Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Csemegi József: A műemléki dokumentáció szerepe és jelentősége a korszerű műemlékvédelemben

A MŰEMLÉKI DOKUMENTÁCIÓ SZEREPE ÉS JELENTŐSÉGE A KORSZERŰ MŰEMLÉKVÉDELEM BEN Az idő minden építészeti alkotás, így a műemlékek fölött is eljár! Állaguk romlik, anyaguk lassan felőrlődik. Azonban nemcsak az építőanyagok és szerkezetek temészetes kifáradása teszi múlékonnyá e régi épületeket, hanem az is, hogy mindegyiküket valamiféle szükséglet, életit:ény kielégítésére létesítették egykor, és ilyetén használatuk ugyancsak elősegíti romlásukat. S ha végül mindezekhez azt is hozzávesszük, hogy a társadalom fejlődése során maguk az életigények is változtak, és ennek következtében a műemlékeket használhatóságuk további biztosítása céljából átalakították, átépítették, egyszer bontottak belőlük, másszor toldottak hozzájuk, úgy nagy általánosságban áttekintettük azokat a tényezőket, amelyek eredeti állaguk szükségszerű, elkerülhetetlen megváltoztatására vezettek a múltban, s vezetnek ma is. Akár a műemlékek természetes romlását, akár a használatukból származó rongálódást, vagy pedig az életigények változásából eredő avulásukat tekintjük tehát : karbahozataluk, korszerűsítésük igénye minden időben fellépett, attól függetlenül, hogy a társadalom műemléki mivoltukat felismerte-e vagy sem, s fenntartási munkálataik során műemlékvédelmi szempontokat érvényesített-e vagy sem. Nem vitás tehát, hogy általában a műemlékhelyreállítás nem más, mint az építészeti alkotások fenntartása érdekében végzett műszaki—művészi tevékenység egy változata, igaz : igényes és sajátos szempontú változata.

1 E tanulmány megelégszik annak leszögezésével : a korszerű műemlékhelyreállítás arra törekszik, hogy a történeti jelentőségű ingatlan emlékeket tartalmilag-formailag minél hitelesebben átmentse az utókornak. Éspedig akként, hogy hitelességüket lehetőség szerint maguk a műemlékek igazolják a kortársak és következő nemzedékek előtt. Valóban : a műemlékhelyreállító számos esetben bízhatja tevékenysége hitelességének igazolását magára a műemlékre. Hiszen se szeri se száma ama példáknak, amikor sérült vagy részben elpusztult (vagy elpusztított) épületrészeket (párkányokat, lábazatokat, nyíláskereteket stb.) pótol a meglevők mintájára, mert ilyenkor a régi részletek az újakat mindenki számára magától értetődően hitelesítik. De ha a hitelesítés e közvetlen módja bármiféle ok következtében lehetetlen, úgy a helyreállítónak manapság hiteltérdemlő tudományos bizonyítékokat is kell szolgáltatnia arra nézve, hogy feladatát a hitelesség szempontjainak kellő betartásával végezte el. Erre ugyanis a történettudományoknak van szükségük, amelyeknek művelői többségükben nem építészek, a műemlékekben nem használati épületeket s nem is műalkotásokat, hanem' elsősorban történeti dokumentumokat látnak. S mivel a történeti igazság felderítése a feladat uk, ez pedig csak hiteles dokumentumok alapján lehetséges, így őket igen közelről érdekli, hogy műemlékeink nem vesztettek-e hitelességükből helyreállításuk által? Meg kell mondanunk : e felfogásuk nem mindenben s mindenkor egyezik az építészekével. Éppen a műemlékvédelem egyik gyakorlati feladata, hogy különböző szempontjaikat egyeztesse egymással, ez azonban szükségképpen csak kölcsönös engedmények árán valósítható meg. Engednek tehát az építészek a műemlékek felhasználását illető •— néha szélsőségesen gyakorlatias — felfogásukból, s engednek a történészek a hitelesség merev, az életadta követelményeket néha figyelmen kívül hagyó értelmezéséből. Viszont érthető ama kívánságuk, hogy a helyreállítást végző építészek legalább hozzák tudomásukra mindazokat az adatokat, amelyek a helyreállított műemlék hitelességét igazolják, illetve a hitelességet csorbító változtatások helyét s mértékét meghatározzák, szükségességét vagy elkerülhetetlenségét bizonyítják. A helyreállításnak alávetett műemlékek hitelességének fokát határozza meg, s ezzel a helyreállítási munka helyességének megállapításához is mértéket ad az a tudományos és műszaki tevékenység, amelyet az utolsó évtizedben alakított ki a magyar műemlékvédelmi gyakorlat, és szakirodalmunk műemléki dokumentáció névvel illet.

2 Ennek bővebb ismertetésére vállalkozik tulajdonképpen e tanulmány, az eddig elmondottak csupán bevezetőül szolgállak az alább következőknek. * A műemléki dokumentáció igénye — ha tartalmában és formájában más-más célokat szol-