Magyar Műemlékvédelem 1967-1968 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 5. Budapest, 1970)

Tanulmányok - Gerőné Krámer Márta: Jung József pesti építőmester

23ő. kéj). Szirák, ev. templom. OMF gyűjtemény rozott fejlődést vagy egyéni jellegzetességet meg­állapítani nem lehet. A kapott feladatokat minden esetben a kor színvonalának megfelelően, jó ízléssel, arányérzékkel, egyszerűen oldotta, meg. Kisebb, Pesten végzett javítási munkáiról legkorábbi adatunk 1775-ből származik, s eszerint a belvárosi templom omladozó szentélvét javítja Nopauer Mátyással együtt. 28 A Károlyi-palota felmérési rajzainak elkészítésével gr. Károlyi 1778-ban bízza meg Jung Józsefet, s ugyanakkor más építészektől is kér terveket a palota át­építésére vonatkozóan. Négy terv maradt fenn, s két rajzon Révhelyi Elemér a kidolgozás, az írásmód, a higgadtabb felfogás alapján Jung kezét véli felismerni. Különösen dicséri a lépcsőház megoldásának tervét ,,melyben Jung képességei­nek nagyszerű bizonyítékát nyújtja". 29 Révhelyi megállapításával egyetértünk, annál is inkább, mert mesterünk legszerencsésebb, leginvenció­zusabb alkotó korszakának ezeket az éveket tartjuk. Az 1781-ben felépített terézvárosi fatemplomot (melyet 1801 -ben lebontottak) kétszer is javította. 30 1 786 márciusában a pesti pálos templom és kolos­tor javítási munkáit végzi, ami valószínűleg összefüggésbe hozható azzal az eredménnyel, hogy a katonai főjmrancsnokság kaszárnyává szerette volna átalakítani a piarista kollégiumot, a piaris­tákat a paulinusok kolostorába akarta áthelyezni.' 41 1781. március 15-én kelt az a levéltári adatunk, melyben Jung a városi sörház javításáról számol be, s az iratokhoz csatolva ott van az előlegképpen felvett 700 Ert-ról szóló nyugtája is. A munkát II hónapon keresztül végzi és 1782. augusztus 23-ára lesz készen. 32 A mai Uj Városháza helyén - V. Váci u. 62- 64. sz. — állt a városi sörház, mely 1687-től 1815-ig működött, és épülete 1869­ig fennállt. 33 A mai Serház utca őrzi emlékét. Jung nak fennmaradt 1793-ban készített terve a pesti sör­ház helyreállítására, sőt a Városi Magistratushoz benyújtott részletes beszámolója is (239. kép). A pesti sörház helyreállítására vonatkozó Jung­féle tervet, amely alaprajzot és keresztmetszetet tartalmaz, kitűnő mesterségbeli munkának tart­juk. Világos, áttekinthető alaprajz, s a kereszt­metszet megoldása, rajzi kivitele is jelzi, hogy Jung könnyedén oldotta meg a kapott feladatot. Az utcára merőlegesen épített, bekerített, tégla alaprajzú udvar utcai részén helyezkedett el a régi épület, amely 4 + K+4 tengelyrendszerű, részben emeletes épület volt. Az udvar végén állt az istálló és a két épület közé. a kerítés mellé épített malátaszárító. Ezen épületek meg­hagyásával bővítette Jung a serfőzőt. 31 Az utcai épületre merőlegesen emelt egy újabb épület­szárnyat, melyhez a régi alapokat megerősítésük 236. kép. Szirák, Teleki-sírbolt. OMF gyűjtemény

Next

/
Oldalképek
Tartalom