Magyar Műemlékvédelem 1967-1968 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 5. Budapest, 1970)

Tanulmányok - Barcza Géza: A magyar műemlékvédelem fejlődése a jogszabályok tükrében (az 1949. évi 13. sz. törvényerejű rendelet)

minisztériumi javaslat alapelvét, a műemlék fogalmát alakilag határozta meg. A jogszabály szerint a miniszter által védetté nyilvánított ingatlanokat nyilvántartásba kell venni, ezekre vonatkozóan bejelentési ós adatszolgáltatási kötelezettség rendelhető el. A védetté nyilvánítás tényét az ingatlan telekkönyvében be kell jegyezni. A jogszabály úgy rendelkezett, hogy a műemléket és annak tartozékait épségben és változatlan állapotban kell fenntartani, s a fenntartás kötelezettsége a tulajdonost, illetőleg a haszonélvezőt terheli. A fenntartási kötelezettség kiterjed az építmény építészeti állagára és alkatára, homlokzatára, alaprajzára, valamint a művészi megjelenés minden tényezőjére. Amennyiben a tulajdonos fenntartási kötelezettségét nem teljesíti, a miniszter a tulajdonos költségére megóvási és helyreállítási munkálatokat rendelhet el. A műemlék zavartalan hatásának érvényesülése érdekében az építményt eléktelenítő vagy idegen részek lebontására irányuló munkálatok elrendelését is lehetővé teszi, s módot ad arra, hogy a megállapított határidőn belül el nem végzett munkákat a miniszter a tulajdonos helyett és annak költségére elvégeztethesse. A törvényerejű rendelet előírja, hogy a műemléken és annak tartozékain külső vagy belső átalakítási, bővítési vagy javítási munkát csak a miniszter engedélyével és az általa meghatározott módon lehet végezni. A jogszabály a műemléki épületekre hatósági engedélyek kiadását csak akkor teszi lehetővé, ha ahhoz a miniszter előzetes hozzájárulását megadta. Módot ad a jogszabály a miniszternek arra is, hogy a fenntartási kötelezettségen felüli munkák elvégzésére felhívja a tulajdonost, ha azok a műemlék eredeti jellegének kifejezésére vagy hatásosabb érvényesülésére irányulnak. Mivel a tulajdonosnak az ilyen munkálatokból általában haszna nem származik, a jogszabály elsődlegesen az államkincstár tehervállalását írja elő. A törvényerejű rendelet megteremti a műemlék megtekintésének lehetőségét. Erre vonatkozóan előírja, hogy csak olyan hatósági előírások adhatók, melyek a tulajdonost az ingatlan rendeltetésszerű használatában és életviszonyaiban érdemlegesen nem zavarják, és számára költséget nem okoznak. A jogszabály kisajátítási lehetőséget biztosít arra az esetre, ha a tulajdonos a műemlék fenntartását veszélyezteti, illetőleg ha annak fenntartását, megóvását saját hibáján kívül nem tudja biztosítani, valamint, ha az államkincstár által a műemlékre fordított költségek behajtására más módon nincs lehetőség. Mint látható, a jogszabály — eltérően az 1881. évi műemléki törvénytől — nem írja elő a kötelező kisajátítás eseteit, hanem annak csupán lehetőségét teremti meg. A műemlékek és tartozékaik védelme mellett a törvényerejű rendelet gondoskodik a műemlék környezetének védelméről is. Műemléki környezetnek tekinti az építmény építészeti és tájképi környezetét. Emellett védett területekként kezeli a történeti és régészeti jelentőségű földterületeket, vagyis az olyan ingatlanokat, amelyeknél műemléki objektumok előkerülésével lehet számolni, vagy azokhoz valamely történelmi esemény fűződik. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a védett területen nem szabad olyan változtatást eszközölni, amely a műemlék épségét, zavartalan érvényesülését vagy a védetté nyilvánított földterület jellegzetes állapotát megváltoztatná. Ezekre a területekre is elrendeli a jogszabály a védettség telekkönyvi feljegyzését. A jogszabály a Múzeumok és Műemlékek Országos Központját a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete és a Magyar Tudományos Tanács tudományos irányítása alá helyezi. A hivatal első fokú hatóságként működik múzeumi és műemléki ügyekben, és jogosult közvetlen kapcsolatokat kiépíteni más hatóságokkal. A szervezet és a működés rendjét részleteiben nem határozza meg, csupán azt, hogy az elnököt a Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevezi ki. A minisztérium eredeti javaslatától eltérően tehát megváltozott a műemléki hatóság elnevezése, és nem került sor a szaktanácsadó szerv felállítására. A kilencedik fejezetben a büntető rendelkezések találhatók. Ezek súlyosabb büntetéseket irányoznak elő, mint amilyen a minisztérium eredeti javaslatában volt. A műemlékeknél és a muzeális tárgyaknál egyaránt bűntetté minősíti a törvényerejű rendelet védelme alatt álló tárgy szándékos megrongálását, elpusztítását, vagy megsemmisítését, és azt három évig terjedhető börtönnel rendeli büntetni. Ugyanilyen büntetést helyez kilátásba, ha a törvényerejű rendelet védelme alatt álló tárgyat az ország területéről engedély nélkül szándékosan kivisznek, vagy azt, kiviteli engedély esetén, a meghatározott időn belül nem hozzák vissza. Szabálysértés esetén pénzbírság kiszabására van lehetőség. Szabálysértésnek minősül a bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, a műemlék megtekintési lehetőségének meghiúsítása, a védett objektumon a miniszter engedélye nélkül, vagy attól eltérően végzett munkálat, valamint az engedély nélküli ásatás, és a leletmentést meghiúsító beavatkozás. A vegyes, átmeneti és hatályba léptető rendelkezésekről szóló tizedik fejezet a műemlék eredeti jellegének kifejezésére vagy hatásosabb érvényesülésére irányuló munkálatok elvégzése esetére a tulajdonosnak házadómentességet biztosít. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a tulajdonosoktól az államkincstár által megelőlegezett költségeket közadó módjára kell behajtani. A törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezte az 1881. évi XXXIX. törvénycikket, valamint az 1929. évi XI. törvény múzeumi vonatkozású rendelkezéseit.