Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Párkányi Mihály: A műemléki tervezés kérdései

218. kép. Köln. Dóm, nyugati-kapu középső része (csúesív a megkoronázott angyalfigurákkal) A háború okozta hatalmas pusztítások számos európai ország műemléki szakembereit elveik revíziója elé állították. A lakosság szívéhez nőtt utcák, városok, objektumok tömeges eltűnése több helyen vetette fel az el veszett műemlékeknek a régi mintáján való újjáépítését. E nagyarányú — a műemlékvédelem múlljában páratlan méretű rekonstrukciós tervezési munkálatok (Lengyelország, Szovjetunió, Kelet-Németország, Anglia) elkerülhetetlenségét ma már senki sem tagadja, kritikai vitathat óságuk is másodlagos szempont. A magyar városok háborús sérülései nem érték el egyes német, lengyel vagy angol városokét, ezért a magyar műemlék védelem megmaradhatott a helyreállításoknak még a háború előtt kialakított szigorúbb álláspontján. Magyarországon nincsen példánk teljesen elpusztult épület újjáépítésére. Nem ebben rejlik tehát a háború utáni magyar műemlékvédelem és ezen belül a műemléki tervezés problémájának lényege : a magyar műemlékvédelem 1945 utáni alakulásának okait, az újonnan felmerült problémák egész sorának gyökereit mindenek előtt abban a történelmi horderejű társadalmi változásban kell keresnünk, amely az ország politikai és gazdasági struktúrájának gyökeres megváltoztatásával a műemlékvédelmet is szükségszerűen élj alapokra helyezte. A felszabadulás óta a dolgozó nép lett nemcsak az ország földjének, gyárainak gazdája, hanem a magyar kultúra összességének gondozója, irányítója is, és ezzel együtt felelősséget vállalt a műemlékek védelme területén is. E felelősségvállalás első szükségszerű lépéseként társadalmi tulajdonba veszi a műemlékeket : ezzel egy csapásra felszámolja a kapitalizmus ideje műemlékvédelmének azt a valóban antagonisztikus ellentmondását, mely a műemlékvédelem közügye és az egyes műemléki ingatlan magántulajdona között fennállt, és hát ran állíthatjuk : útjára indítja a szocialista műemlékvédelmet. A műemlékvédelem bonyolult társadalmi, tudományos, gazdasági, művészeti szövevényében ennek az alapvető minőségi változást okozó első lépésnek helyes értékelése nélkül nem tudunk tájékozódni ; az azóta eltelt időszak minden sikerének és kudarcának ez a forrása és végső oka. Mit jelentett ez a lépés a műemlékvédelem gazdasági feladatainak szempontjából? Ismeretes, hogy a műemlék mint történelmi dokumentum más hatást fejt ki, mint egy múzeumi kódex vagy levéltárban őrzött írott forrásmű. A műemléki állomány legnagyobb része (az ún. holt műemlékek kivételével, amelyekről még lesz szó) nemcsak élő alkotórésze a városnak, tájnak, hanem a társadalom által valamilyen rendeltetés szerint használt objektuma is, építésekor nem műemléknek, hanem rendeltetésszerű építménynek készült. Ez a rendeltetés adta az épület eredeti tartalmát, amely az idők folyamán módosulhatott, újabb tartalmaknak aclva helyet, de az esetek túlnyomó többségében az épület megmaradt magántulajdonban. A köztulajdonbavétel ténye kulturális és gazdasági téren egyaránt gyökeres változást okozott. Általában négyféle eset adódott : 1. az esetek egy kisebb részében a tartalom-rendeltetés nem változott (műemléki lakóházak, már a háború előtt irodának vagy minisztériumnak használt műemléki középületek, iskolának használt kolostorok, rendeltetésszerűen használt egyházi objektumok, stb.) ; 2. a rendeltetés megváltozott, de sikerült olyan új funkciót találni, mely helyesen alkalmazható az épületadta lehetőségekre ; 3. a tartalom megváltozott, de az új „tartalom" alkalmatlan az épület helyes használására ; 4. az épület gazdátlanul maradt. Főleg ez utóbbi két eset okozott, és okoz különösen nehéz problémát. Népi államunk a kisajátítás időpontjában nem volt kellően felkészülve arra, hogy a hatalmas és sokrétű kérdéskomplexummal megbirkózzék. Nem ritkán a helyi hatóságok a pillanatnyi igények kielégítését előbbre