Magyar Műemlékvédelem 1969-1970 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 6. Budapest, 1972)

BEVEZETŐ - Dercsényi Dezső: A magyar műemlékvédelem 100 éve

A Tanácsköztársaság 133 napja természetesen nem hozott, ilyen rövid idő alatt nem hozhatott gyökeres változást, mégis intézkedései arra utalnak, hogy felismerte a követendő helyes utat, s ha intézkedéseit a tanácshatalom megdöntése után meg is változtatták, lényegében irányt mutatott az 1945 utáni fejlődésnek. Elrendelte a MOB feloszlatását, szakhivatalt szervezett Ebei- László és Lux Kálmán vezetésével, élesen elítélve mutatott rá a korábbi műemléki helyreállítások módszertani hibáira, elrendelte a műemlékek nyilvántartásba vételét, felmérését stb.

3 A két világháború közötti időszak két élesen elkülönülő részre oszlik. 1934-ig tovább tengette életét a Műemlékek Országos Bizottsága, igen szerény anyagi eszközökkel (évi 20 000 pengő javadalommal), melyből a bizottsági tagok által pártolt munkák befejezésére sem jutott, és igen csekély tekintéllyel, melyet sem az apparátus szakértelme, sem pénzeszközök nem tudtak a hivatás magaslatára emelni. 1934-ben Gerevich Tibor elnökké kinevezése gyökeres változást hozott. Megszüntette a Bizottságot, helyette jó szakemberekből szakhivatalt szervezett, élére állítva Genthon Istvánt, legjobb tanítványát, az európai látókörű és ízlésű művészettörténészt és a Tanácsköztársaság idején hivatalt viselt és ezért félretett Lux Kálmánt rehabilitálva a műszaki irányítást adta a kezébe. A műemléki nyilvántartás megindításáról, a nagy feltárások és azok helyreállításánál alkalmazott korszerű módszerekről később lesz szó, itt csak azt említjük, hogy megtöbbszörözte a rendelkezésre álló hiteleket (ez 1938-ban 180 000 pengő volt), és megindította az új, korszerű törvény előkészítését. Míg az 1881-es törvénynek, szervezetnek és a módszereknek az osztrák példák voltak ihletői, addig az 1934-es reform, még inkább az azt követő törekvésekre az olasz műemlékvédelem elveinek, gyakorlatának iránya nyomta rá bélyegét. így az 1937-es olasz műemléki törvény nagymértékben mintaképül szolgált a sok változatban készült törvényjavaslatnak, mely védelem alá kívánta vonni az ingó és ingatlan emlékeket egyaránt, a tulajdonos kötelességévé tette a fenntartást és a helyreállítást, hatósági jogot biztosított a létesítendő szervezetnek. A törvénytervezet sohasem került az országgyűlés elé. de kiinduló pontjává vált az 1949-es törvénynek. Az a társadalmi átalakulás, ami 1945 után Magyarországon lejátszódott, természetesen éreztette hatását a műemlékvédelem területén is, megadta annak korszerű jogszabályait és megvalósításának személyi, majd anyagi lehetőségeit. A háborús romok eltakarításával egyidejűleg a fővárosi Közmunkák Tanácsa megkezdte Budapesti műemlékeinek helyreállítását, határozatot hozott a budai várnegyed, a volt királyi palota korszerű módszerekkel történő helyreállítására. A Magyar Népköztársaság 1949-ben létesített Elnöki Tanácsa egyik legkorábbi törvényerejű rendeletében, a 13. számúban intézkedett a múzeumokról és a műemlékekről. A törvényerejű rendelet e két nagyfontosságú kulturális kérdésről együttesen intézkedik, ami kifejezésre jut abban is, hogy a jogszabály végrehajtására létrehívta a Múzeumok és Műemlékek Országos Központját. A műemlékvédelem célját meghatározó mondatban lényegében benne foglaltatik az új jogszabály korszerű szemlélete és elve: „a magyar történet, tudomány és művészet emlékeit és eredményeit mint közművelődésünk örökbecsű értékeit ... fokozott védelemben kell részesíteni és azokat az egésznép szám ára hozzáférhetővé kell tenni". Az új jogszabály alapvető elvi állásfoglalása, hogy a művészeti emlék fogalmát (ebből származik a „műemlék" szó is) kiterjeszti elsősorban a történet és a tudomány emlékeire és eredményeire, s azzal, hogy a felsorolásában azoknak ad elsőséget, lényegében a műemlékvédelem céljának és ezzel szemléletének történeti alapvetését hangsúlyozza. A műemlékek védelmét - tekintet nélkül arra, hogy azok közvagy magántulajdonban vannak — a tulajdonos kötelességévé teszi, és e tevékenység irányítására, ellenőrzésére hatósági jogkört biztosított a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának. (P>demes megemlíteni, hogy a központ csak ebben a vonatkozásban gyakorolt hatósági jogkört.) Ugyanilyen korszerűintézkedés volt a tulajdonos kötelezése bizonyos, a műemlék értékét növelő, állagát biztosító munkák elvégzésére, aminek terhét azonban az állam vállalta, és korszerű intézkedés volt a műemlék megtekintésének lehetővé tétele is. A kisajátítási jog megadása és szigorú büntető rendelkezések kodifikálása a törvényerejű rendelet célkitűzéseinek hatályos megvalósítását voltak hivatva biztosítani.

1 Említettük, hogy az 1949. évi 13 sz. tvr. létrehozta a Múzeumok és Műemlékek Országos Központját, ami az adott helyzetben helyes intézkedés volt, később azonban a továbbfejlődés gátjává vált az önálló műemléki szervezet megszüntetése. A központ létrehozása helyes volt, mert két rokon kulturális területet kapcsolt össze, ami lehetővé tette a rendelkezésre álló szakemberek erőinek nagymérvű koncentrálását. Hasznos volt, hogy a múzeu-