Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)
Tóth Sándor: A romanika a magyar építészettörténetben
82., 88., 93., 96., 102., 104., 109., 132., 134. Feidebrő már az öt kiadást megért kétkötetes művészettörténetnek (vö. 21. jegyzet) a Rados könyvével egyidős második alakjában „Az államalapítás korának művészete" cím alatt szerepelt (19.). A III. Béla utáni korszak építészeti anyagának csoportosítása az utolsó kiadásban (1973): „Esztergom hatása" (53-), „A cisztercita műhely" (61-), „Nemzetségi monostorok - bencés építőműhely" (67-; Lébény és Ják: 69-74.). 42 Az említett barokk fejezet: Magyarország építészetének története 1998. (31, jegyzetben i, m.) 122-169. (vö. 36. jegyzet). A romaníkára vonatkozó rész: 21-40., illetve 41. (vö. 39. jegyzet). Az alapszöveg vége: 329. A veszprémi bekezdés: 25. Csempeszkopács képe: II. Pannonhalmáról: „Az 1002-ben épülőként említett, korai épületegyüttesből semmit nem ismerünk." (24.) „Az ausztriai ciszterci kolostorok korai gótikájának hatása érződik [,..] a [...] kerengőbe nyíló díszes kapuzat (Porta speciosa) díszítményein" (36.). Ehhez vö. Marosi összefoglalását, ahol a „feltehetően az ausztriai cisztercita kolostorok közvetítésével érkező koragótikus hatások" fő példája Pannonhalma a Porta speciosával: A művészet története Magyarországon, 1983. (38. jegyzetben í. m.) 45-46. A Lővei 25, jegyzetében (334.) idézett két újabb pannonhalmi tanulmány (1996) egyikében László Csaba ismerteti az általa feltárt nyugati apszist mint az első templom maradványát (144-149.), másikában Takács Imre többek közt a Porta speciosa ornamentikájának reimsi kapcsolatára hívja fel a figyelmet (224-227.). Lővei bizonyos véleménykülönbségeket, úgy tűnik, közbülső álláspontról igyekszik kiegyenlíteni. A székesfehérvári rekonstruált kapu keltezése pl. nálam, akire hivatkozik, „1150-1170 körül" {Pannónia regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541. Katalógus/Magyar Nemzeti Galéria, 1994, Szerk. Míkó Árpád, Takács Imre. Budapest, 1994. 120-121.: I-60. sz.), Marosinál (í. h. 29.) „a 12. század utolsó negyedében", nála (28.) „a század utolsó harmadából", Aránytévesztés pl. az, hogy a visegrádi „esperesi" templom és a pécsi székesegyház elrendezésének ismertetésére nagyjából egyforma terjedelem jut (22., 27.). Pontatlanság pl. boltszakaszokat emlegetni Veszprém és Feidebrő esetében (25.), ahol boltozassál legfeljebb egyes részeken lehet számolni. 43 Nincsenek említve az alapszövegben pl. azok a falvak, amelyeknek templomait a könyv végén jó 10 oldalnyi fénykép illusztrálja - Tóth - Búzás 2001. (32. jegyzetben i. m.) 158-169. - , köztük a máshol is reprodukált nagybörzsönyit (ld. alább) és az egregyít egy-egy teljes oldalpárnyi, az összkép mellett a torony kinagyított ikerablakos részével, Váchoz vö, 44, jegyzet. A lépték nélküli alaprajzok között feltűnően silány munka a karcsaí (88.); vö. Gerevich 1938. (22. jegyzetben i. m.) 109. A makettek fotói: 61., 109,, 146. A székesfehérvári bazilika ezúttal (vö. 21., 27. jegyzet) keleti toronypárral tűnik fel. De a keleti rész számunkra csak alaprajzilag ismert elrendezésének párhuzamai - köztük elsősorban a ravennai S. Apollinare in Classe, amelyre már Dercsényi Dezső hivatkozott a Búzás által is idézett könyvében (A székesfehérvári királyi bazilika. Budapest, 1943, 33.) - toronytalanok. A keretezett magyarázatokhoz hasonló részek az idézett angol munkában (34. jegyzet) egyneműbbek, és jobban illeszkednek az alapszöveghez, Az európai helyzetképek: 54-57,, 68-70., 92-93. A „Kislekikon" említett tételei: 175. 