Magyar Műemlékvédelem 1959-1960 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 2. Budapest, 1964)

Tanulmányok - Entz Géza – Gerő László: Műemlékvédelmi tapasztalatok szocialista országokban

mindenütt nagyarányú kutatás és feltárás előzte meg. A német városfejlődéssel és a tervezés elméleti alapjaival a Német Építészeti Akadémia Építészettörténeti és Építészet elméleti Intézete foglalkozik. Lengyelországban aLengyel Tudományos Akadémia Városépítéstörténeti és Építészettörténeti Intézete végez hasonló munkát és foglalkozik a városok s műemlékek építészettörténeti kutatásával. Bár Csehszlovákiában a háború aránylag kevés kárt okozott, e kérdésre mégis fokozott gondot fordítanak. A 39 védett városi rezervátum (30 cseh és 9 szlovák területen) kutatását és építészeti tervezését 1960-ig mintegy 200 főből álló Állami Rekonstrukciós Tervező Intézet végezte, amelynek 150 tagja Prágában, 35 Brnóban és 15 Pozsonyban működött. Az első öt év munkájáról 1958-ban könyvben számoltak be. A Szlovák Tudományos Akadémiának Építészet-, illetve Művészettörténeti Intézete van. A terület kutatási feladatait ez végzi el. Hazánkban is korán felismerték a városok műemléki és történeti értékét, s 1950-től megindult a városképi vizsgálatok sorozata. Sajnos azonban: az e téren kifejtett nagyszabású lengyel és cseh munkálatok nálunk nem találtak követésre. Ennek ellenére az élőmunkák alapján a műemléki együtteseket mind a városfejlesztési, mind a regionális tervezés figyelembe veszi. Az új Országos Építésügyi Szabályzat három kategóriát tartalmaz a műemlék-együttesek védelme kapcsán. A műemlék és közvetlen környezete a ,,védett műemléki környezet", a több műemlékből vagy műemlékjellegű épületből álló utcaszakasz vagy tér a „védett városkép", végül több utca, illetve tér ilyen együttese alkotta történeti városmag a „műemléki jelentőségű terület". Ezek kijelölése most folyik. — Nálunk a speciális intézet hiányzik, az első részletesebb vizsgálatokat azÉ

M VÁROSTERV Vállalat végzi. A magyarországi történelmi épületegyüttesek és műemlékek védelmére készített „városképi és műemléki vizsgálatok" 72 településre vonatkozóan állnak rendelkezésre. Ezekkel úgyszólván elsők voltunk a szóban levő államok között, amelyek a mi vizsgálati módszerünket átvették, de tovább is fejlesztették, nagyarányúan kibővítve és elmélyítve a kutatás munkáját. A mi vizsgálatunk viszont a kora kezdetnél megállt, kibővítése a „műemléki jelentőségű terület" kapcsán csak napjainkban indult meg. A műemlék-helyreállítások tervezését mindenütt különleges tervező vállalatok vagy nagyobb magasépítési vállalatok műemléki tervező csoportjai végzik. Ezek munkáját megelőző régészeti vagy építészeti feltárásra a műemléki intézmények külön adnak megbízást, és a feltárást, helyreállítást koordinálják. Kivitelben azok a munkák látszottak a legjobbaknak, amelyeket saját rezsiben végeztek, mint pl. a krakkói körzet várhelyreállításai. A Német Demokratikus Köztársaságban példaszerűek a nagyarányú barokk parkhelyreállítások (Potsdam, Pillnitz, Grossädlitz). Az elpusztult városrészek rekonstrukciója helyenként kifogástalan (Potsdam). Az értékes egységes városképben újabban azonban nem eléggé kiérlelt épületeket emelnek (Stralsund) a régi még meglevő és álló homlokzatok alapján való helyreállítás helyett. A legszebb műemléki munkák közé tartozik a Wartburg pincéjének helyiségsora. Kitűnően karbantartott műemlékek és megindított helyreállítások (a Hofkirche és a Zwinger Drezdában, lakóházak Görlitz ben, a dóm és a Liebfrauenkirche Mag deburgban) mellett akadnak olyan épületek, amelyek óriási sérüléseik következtében jelentős nehézségeket okoztak és amelyeknek helyreállítása még vitatott (a Bauakademie Berlinben Schinkeltől). Még mindig előfordul a műemlékek sajnálatos bontása (Potsdam, Neues Palais). A városi műemléki lakóházak helyreállítása általában semleges, néhány esetben azonban a foghíjak kitöltése archaizáló (Rostock, Magdeburg). A favázas házaknál a korhadó fa impregnálása — főként a falban — még nem tekinthető megoldottnak. Csehszlovák területen a védett rezervátumok egészére kiható emlékvédelmet találunk, számos helyreállított homlokzattal és gyakran nagyarányúrestaurálásokkal, lásd: a jihlavai városháza, a prágai Strahov- és Emmaus-kolostor. Helyenként azonban a munkák nem támaszkodnak annyi dokumentumra, amennyit elengedhetetlennek tartunk, így pl. a prágai Betlemska-kaplica esetében, ahol a belsőben az óriási méretre felnagyított miniatúrák sem hatnak meggyőzően; de a létesített tér felfogása is érthetetlen, mert a gótizáló csarnoktér nem követi az ugyanott dokumentált rajzokból leolvasható eredetit. Igen magas építészeti színvonalon készült a prágai Karolineum helyreállítása is. Azonban kifogásolható Fragner építésznek az a felfogása, amely megváltoztatja e történeti nevezetességű műemlék eredeti tereit, szintjeit a mai cél érdekében; a régi maradványokat csak mintegy látványos díszítésre használja fel a modern arányok szerint teljesen átformált térhez. Némely helyen túlzottnak tartjuk a homlokzatok felújított színességét, bár az eredeti nyomok a helyreállításhoz legtöbbször elegendő támpontot nyújtanak. Mégis a rossz állapotú, de eredeti részek e felújítások során áldozatul esnek vagy legalábbis háttérbe szorulnak; a nézőben pedig az a benyomás keletkezik, hogy a rekonstrukció az épület teljes homlokzatát érintette, eredeti felület alig maradt. Ugyanakkor, midőn elismerjük a jelentős műemléki munkákat Telében, Jihlavában és más városokban, ennek a közönség előtt népszerűsíthető, idegenforgalmi és más előnyeit — sajnálatosnak kell tartanunk, hogy a tatarozás nem mindenütt jár együtt a műemléképület egészségessé tételével, a lakások korszerűsítésével. Magas fokot ért el a csehszlovák műemlékvédelem Prágában a strahovi kolostor és az Ágnes-kolostor helyreállításában s bemutatásában, továbbá a Belvedere-palota, valamint a Mala Strana kertjeinek rekonstrukciójában. Helyeselhető az az egyszerű és ízléses mód is, amellyel több vár helyreállítását végzik (Svihov, Kost, Blatná; néhai Bretislav Storm építész munkái). Nem érthetünk egyet azonban a műem-