Magyar Műemlékvédelem 1967-1968 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 5. Budapest, 1970)

Tanulmányok - Gerőné Krámer Márta: Jung József pesti építőmester

nindkét épület manzárdtetővel fedett (223 22-1. tép). A két épület közötti különbséget elsősorban az iblakok díszítésénél látjuk. A főbejárattól jobbra evő épület ablakai gazdagabban díszítettek, a kő­keretes füles kötényes ablakok felett még tört ves szemöldökpárkányi is találunk, míg a másik ípületnél a mellékutcára néző homlokzat középső ;engelyéből háromszögű oromzattal lezárt rizalit ép előre, s a kőkeretes ablakokat egyeneszáródású )árkánnyal zárja le. Mindkét épület középfolyo­sós. Szügy községben jelenleg üres telken (egykorte­mető) áll a Beniczky-család sírboltja, (225. kép) nelyrőltudjuk, hogy 1780körül épült. A négyzetes üaprajzú épület íves oromfala erőteljes párkányú pilaszterekre támaszkodik. Kőkeretes bejárati íjtaja szegmentíves. Valószínűleg -lung műve­lek tekinthetjük a sírkápolnát, hiszen ezekben az ávekben építi a szügyi megyeházát, s valószínű eg azért nem említik sehol, mert annyira jelenték­telen kis munka, hogy nem szükséges megemlékez­ni róla. Mi azért emeljük ki, mert e kápolnával szinte teljesen megegyezik a sziiáki Teleki-sír­bolt, ahol a templom szintén hitelesen -Jung műve. így a két azonos megjelenésű kápolna szerzője kézenfekvő. Jung több éven át állt Grassalkovich szolgála­tában, annak 1771-ben bekövetkezett haláláig. 12 224. kép. Szügv. Iskola, v. megyeháza főbejárat. Szerző felvétele 22ö. kép. Szügy. Beniczky-sírbolt. Szerző felvétele Még alig múlt el néhánv esztendő Jungnak hazánkba érkezése óta, és máris kitüntető meg­bízást kapott. Az aszódj Podmaniczky-kastély nagyszabású bővítése volt ez, s művét ma is legsikerültebb, legjelentősebb alkotásának tartjuk (226 - 227. kép). Grassalkovich ajánlatára hívja meg id. Podmaniczky János, valamint fiai, Sándor és János 1 767-ben Jung Józsefet, kastélya oldalszár­nyainak emeletessé való bővítésére. A középrész ko­rábbi, s bár Bél Mátyás említést tesz a kastély le­írásában oldalszárnyakról is. ezeket bizonyára le­bontották, s a maiátható két oldalszárny és a meg­levő középső rész hátsó homlokzatához épített árka dos folyosó .Jung József nagyszerű alkotása, melyet 1772-ben fejezett be. 13 A ('our d'honneur-szerűen csatlakozó két emeletes szárny, amely közre­fogja a régebbi földszintes épületet, elsősorban nyugodt architektúrájával kapja meg a szemlélőt. Mindkét szárny távolból nézve azonos kiképzésű épületnek látszik, közelítve azonban egymástól eltérő építészeti tagolásukra figyelünk tél. Az [J­alaprajzú épület oldalszárnyai egy-egy manzárd­tetős sarokpavilonnal zárulnak. A bal oldali a Sándor-, a jobb oldali a -János-szárny. A Sándor­szárny udvari emeleti része nyolc nyílástengelyes, n sarokpavilon utcai homlokzata három nyílás­tengelyes; a dános-szárny tengelyosztása ehhez hasonló. A Sándor-szárny építészeti tagolásánál Jung rendkívül harmonikusan alkalmazza a nyílás­tengelyeket elválasztó lizénákat, faltükröket, s 1!>7

Next

/
Oldalképek
Tartalom