt a legnagyobb létszám idején a MOB gárdája. Nem szabad megfeledkezni Szentiványi Gyuláról, aki mint titkár, egyszemélyben végezte az egész adminisztrációt. Ami a Hivatalt illeti, mai szemmel szinte hihetetlennek tetszik. Ez az apparátus bonyolította le az esztergomi feltárást és helyreállítást, a székesfehérvári feltárást és építette meg a romkertet, hasonlóképp a szombathelyi Szt. Quirinus bazilikának tartott, Paulovits István által feltárt római-kori emlékek bemutatását, hogy csak a legjelentősebbeket említsem. Igaz Lux Kálmán — aki Géza fiával együtt tervezte ezeket a helyreállításokat — állapodott meg a szépszámú vállalkozókkal és helyszínen ellenőrizte s úgy mellékesen — zsebből — ki is fizette őket. Nem tudok arról, hogy elszámolásában a minisztérium számvevősége bármit is kifogásolt volna. Pedig ekkor már az esztergomi külön hitel miatt évi 130—180 ezer pengőre nőtt a MOB helyreállítási költségvetése. (Miként emelkedett ilyen meredeken, megírtam a Mai magyar műemlékvédelem című könyvecskémben. Ugyanitt azt is elmondtam, miként sikerült Gerevich Tibornak megmentenie a Péterffy palotát (V. kerület Pesti Barnabás utca 2.), az egykori Valero selyemgyárat (Honvéd utca 28—30.), pedig az előzőt Sorg Antal, a magyar telekspekuláció legnagyobb képviselője szemelte ki, hogy az értékes telekre magasházakat emeljen, az utóbbi pedig ez időben már laktanya volt.) Gerevich történelmi jelentőségét a műemlékvédelem terén azonban az új korszerű helyreállítási módszer bevezetése határozza meg, melynek első megvalósult példája az esztergomi királyi várpalota helyreállítása (1934—38). Itt csak azt engedte kiegészítve helyreállítani, aminek hitelességét szigorú tudományos módszerrel meg lehetett állapítani. Jelen esetben a kápolnát és ahhoz északról és délről csatlakozó egy-egy mellékteret. A többi terem korszerű vasbeton födémet kapott. Ezekben a kérdésekben könyörtelenül szigorú volt. Jelen voltam, amikor a déli teremben (nem tudom, miért, trónteremnek nevezték) lebontatta a falifülke vélt eredeti rendeltetésének megfelelő kiegészítését, s a kápolna oltárának is csak azért kegyelmezett meg, mert alapjait megtalálták. A kápolna rózsaablakának helyreállítását is csak akkor engedélyezte, amikor Várnai Dezső homokban mintegy kétharmadát az eredeti küllőkből össze tudta rakni. Várnainak különben is oroszlánrésze volt abban, hogy az esztergomi várpalota helyreállítása — néhol a tervekkel ellentétben — úgy készült el, ahogy ma látjuk. Helyszíni művezetése, rendkívül alapos megfigyelései tették lehetővé a kápolna északi és déli normann díszes kapuívei helyének meghatározását. Az északi ív elhelyezése pedig az egész diadalív, sőt a boltozás pontosabb helyreállítását segítette elő. Ma már nem tudom megállapítani, hogy a hiányzó kváderek pótlására legyártott vékony tégla gondolata kitől származott (alighanem Lux Gézától), főként azt, hogy e kettőnek eltérő színvilágát hogyan lehetett ily mesterien összehangolni. Még a műemléki helyreállításban teljesen járatlan laikus is azonnal észleli, mi az eredeti és mit tett hozzá a mai tervező, de a kettő nemcsak