Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)

Tanulmányok - Barcza Géza: A magyar műemlékvédelem fejlődése a jogszabályok tükrében (1847-1949)

függesztheti, és a tulajdonos költségére azokat elvégeztetheti, kiigazíthatja. Ha a tulajdonos kivéve az államot és az egyházakat — a Főfelügyelőség felhívása ellenére a fenntartást, illetőleg a kiigazítást elmulasztja, vagy a műemléket rombolja, a vallás- és közoktatásügyi miniszter a Főfelügyelőség javaslatára az emiékek ideiglenes vagy végleges kisajátítását, zárlatát, súlyosabb esetben elkobzását rendelheti el. A védett építmények nagy költséggel járó átalakításánál a Főfelügyelőség javaslatára 15 évig terjedhető ideiglenes házadó-mentesség adható. Ilyen esetben a tulajdonos ,,a stílszerű helyreállítás" vagy átalakítás költségének 10%-át a Művészeti és Történeti Emlékek Alapjába tartozik befizetni. Ha a tulajdonos az emléket nem akarja fenntartani, a vallás- és közoktatásügyi miniszter a Főfelügyelőség javaslatára elrendelheti a kisajátítást. Amennyiben erre nem kerül sor, a vallásos közoktatásügyi miniszter engedélyt adhat az emlék egészben vagy részben történő lebontására. Ebben az esetben azonban a tulajdonos a telek értékének, illetőleg a vételárának 10%-át köteles a Művészeti és Történeti Emlékek Alapjába befizetni. A javaslat alapján a tulajdonos a helyreállítás előtti és utáni állapotról készített, tudományos célra is használható fényképfelvételek Főfelügyelőséghez történő beszolgáltatására is kötelezhető. A javaslat biztosítja a Főfelügyelőség részére az ingatlan és ingó emiékek megtekintésének és felülvizsgálásának lehetőségét. Az ingó emlékek épségben való fenntartása, azokon biztosítási, helyreállítási munkálatok elvégzése a tulajdonos feladata. Ha az emlék fennmaradását a tulajdonos veszélyezteti, a Főfelügyelőség jogosult az emléket őrizetbe venni, súlyosabb gondatlanság esetében a vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyével elkobozni. Az ingó emlék tulajdonosa a tulajdonban bekövetkezett változást köteles a Főfelügyelőséghez bejelenteni. Az államot az ingókra vonatkozóan elővételi jog illeti meg. A nyilvántartott, valamint a művészeti és történeti érdekű nyilván nem tartott ingó emlékek kivitelét a javaslat a Főfelügyelőség engedélyéhez köti. A bejelentési kötelezettség elmulasztása és az engedély nélkül megkísérelt kivitel elkobzást von maga után. A kiviteli engedély megadásáért a tulajdonos az ingó emlék értéke alapján a Művészeti és Történeti Emlékek Országos Alapjába 8—30% -os díjat köteles fizetni. A javaslat a bejelentési, az érintetlenül hagyási kötelezettség elmulasztása, az engedély nélküli vagy attól eltérő építkezés és az emlék rongálása esetére pénzbírság kiszabását, valamint elkobzást tesz lehetővé, továbbá megteremti a helyreállítási költségek behajtásának lehetőségét is. Ingó emlékeknél az engedély nélküli kivitel pénzbírsággal, súlyosabb esetben elkobzással büntetendő. A javaslat a kísérletet is büntetni rendeli. A pénzbírságot minden esetben a Művészeti és Történeti Emlékek Országos Alapjába kell befizetni, az alap kezelése és felhasználása a Főfelügyelőség feladata. A javaslat szerint a Művészeti és Történeti Emlékek Országos Főfelügyelősége a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alatt működő hivatal, melynek vezetője a tiszteletdíjas főfelügyelő. A tisztviselői kar a főtitkárból, a titkárból, a segédtitkárból, az építészeti főtanácsosból, két építészből, egy fényképészből, két irodatisztből, két altisztből és az ideiglenes alkalmazottakból áll. A hivatali szervezet munkáját a főfelügyelő javaslatára a vallás- és közoktatásügyi miniszter által ötéves időtartamra kinevezett felügyelők közreműködésével végzi. A Főfelügyelőség a műemlékek védelmét a törvényhatóságok első tisztviselői (megyékben az alispán, törvényhatósági jogú városokban a polgármester) útján és az államépítészeti hivatalok közreműködésével látja el. A Főfelügyelőség végzi az emlékek lajstromozását, nyilvántartását, felvételét, törzskönyvezését, a topográfiai munkákat, a tudományos és népszerű ismertetést és az emlékekkel kapcsolatos propagandatevékenységet. A javaslat a főfelügyelő mellett szaktanácsadó szervként kívánja létrehozni a Művészeti és Történeti Emlékek Országos Tanácsát, melynek tagjait a főfelügyelő javaslatára a történetet, régészetet, művészettörténetet, építészetet művelő kiváló szakemberek közül öt év tartamára a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezi ki. A tanácsnak hivatalból tagja a főfelügyelő — mint elnök —, a főtitkár — mint előadó —, a titkár — mint jegyző —, valamint a Főfelügyelőség építészeti főtanácsosa és felügyelői. A tanács rendes tagjainak száma nem haladhatja meg a huszonöt főt. A tanács szükség esetén szakosztályok útján (művészeti, régészeti, történeti, ásatási, technikai) tanácskozik. Az ülésekre szavazati jog nélkül külső szakemberek is meghívhatok. Az 1942-ben készített törvényjavaslat sorsa nem ismeretes, bár utalás található arra, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter a képviselőházban tárcája költségvetésének tárgyalása során bejelentette az új műemléki törvényjavaslat elkészültét. Hogy az ismertetett javaslat mennyiben egyezett meg ezzel a törvénnyé nem vált törvényjavaslattal, nem tudható, mivel ez a tervezet nem került elő. Az 1881. évi XXXIX. törvénycikk hatálya tehát változatlanul fennállott. Az 1942. évi ismertetett törvényjavaslat felhasználta az eddigi törvényjavaslatok helyes kezdeményezéseit, a MOB működésének gyakorlati tapasztalatait, szakított a testületi vezetés rendszerével, gondoskodni kívánt arról, hogy a hivatali szervezet működése anyagilag megalapozott legyen. A javaslatnak a műemlékvédelemre vonatkozó előírásai, a védelem formái (köztük a műemlék környezetének védelme), a műemléki hatósági engedélyezés kialakított rendszere a korszerű műemlékvédelem elveit tükrözik, s a jogi szabályozásban nem találhatók fel az eddigi mértékben a magántulajdon szentségét védelmező megkötöttségek. Véleményem szerint ez a törvényjavaslat nem testületi munka eredménye, hanem azt valamely lelkes — nem jogászi képzettségű — műemléki szakember a kor-