Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Rozványiné Tombor Ilona – Gergelyffy András: Műemlékek tudományos kutatása

képek, népi építészet, várak, egyes épületek). Ezek eredményei egyrészt elmélyítik a topográfiai munkát, másrészt fontos támasztékot nyújtanak a műemlékvédelem elvi és gyakorlati feladatainak meghatározásához. Ez a nagyarányú anyagfeltárás azonban korántsem áll meg a meglevő műalkotások gondos leírásánál és felkutatásánál, hanem mindent elkövet a történeti források teljes összegyűjtéséért. A kiadott és kiadatlan okleveles adatok e tekintetben éppoly fontos szerepet kapnak, mint az épületek és épületegyüttesek eddig ismeretlen, ásatással vagy falkutatással napvilágra jövő részletei, illetve régi térképek vagy ábrázolások vallomásai. Mindezek megbízható segítséget adnak a műemlék korának, sorsa alakulásának történeti és művészeti gyökereire, ós mai tudományos igényeink alapvetően szükséges tartozékai. Nem kétséges azonban, hogy semm féle széles adatgyűjtés sem nyújt valódi tudományos hasznot, ha e tevékenységet megfelelő értékelés nem követi. A felsorolt adatok, beleértve a formai és szerkezeti sajátságokat is, nem csupán önmagukban fontosak, hanem azért is, mert bennük a mindenkori emberi élet és kultúra törvényszerűségei nyilatkoznak meg. A művészet alakulása összefügg az illető kor gazdasági, társadalmi és művelődési viszonyaival, maga is történeti képződmény, amely ezer szállal fonódik az akkori élethez. Ha tehát építészeti alkotásainkat egyenként és egészükben, egy-egy korszakban és fejlődésükben a valóságnak megfelelően akarjuk megjeleníteni, ha éreztetni kívánjuk nemcsak egyedi, sajátosan művészeti, hanem társadalmi jelentőségüket is, akkor e célt csakis széles történeti alapon érhetjük el. A valósághoz hűen arra kell törekednünk, hogy a műalkotásokkal kapcsolatos közvetlen történeti erőket vegyük elsősorban figyelembe, s ezeken keresztül haladjunk az általános felé. A közelebbi összefüggések lehető pontos feltárásával juthatunk el a távolabbiakig. Itt tehát a feldolgozás módszerének nem elszegényítéséről, hanem ellenkezőleg, hallatlan meggazdagításáról van szó. Benne a formai, szerkezeti, művészeti elemek beható vizsgálata és értékelése, valamint a vonatkozó régészeti, néprajzi és történeti adatok alapos kifejtése egyaránt helyet kap. Mindezekből pedig a művészeti és történeti összefüggéseknek olyan sorozata nő ki, amely lehetőséget ad arra, hogy a műalkotás egyedi értékei mögött megmutathassuk egyre színesebben, egyre pontosabban a velük összefüggő életet. Az említett sokrétű anyaggyűjtés és a feldolgozás gazdag, történeti szempontú módszere még távolról sem befejezett, csak most van alakulóban. Az elmúlt tíz év alább részletezett szakirodalma azonban máris elért e téren megbecsülendő eredményeket. A következő rövid seregszemle arról is meggyőzhet, hogy a műemlékek közzététele és feldolgozása gyors ütemű, tervszerű munkával széles távlaton folyik. E tény jelentőségét bizonyítja, hogy éppen e körülmény következtében nyeri hazai műemléki szakirodalmunk a külföld legnagyobb elismerését. A műemlékekre vonatkozó tudományos kutatómunka százéves múltjának és elvi alapjainak felvázolása után próbáljuk most meg figyelemmel kísérni a műemléki szakirodalom fejlődósének útját az utolsó tíz év folyamán. Az 1949-es 13. számú törvényerejű rendelet nagy jelentőségéről a műemlékvédelem terén évkönyvünk megfelelő fejezetéből értesülhet az olvasó. Az ekkor nyert új szervezeti forma nem jelentett lényeges javulást a műemléki könyvkiadás terén, amely éppen azokban az években úgyszólván holtpontra jutott. A világnézeti koríorduló ideológiai zűrzavarában a régi publikációs formáktól féltették a szakirodalmat, s így azok a negyvenes évek végére ki is haltak anélkül, hogy helyüket új, jobb lehetőségeknek adták volna át. Műemléki cikkeket az ez időben egyetlen művészeti folyóiratban, a Szabad Művészetben is hiába keresünk, hisz az a lap profiljától távol állt. Miután a Műemlékek Országos Bizottsága kiadásában még megjelent, az esztergomi topográfiának már 1945 előtt elkészített első kötete, az átszervezett műemléki hatóságot is magába loglaló Múzeumok ós Műemlékek Országos Központjának egyetlen műemléki kiadványa volt (Gerő László : Megelőző műemlékvédelem). A publikációs lehetőségek mai, fejlett fokára csak hosszú évek lassú során át jut el a műemléki szakirodalom. A jó irányú fejlődés feltétele volt a Magyar Tudományos Akadémia elavult felépítésének korszerű átszervezése. Az átszervezést előkészítő Tudományos Tanács 1948-ban hívja életre a Művészettörténeti Állandó Bizottságot. Ez, felmérve a szakterület kutatóinak munkásságát, több évre szóló tervet dolgozott ki a tudományszak fellendítésére, majd 1950-ben, az első ötéves terv megindulásakor a művészettörténettudomány is elkészíti ötéves kutatási tervét, amely már előrevetíti mai differenciált műemléki kiadványfajaink nem egy lényeges elemét is. így szerepel benne a magyarországi műemlékanyag topográfiájának elkészítése, valamint a műemlékvédelem elvi kérdéseivel és a mai városrendezés városképi problémáival való foglalkozás is. A kutatások tervszerűsége érdekében munkaközösségeket szerveznek, így többek között a Műemléki topográfia munkaközösségeit is. S minthogy mindennemű tudományos munkának előfeltétele a publikálás lehetősége, ugyancsak a művészettörténet ötéves tervében szerepel a kiadványok előkészítése is. Az ötvenes évek első fele jelenti az új publikációk rendszerének kialakulását. Első fecskék ezen ,a téren olyan kiadványok, mint a Magyar Művészettörténeti Munkaközösség első évkönyve 1951-ben, az Akadémia Osztályközleményeinek művészettörténeti száma 1952-ben, vagya régen megindult Budapest Régiségei c. sorozat új folyamát elindító XV. kötete. Különösen ez utóbbinak vannak erős műemléki vonatkozásai, amennyiben a háborús pusztítások nyomán megindult, európai viszonylatban is jelentős budavári ásatások anyagának részleges köz-