Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Dercsényi Dezső: Tíz év magyar műemlékvédelme

fl. kép. Vác Gombás-patak lúd a műemlék nem múzeum, anyagunk javarésze élő, mai életünkben részi vevő organizmus, mely megszabja helyreállítása, bemutatása kereteit és mértékét. A háború súlyos kárai módot adtak egyes épüld ok megkutatására, s annak meglepő eredményei önnek az archeológiai módszernek szinte állandó alkalmazását tették indokolttá. Legtöbb műemlékünk több vagy kevesebb mértékben korábbi építészeti részletek felhasználásával épült. Még az újonnan épült klasszicista, romantikus vagy eklektikus épületeknél is számolni kell későbbi átalakításokkal (pl. az üzletportálok), amelyeknél az eredeti helyzetei legmegbízhatóbban az épületről olvashatjuk le. Műemlékeink építéstörténete szempontjából a levéltári adatoknak, terveknek, a képes ábrázolásoknak forrásértéke mellet 1 maga az épület adhatja a legbiztosabb alapot. Ez az építészettörténeti kutatási módszer hazánkban szinte a külföldi kezdeményezésektől függetlenül alakult ki, noha a súlyosan sérült nagyobb méretű objektumokon (pl. a német templomok) hasonló eljárásokat alkalmaztak.

10 Az építészettörténeti kutatás azonban csak a szükséges tudományos alapot biztosítja, a helyreállítás kiindulási pontját, s távolról sem, vagy ritkán oldja meg ennek minden problémáját. Különösen a középkori részleteket fenntartó budai copf, klasszicista házak adtak alkalmat e módszer részletes formálásának vitáira. Ma már úgy látszik, hogy a tudományos eredmények egy része csakis dokumentációban őrzendő meg. Az épület, különösen külső megjelenése elsősorban építészeii, pontosabban művészeti kérdés. Tehát a tudományosan feltárt és igazolt elemek alapján, de egységes homlokzal helyreállítása a kívánatos. Lehetőleg kerülni kell a homlokzat egységéi széttördelő korábbi vagy későbbi elemek nagymérvű bemutatását, különösen ott, ahol az épület léptéke és a maradvány értéke ellentétbe kerüli egymással. Ez már az arány, a lépték kérdése, amelyet a helyreállító építésznek kell megoldania. A fentiekkel kapcsolatban két erősen vitatott probléma szokott előtérbe kerülni: a megjavítás és a műemléki környezetbe vak) építés sokat vitatott kérdése. Az első probléma inkább részletkérdéseknél merül fel, mert a helyreállító építész úgy véli, hogy néhány helyen nemcsak joga, kötelessége elődjének hibás vagy hiányos megoldását kijavítani. Műemléki anyagunk jórésze nem hasonlítható az építőművészet élenjáró olasz, francia vagy német alkotásaihoz. Nem a kor európai színvonalán álló művészek tervezték, még kevésbé a legjobb mesterek valósították meg. így ezek a hiányosságok nem vélet len esetlegességek, hanem az adott kor, illetve a helyi építkezések jellemzői közé tartozik. Talán túlzott példa, de egy kezdetlegesen megoldott gótikus kereszt boltozatot helytelen lenne „kijavítani", átépíteni, mert ma már tudjuk a gótikus építészet statikai tör-