44 Gerevichhez, Marosihoz ld. 22., 38. jegyzet. Gyulafehérvári cikkemet idézi Lővei 21. jegyzetében (334.). Vö, az építéstörténeti részt (404-409.) Búzás megfelelő mondataival: 125., 132. (közben csak képek vannak). A sopronhorpácsi alaprajz: 141. Az „Illusztrációk forrása" szerint (178.) „Novákí Gyula és Dümmerling Ödön nyomán", Vö, Bazsó Gábor: Lapidarium Hungaricum 3, Győr-Sopron megye I. Sopronhorpács, plébániatemplom. Budapest, 1995. 10. kép, a „Képek jegyzéke" szerint (125.) „Bazsó Gábor - Koppány Tíborné", A fehérvári alaprajz a váci alatt jelenik meg (72,). Az „Illusztrációk forrása" szerint mindkettő Búzás Gergelytől való. Tihanyi beszámolónkban a fö középkori vonatkozású rész az akkor előkerült palmettás oszlopfőt illeti, amelyet Búzás nem, csak Lővei említ (ld. alább). 45 Tóth - Búzás 2001. (32. jegyzetben i, m.) Chapaize: 56. Dombó: 62., 71. Nagybörzsöny: 52-53., 160-161. (vö. 43, jegyzet). Feidebrő: 62-64. „A román kor" idézett helyei: 70-71 .,78, Gyulafehérvár: 125. A két utolsó idézet: 114., 66. 46 Ócsa Lőveinél: Magyarország építészetének története 1998. (31. jegyzetben i. m.) 31. Búzásnál Tóth - Búzás 2001. (32. jegyzetben i. m.; alapszöveg:) 102. A kereszthajót mutató fényképek: 99., 102,, 175, („Keresztház"). A délnyugati nézet két példányán (borítólap, 101. - azonos felvétel) haragoszöld falomb, illetve kék ég jelenik meg ott, ahol a kereszthajó tetőzetéből kis részletnek kellene lennie. 47 Foerk 1929. (5. jegyzetben i. m.) 29-31., 40. 48 Bierbauer 1937. (10. jegyzetben i. m.) 34. 49 Rados 1961. (24, jegyzetben i. m.) 41-42. 50 Magyarország építészetének története 1998. (31, jegyzetben i. m.) 25-26. A palmettadíszes oszlopfőtöredék nyilván nem az altemplomhoz tartozott. Erről és a veszprémi összefüggésekről újabban: Paradisum plantavit, Bencés monostorok a középkori Magyarországon. Katalógus/Pannonhalmi Bencés Főapátság. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma, 2001, 232-234,, 338., 406. 51 Tóth - Búzás 2001, (32. jegyzetben i. m.) 63., 65-66. 52 A pannonhalmi altemplomot futólag említette Rados 1961. (24. jegyzetben i, m.) 56., valamint Búzás - mintegy Foerk sajtóhibájára rímelve - a templombelsőt ábrázoló képhez (118.) tartozó szövegben (124.), Dercsényi a két alaprajzot „IX—XI. századi" összefüggésben egymás mellé illesztette - noha a pannonhalmi altemplomot korábbinak a helyén létesült 13. századi építménynek ítélte - , de kapcsolatuk alapvonásait nem tisztázta, sőt, inkább elhomályosította azzal, hogy a pécsi kriptát is velük rokonította, Ld, az első kiadásóan (mint 21. jegyzet): 17., 20., 76., valamint az utolsó kiadásban (1973): 27., 29., 39., 64. A két hasonló alaprajzú tér viszonyához vö. Paradisum plantavit 2001. (50. jegyzetben í. m.) 233., 260.: 32. jegyzet. A tihanyi térformának, úgy tűnik, barokk kiadása is van (vö, uo. 338.: 2. jegyzet). DIE ROMANIK IN DER UNGARISCHEN ARCHITEKTURGESCHICHTE SÁNDOR TÓTH Der Artikel handelt von den Ansichten über die Romanik in den umfassenden Darstellungen der Geschichte der Architektur in Ungarn. Außer Vorlesungen und einem Fotoalbum stehen drei ältere und zwei neue Bücher in Rede, Die älteren sind von Foerk Ernő, Bierbauer Virgil und Rados Jenő (1929, 1937, 1961; s. Anm, 5., 10., 24,). In den neuen, die mehrere Autoren haben, schildern die Romanik zwei Vertreter der jüngeren Generationen, Lővei Pál bzw. Búzás Gergely (1998 und - Band 1. - 2001; s, Anm. 31-32.). Während jene eine allmähliche Entwicklung zeigen, folgen diese eine neuere kunsthistorische Auffasssung, sind aber sehr verdichtet bzw. verdünnt - wo das erstere das bessere ist -, so erwecken sie nicht den Eindruck eines richtigen Fortschritts.