Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Papp Júlia: Hazai művészeti, régészeti és építészeti emlékek ismertetése a felvilágosodás és a kora reformkor sajtójában

HAZAI MŰVÉSZETI, RÉGÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSZETI EMLÉKEK ISMERTETÉSE A FELVILÁGOSODÁS ÉS A KORA REFORMKOR SAJTÓJÁBAN.* (Adalékok a műemlékvédelmi gondolkodás kialakulásához) „Ahogy az egész európai műemlékvédelemnek, úgy ezen belül a magyarországinak is legizgalmasabb kérdése a műemlékvédelmi gondolkodás kialakulása; azoknak a mozgatóerőknek a megismerése, amelyek a múltból fennmaradt építészeti-művészeti alkotások felé fordulást, azok értékelését, fenntartását és a velük való bánásmódot a társadalom tudatában elindították, befolyásolták."

1 Bár az állami műemlékvédelem kezdete Magyarországon a 19. század közepére tehető, intézményes műemlékvédelemről pedig csak 1872-től, a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságának megalakulásától beszélhetünk,

2 néhány, a műemlékvédelmi gondolkodás kialakulásához elengedhetetlen szemléleti változás a felvilágosodás és a kora reformkor időszakában következett be, Egy részük a korszak sajtóirodalmában is megfogalmazást nyert, alkalmanként évtizedeken keresztül továbbélő retorikai toposzok formájában,

3 A 18, század végén a művelődés (ezen belül különösen a nemzeti kultúra) jelentőségének felismerésével és társadalmi szerepének növekedésével összefüggésben kezd megélénkülni az érdeklődés a hazai művészeti, építészeti emlékek iránt. A 19. század első évtizedeiben tudósok, műkedvelő régiségbúvárok és érdeklődő olvasók által beküldött értekezésekből és tudósításokból - melyekben a szerzők alkalmanként egymás írásaira is reflektálnak

4 - a sajtóban már valóságos topográfiai mozgalom bontakozik ki. Ebben az időszakban, s részben ezekben az írásokban kezd körvonalazódni azoknak az értékszempontoknak egy része is, melyek - napjainkig ható érvénnyel - fontossá, indokolttá teszik az elmúlt idők művészeti, építészeti emlékeinek megőrzését. Elmélyül és új, hazafias tartalmat kap a nemzeti múlt tárgyi emlékeinek tisztelete, megbecsülése, illetve felértékelődik tudományos-történeti forrásértékük. A vizsgált időszakban növekedni kezd az emlékek összegyűjtésére, megmentésére irányuló törekvések társadalmi presztízsértéke. Nemcsak azoknak az írásoknak a száma szaporodik, melyek egyes művészeti, építészeti emlékek pusztulását fájlalják, hanem azoké is, melyek a megmaradtak megóvására buzdítják az olvasókat. Több tudósítás név szerint is megemlíti és dicséri azokat a „hazafiakat", akik részt vállaltak környezetükben található művészeti emlékek megmentésében. A sajtó mozgósító erejére

5 is támaszkodnak azok a kezdeményezések, melyek a hazai művészet emlékeinek magán vagy hivatali formában történő szervezett összeírására, rendszerezésére tesznek javaslatot.

6 Ha a művészeti, régészeti, építészeti emlékek leírására, rendszerezésére és megóvására irányuló korábbi és korabeli hazai kezdeményezéseket akarjuk - csak érintőlegesen is - számba venni, az emlékanyaggal eltérő indíttatásból, módszerrel és mélységben foglalkozó tudományszakok előtörténetében kell vizsgálódnunk,

7 A leghosszabb múltra közülük az antik emlékek - elsősorban a feliratos kövek - gyűjtése és leírása tekint vissza,

8 A Mátyás király utasítására Erdélyből hozatott, s egy Budán létesített romkertben elhelyezett római emlékkövek az uralkodó dinasztikus dicsőítését szolgálva „beépültek a királyi reprezentációba",

9 Ez a gyűjtőmunka - éppúgy, mint Bonfini genealógiai bravúrja, mellyel Mátyás római származását igyekezett bizonyítani - részben annak a középkori történetszemléletnek, krónikás hagyománynak a továbbélését jelzi, mely a múltban a jelen analógiáját, előképét látja, s mely számára a múlt eseményei csupán a jelennel való kapcsolódásuk révén nyernek jelentést. A 14-15. századi Itáliában, a humanista tudósok és költők körében ugyanakkor a történeti múlt egy másfajta szemlélete is kikristályosodott, A Rómában tudós régészeti és epigráfiai vizsgálatokat folytató Petrarca és barátai számára az antikvitás emlékei és szellemi hagyományai már egy önálló, a jelentől független - igaz, követendő mintaként a jelenre és a jövőre is kiható történeti korszak tanúi voltak,

10 Az új történetszemlélet európai elterjedését jelzi, hogy a 15. század utolsó évtizedeiben Magyarországon tevékenykedő itáliai tudósok epigráfiai forrásgyűjtő munkája már egy átfogó, tudományos-rendszerező igényű kutatási programhoz kapcsolódott.

11 Az epigráfiai vizsgálódások később is fontos részét képezik a hazai történeti forrásgyűjtésnek.

12 A feliratok összegyűjtői ugyanakkor legtöbbször nem fordítanak fí* A tanulmány az OTKA Posztdoktori Kutatási Alapprogramja (D 25048) és a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült. A tanulmányban az 1764-1830 közötti időszak sajtóirodalmának adatait dolgoztam fel,