Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Tóth Sándor: A romanika a magyar építészettörténetben

rég ismert, de sokáig nem keltett figyelmet (Zalavár). A túlnyomó rész ismerete azonban az elmúlt évtizedek kutatásainak köszönhető. Ezeknek is a zömét a 60-as és a 70-es években végezték korosztályom tagjai és a nálunk idősebbek (eredményeik többnyire már Marosinál felbukkannak), itthon és a szomszédos országokban egyaránt, korántsem kritikán felüli, de igyekvő munkálkodással. A megújuláshoz ez volt az igazi alapvetés,

40 Újszerűnek hat a két szóban forgó munka abban is, ahogyan szerzőik - Marosit többé-kevésbé követve, és egymástól így-úgy-amúgy eltérve - a különböző emlékcsoportok történeti vonatkozásait kezelik. Nem a korai székesegyházakból indulnak ki, amelyekről ismereteink még halványnak sem mondhatók: mindketten előnyben részesítik a megyésispáni és az uralkodói központokat - Székesfehérvárott a bazilikával. Feldebrő - mint már jó ideje a magyar művészettörténetben is - a 11, századhoz tartozik, és centrális típusában párjaként mindkét esetben feltűnik Szekszárd, A háromapszisos alaprajz megjelenése a 11, század végét jellemzi, Búzásnál egyenesen mint „Az új templomtípus". A következő évszázad termésének gerincét a székesfehérvári bazilika, valamint a pécsi és az esztergomi székesegyház újjáépítése adja. A korai gótika jelentkezése az utóbbi III. Béla uralkodásának végén készült főkapujához és az esztergomi palota hasonló korú részeihez fűződik. Ez után - mint már Dercsényinél is a kétkötetes magyarországi művészettörténetben - előbb az Esztergom hatását vagy egyéb korai gótikus hatásokat mutató (pl. ciszterci) emlékek következnek, és csak utóbb a nagy nemzetségi monostorok, elsősorban Lébény és Ják - mint a „késő román" stílusáramlat képviselői. A műfajok és az építtetők helyett Itt a stílustörténeti vonatkozások adják az előadás vezérfonalát.

41 A két ifjabb kolléga tehát egyaránt az utóbbi évtizedek átalakult művészettörténeti felfogásának elsősorban másik tanáruk, Marosi Ernő által képviselt irányába terelte a magyar építészettörténet román fejezetét. Egyebekben azonban munkájuk nem sok hasonlóságot mutat. Sőt, a két mű inkább ellentétes végletek képét vetíti elénk. Lővei szűkös terjedelemmel gazdálkodott. Egész része a könyvben körülbelül annyi, amennyit az „Érett és késő barokk" fejezete (Kelényi György) tesz ki. Ami ebből a romanikára jutott, az kevesebb, mint az egész tárgyaló könyvrész tizenötöde, A szövegezés tekintettel van az amerikai olvasókra. Tömör, de sokféle vonatkozású bevezetés, mellőzve minden elhagyható adat és helynév, a lényeges mozzanatok világosan érzékeltetve. (Számomra külön öröm, hogy ebben a sűrítményben jutott egy bekezdés a veszprémi székesegyházra.) A szöveget gondosan válogatott, a legfontosabb művekből valamit megmutató illusztrációs anyag kíséri: tíz - egy kivétellel léptékes - alaprajz, tizennégy fekete-fehér fénykép (a könyv végén található 16 lapnyi színes anyagban a romanikát - miért-hogyan? - Csempeszkopács képviseli). A jegyzetekben és a bibliográfiában az alapul szolgáló szakirodalom túlnyomórészt felsorakozik (csak éppen Marosi sokban követett összefoglalása hiányzik). A szerző igen pedánsan igyekezett olvasmányaiból kihámozni a számára felhasználható pár sornyi lényeget, Az újabb eredményeket talán csak Pannonhalma esetében nem vette tekintetbe - pedig a megfelelő irodalmat itt is idézte. Bár véleménykülönbségeket ritkán érzékeltet, szövege egészében jól tükrözi a szakirodalom adott állapotát. Megfogalmazásai általában szabatosak, ha az arányok és a pontosság tekintetében nem is mindig kifogástalanok,

42 Búzás a bőséget tálalhatta az olvasónak, Bár a szöveget ő is elég szűkszavúra vette - mint fentebb már kitűnt, Lőveinél jóval több emléket tárgyalva - , a körítés óriási. Ám ettől az összkép nem lesz nemesebb. Száznál jóval több színes fotó árasztja el a lapokat, olykor kettőzve a témát, és olyan dolgokat mutatva, amelyekről az alapszövegben szó sincs, Ehhez van kilenc - vegyes kivitelű - alaprajz, amiből kettő léptékes (az egyik a váci székesegyházé, amelynek régészeti alapjai homályosak), Van még öt rekonstrukciós rajz (a sajátomat leszámítva), valamint három fotó rekonstrukciós makettekről (ezek a székesfehérvári bazilikát, a szentgotthárdi kolostort és a gyulafirátóti templomot ábrázolják, gyermeteg megoldásokkal), Az alapszöveget tíz helyen szakítják meg - eleinte sűrűbb, majd egyre ritkásabb sorban - keretezett magyarázatok (részben illusztrálva), amelyeket nem tudom, miféle szempont szerint lehetne egységes rendszerbe foglalni, Mindenesetre vannak köztük - egymástól jó távol - összetartozók: pl, „Szerzetesek" (66. oldal), „A kolostor" (110, oldal - a premontreiek csak itt vannak említve). A főszöveg három fejezetét európai helyzetkép vezeti be, ugyancsak illusztrálva - amivel sikerült jelezni, hogy mi minden van Nyugaton, ami nálunk nincs. A „Kislexikon" (amelynek vezérlő alapelvét szintén nem látom) olykor félrevezetően illusztrált: a mérművet az esztergomi küllős rózsaablakon, az oszlopszéket a tihanyi altemplomban kellene felfedezni például.

43 Mindehhez az „Ajánlott irodalom" vérszegény. A fő összefoglaló munkákból nincs benne semmi, így elsősorban Gerevich Tibor könyve, amely mindmáig a legnagyobb anyagot tartalmazza a romanikáról. De nem fordul elő itt Marosi Ernő neve sem. Emellett nincs hivatkozás számos részletközlésre, amelyet a szerző használt. így tőlem nem szerepel „A gyulafehérvári fejedelmi kapu jelentősége", Bazsó Gábortól a sopronhorpácsi monográfia, ahonnan Búzás a templom alaprajzát vette. Nincs szakirodalmi támpont olyan szokatlan ábrázolásokhoz sem, mint a váci székesegyház alaprajza vagy a másik léptékes rajz, amely Székesfehérvár 12.