Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Sopron műemlékeivel foglalkozó tanulmányok - Kissné Nagypál Judit: Sopron városfalairól

SOPRON VÁROSFALAIRÓL Régi metszetek, rajzok, térképek ábrázolták —, oklevelek, leírások említették (95. kép), de az állandóan fejlődő, változó város fokozatosan elépítette, magába rejtette középkori városfalait. Szerkezetével, átvezetésével, bástyakertjeivel s az összefüggéseitől elszakított várostornyával emlékeztetett csupán egykor tekintélyes védőműveire. A második világháborús légitámadások végigsebezték a várost. Az épületromok eltakarítása után két hosszabb, összefüggő szakaszán ismét szabadon, takaratlanul állt a tornyokkal erősített középső városfalgyűrű a Várkerületen. A feltöltött talajból szinte csak derékmagasságtól kiemelkedve, romosán, sérülten is, monumentális látványt nyújtott. A béke első éveiben az életveszély-elhárítás, a lakásínség súlyos, országos gondjai mellett nem nyílt lehetőség a városfalak tudományos feltárására, sem ennek nyomán az építészi helyreállításra. Csak 1959-ben, majd 1961-ben két műemléki épület helyreállításával összefüggő régészeti feltárás eredményei hívták fel a figyelmet Sopron városfalainak építéstörténeti értékeire. A Fabricius-ház bástyakertjében végzett régészeti kutatás

1 jelezte első ízben, a Caesar-ház mögötti falszoros feltárása pedig megerősítette azt a feltevést, hogy a középkori háromszoros várfalrendszer (96. kép) a római városfalmaradványok és az akkor még tág határok közt datált (IV—XIII. század) ún. Vörös-sánc felhasználásával épült ki, s mint ilyen, talán egyedülállóan érdekes példája a történeti kontinuitásnak. Az összefüggések pontosabb tisztázására az említett helyeken — a későbbi beépítések miatt — nem nyílt alkalom. A meglevő értékes falak védelmének szükségessége feltétlenül az alaposabb, részletesebb tudományos kutatást, feltárást s ennek nyomán a bemutatás lehetőségeinek mérlegelését kívánta. 1962 óta a városfalak különböző pontjain folyamatosan végzett régészeti feltárások jórészt tisztázták építésének főbb periódusait, s a város fejlődéséről, történetéről igen jelentős új adatokkal gazdagították ismereteinket. Az eredményekről részletes publikációk jelentek meg

2 — részben pedig nyomtatásra várnak — az ásatásokat vezető régészek tollából. Mielőtt az egyes városfalszakaszok építészi helyreállítását bemutatnám, ezek alapján röviden összefoglalom építéstörténetüket. Az I. század elején alapított — borral, olajjal, borostyánkővel kereskedő — virágzó Scarabantiát (Sopron városelődjét) az ismétlődő barbár támadások ellen a III—IV. század fordulóján erős városfalakkal vették körül. A védelem nem terjedt ki a nagy területen széthúzódó római településre, csak annak enyhe emelkedőn épült városközpontját övezte. A falgyűrűbe zárt terület főtengelyét a várost átszelő borostyánkő-út képezte. Ettől a tengelytől keleti és nyugati irányban közel azonos területet kerített be a szabálytalan ellipszis vonalú védőfal. A borostyánkő-út és a városfal metszéseinél (tehát a bekerített város hossztengelyének északi és déli végpontjain) épült a város — tornyok közé fogott s védett — két kapuja (97. kép). A városfal teljes vonulata mintegy 28 méterenkénti ritmusban félkör alakú védőbástyákkal tagolt. A falak átlagos vastagsága 3,00 — 3,20 m ! Magassági méreteire, pártázatos kiképzésére már csak analógiák alapján következtethetünk. E hatalmas építmény falazóanyagát a közeli fertőrákosi kőfejtőből szállították. A falak külső homlokzata: szépen megmunkált lábazat feletti, nagyméretű, szabályosan faragott kváderburkolat, mely az érkező számára már távoli nézetből is erőt hangsúlyozó, reprezentatív igénnyel készült. A falak belső, város felőli síkját szerényebb, de gondos precizitással egymáshoz illesztett kisebb kváderek képezik. A falközt zsíros mészhabarcsba öntött, téglatörmelékes, apróbb kövekkel töltötték ki. Ma már szinte alig realizálható (de mindenesetre a római birodalom méreteire, szervezettségére jellemző) az az emberi energia- és matériamennyiség, amelyet még e hanyatló korszakban is és itt, e távoli provincián a város, de talán elsősorban a fontos kereskedelmi út védelmére a körítőfalak építésével áldoztak. A mintegy 1100 m hosszú s építésekor kb. 40 000 m

3 kőanyagot bedolgozó hatalmas mű a római birodalom bukása után, még romosán, sérülten is tekintélyes védelmet nyújtott. Ezt bizonyítják a Városház utcában tudományos alapossággal végzett réteg vizsgálat, épületmaradvány-