Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Szakál Ernő: Kő- és faszobrászati helyreállítások

KŐ- ÉS FA SZOBRÁSZATI HELYREÁLLÍTÁSOK A korszerű műemlék védelem sok foglalkozási ágnak, mesterségnek, tudományos és művészei i tevékenységnek összműködését igényli. E gazdag közösségi munkából a kőszobrászati vonat kozásúakat kellene kiemelnünk, önállóan bemutatnunk. Az elhatárolás nehézségei azonban gyorsan jelentkeznek, mert csak a munkák kis részét lehel ne a társművészektől függetlenül vizsgálni és ismertetni. A szakipari teendők elválaszthatatlanok a művészeti tényezőktől, a kőszobrászat alig függetleníthető a kőfaragás mesterségétől és az építészettől. Ezt igazolják a jáki templom díszei, a románkori pécsi faragványok, a soproni középkori terem, Visegrád középkori faragott kövei, az esztergomi Bakócz-kápolna és Sárospatak reneszánsz faragványai, bogy csak néhány jellegzetes példát említsünk. így volt ez a görög építészet és szobrászat klasszikus egyensúlyában is, amikor a mesterségbeli felkészültség együtt hatott és élt a formaképzés szellemiségével. A kőfaragás, szobrászat és építészet nem választódott el egymástól élesen, bár mindegyiknek megvolt a sajátos, külön élete, fejlődése. Ahogyan a faragástechnika alakult az általános fejlődés során a szerszámok alakulásával, úgy terebélyesedett a római impériumban az építőipari technika is. A hazai római emlékanyag lenyűgöző képet ad a római kőszobrászat hatalmas terméséről és azok építészet i vonatkozásairól. Aquincum, Pécs Szombathely és Sopron múzeumaiban az építészeti és kőszobrászati emlékek mellett számos stukkótöredéket is találunk a díszítőszobrászat más, kereskedelmi áruinak maradványaival. A római örökség a népvándorlás pusztító viharaiban elsikkadt, az új embertömegek nem találtak kapcsolatot az itt maradt antik hagyatékkal. Az épületmaradványokat, sírköveket azonban felhasználták, ezért román építészetünk számos emlékénél fellelhetjük a másodlagosan felhasznált római faragványokat. Románkori építészetünkben a kőfaragómunka jelentős szerepet kapott, s ugyanakkor a szobrászat teljesen az építészet szerkezetességéhcz kapcsolódott. A díszítő jellegű, rajzosvonalas, lapos vagy plasztikusabb reliefek formaalakítására a különböző anyagok nem hatottak, és a plasztika mindig alárendelődik a szerkezet, az építészet javára, A nagy mennyiségű kőfaragó és díszítő kőszobrász munka egy zárt szervezetben készült, ahol mindenki képességei szerint kapott helyet, feltehetően a rendi vagy világi jelleg megkülönböztet ésévol. A világi építőpáholyok kialakulása, szer vezeti felépítettségük hierarchikus rendje hatalmasan megnövelte e társulások jelentőségét. A kőfaragómesterség szerepe a középkori építőpáholyokban általánosan szembetűnő : a kőszerkezetek a gótikus vázrendszer minden részén szerepet kapnak. A szobrászati faragványok egységességét biztosították a műhely kötelmei és kötöttségei, a lendületes munkát pedig a közvetlen faragás (taille directe, alla prima) gyakran szembetűnő egyéni szabadsága. A későgótikában a formaképzés öncélúvá vált, s e korban a kőfaragás szinte az építészetnek is irányítója volt. Hosszú idő után ismét megjelennek az önálló, építészettől független szobrok. Az építészet és szobrászat szoros kapcsolata az építőpáholyok egyeduralmának szűnésével is meglazult. A reneszánsz műhelyek vezető egyéniségeinek alkotásai irányító szerepet kaptak az antik hagyomány tudatos életrekeltése mellett. Az egyéni megbízások és pályázatok a szobrászati alkotásoknak bő termésével gazdagították Európát. Az olaszországi kapcsolat ok, a melyek a magyar k i rályokat It ál iáin >z fűzték, közvetlenné tették a reneszánsz hatásokat. A hazai reneszánsz szobrászat legjelentősebb faragványai szinte egyenértékűek az e korabeli olaszországi munkákkal. Az olasz reneszánszban új életre kelt antik stukkó nálunk Magyarországon a barokk építőművészetnek lett kedvelt és gyakran alkalmazott technikája. A barokk szobrászat újra szorosabb együttműködésben dolgozik az építészettel, összekötő kapcsolataik azonban lényegesen bonyolultabbak, mint a középkorban. Később az építészet a szobrászattól ugyanúgy elkülönült, mint ahogyan a művészetet és mesterséget összekötő szálak is mindinkább meglazultak. A mesterségbeli hagyományok csak az iparokban élnek úgy-ahogy, és a művészet öncélúvá lett. Mesterség és művészet egyre inkább külön életet élt. * A magyar műemlékvédelem szervezetének kialakulása és elvégzendő feladatai szükségessé tették egyes kőfaragómesteri és szobrászati munkák háziló Magyar Műemlékvédelem 145