Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Simon Zoltán – Keresztessy Csaba: A hőgyészi Apponyi-kastély építéstörténete

juk - még 1800 előtt sor került. (9. kép) Ezen az ábrá­zoláson az 1783. évitől eltérő tetőformát figyelhetünk meg. A sarokrizalitok feletti tetőszakaszt ekkorra már megemelték, azok alakja - a rajz esetlegességét leszá­mítva - hasonlít a mai manzárdtetőhöz. Ugyanezt az állapotot figyelhetjük meg a következő, talán 1809-ben készült képen is. (10. kép) Az írott és képi forrásokkal is dokumentálható átépí­tés eredményeit a falkutatás során is jól azonosítani le­hetett. Nagy segítségünkre volt ebben az a jellegzetes, a korábbi periódusoknál alkalmazott tégláknál lényege­sen nagyobb téglaanyag, melyen CA monogram olvas­ható, A monogram „Comes Apponyi"-ként oldható fel, tehát, csakis az Apponyi-birtoklás során keletkezett át­alakításokhoz köthető, Ilyen jellegű téglákat találtunk a jelenlegi, a kastély északkeleti oldalán nyíló főbejárat és főlépcső környékén, az eredetiektől eltérő jellegű bolto­zatokban, a jelenlegi melléklépcső (LH, 3.) falazatában és több, más olyan falazatban, melyek az eredetiekhez képest utólagosnak bizonyultak. Ennek alapján körvo­nalazódott az a terület, melyet a 18, század végi átala­kítás érintett, Bár a második összeírás lényegesen szűkszavúbb az 1773. évinél, több olyan jellegzetes pontot is érint, melyek lehetővé teszik azok lokalizálását. Hogy a dolog ne legyen olyan egyszerű, ez az összeíró is az égtájak szerint haladt, azonban - elődjétől eltérően - az észak­nyugati oldalt tekintette északi iránynak. Megemlíti ugyan a korábbi főbejáratot is az „északi" oldalon, de azt már csupán „közönséges" jelzővel illeti. Értelmezése szerint a főbejárat a „keleti" (északkeleti) oldalon van, melyen belépve jobb kéz felől egy „vörös márvány"-ból készült tágas és nagyszerű lépcső vezet a felső szintre. Hasonlóképpen „márvány"-ból készültként említi a mel­léklépcsőt, mely az „északi" (északnyugati) szárny felől vezet az emeletre. A két említett lépcső bízvást azono­sítható a mai, valóban „vörös márványból", pontosab­ban vörös mészkőből épült fő- és melléklépcsővel. Az említett lépcsők szerkezetéhez tartozó falakból szárma­zó téglák adták meg a kulcsot az ezzel egy időben tör­tént egyéb átépítések azonosításához, Az új lépcsők megépítése természetszerűen együtt járt a korábbi fő­lépcső és melléklépcsők megszüntetésével, Mivel ilyen falazóanyagot találtunk az eredeti kápolna átépített fal­szakaszaiban is, nyilvánvalóvá vált, hogy az 1818-ban említett, szintén két szintet átfogó kápolna nem lehet azonos az eredetivel, hanem az a ma is ismert, az észa­ki sarokrizalitban található, gazdagon kifestett kápolná­nak felel meg, mely ezek szerint 1784-1788 között épült, (11, kép) Itt figyeltünk fel arra, hogy a 18. század végi átépí­tés által érintett terek boltozata kivétel nélkül eltér az ere­deti terek fiókos dongaboltozatától, így az eltérő bolto­zattal fedett terekben volt egykori osztófalak bontási ide­jének meghatározása is lehetővé vált. E bontások ­amellett, hogy elsöpörték az északkeleti szárny eredeti alaprajzi elrendezését - döntően a keleti sarokrizalitban és a hozzá kapcsolódó terekben történtek. Ehhez a korszakhoz tartoznak - a kápolna kivételé­vel - szórványosan előkerült díszítőfestés maradványok, például a 145. helyiség csehsüveg boltozatán, valamint a 105, terem egyik ablakbélletében, Mindkét marad­vány egyszerű szegélyfestés töredéke, Szintén az 1784 és 1788 közötti átépítés következ­tében létrejött alaprajzi elrendezéshez kapcsolódnak az emeleti terek némelyikének mennyezetén látható igen gazdag stukkódíszek, a kályhahelyek stukkókeretei, az ebédlőnek az 1940-es években elpusztult díszes stuk­kói (12. kép), valamint a főlépcsőház faltükrei és nyílás­keretei felett lévő stukkódíszek. Érdekességként említhető meg, hogy az átalakított belső bizonyos díszítő részleteiben szabadkőműves motívumokra ismerhetünk. Ilyenek például az emeleten, a főlépcsővel szemben lévő ajtó főpárkánya feletti tár­gyak: szögmérő, derékszög, kard, vagy a rajztáblán áb­rázolt két oszlop, az archív fotóról ismert egyiptizáló kályha (13. kép), vagy a díszterem egykori stukkói kö­zött felismerhető szintén egyiptizáló motívumok. E motí­vumok megléte nem véletlen: Apponyi Antal György ­más magyar arisztokraták mellett - maga is tagja volt az „Igaz Egyetértéshez" címzett bécsi szabadkőműves pá­holynak, mely az 1784-ben megalakult osztrák nagypá­holy alá tartozó osztrák tartományi páholy fennhatósága alatt működött. 27 A falkutatás során igazolhatóvá vált, hogy az épület külső képe alig változott az átalakítás során, leszámítva az új főbejárathoz kapcsolódó északkeleti középrizalitot, valamint a kapuk felett elhelyezett Apponyi-címereket. A pince szempontjából fontos, hogy annak lejárata még az eredeti helyén volt. A pincében kapott helyet a nagy konyha, ahonnan a külső árokba vezető szenny­vízcsatorna nyílt. Ennek maradványai a helyreállítás so­rán napvilágra kerültek, így állítható, hogy a konyha a délkeleti pinceszakasz közepét foglalta el. A falkutatás tanúsága szerint a pince tereit ekkor már részben fel­szabdalták, s hozzákapcsolták az eredetileg kriptának szánt, de erre a célra soha nem használt teret Is. Az épület átalakításával párhuzamosan kezdődött meg a kastélypark ki-, illetve átépítése is. 28 A már emlí­tett 1786. évi térkép a kastély délkeleti homlokzata előtt egy szabályos rendezettségű franciakertet ábrázol. 1800-ra - Apponyi Antal György tevékenysége foly­tán - a park jelentősen átalakult, illetve kibővült. Az ek­kor készült térképen (14. kép) megfigyelhető egyrészről a délkeleti homlokzat előtti terület átalakítása, a koráb­ban merev vonalak megtörése, másrészt a park észak­nyugat felé történő jelentős kiterjesztése, illetve angol­parkká alakítása is, Mind a térképen, mind a korábban

Next

/
Oldalképek
Tartalom