Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Marosi Ernő: A műemléki örökség

A megrögzött evolucionista Riegl az emlékezési értékek történeti fejlődéséről írt. Kétségtelen: fellépésük határozott történeti szituációhoz kötődik, és egymásutánjuknak is van logikája, Riegl optimizmusával szemben azonban ma már aligha állíthatnánk, hegy lenne olyan evolúciójuk, amely az emberi nem önzetlenségének fokozódására volna visszavezethető. Változásaikban inkább az alapformák ismétlődéseit, meghatározott történelmi szituációkban egyszer már túlhaladottnak vélt magatartásformák újjáéledését fedezhetjük fel. Ez a biológiai evolúció modelljével szemben az örök körforgás történelmi elképzelésére emlékeztető jelenség legalábbis Riegl elméleti rendszerezésének két pontján világosan érzékelhető. Jelentkezésük a mai magyar gyakorlatban is súlyos etikai dilemma elé állítja a szakembert: vagy kétségbe kell vonnia az elméleti kategóriák érvényét, vagy cinikusan szét kell választania az elvek szféráját a napi gyakorlat terrénumától. Mert először is: ha úgy gondolhattuk, hogy az emlékmű (tehát: a szándékolt emlékállítás) és a műemlék (az örökölt történelmi dokumentum) elvileg világosan elhatárolt kategóriái között nincs átjárás, a jelenkori gyakorlat újból szembesít bennünket az akarat, a kreatív szándék működésével, a jelen kor történelem-értelmezésének, s e szemlélet művészi megvalósításának érvényesítésével. Az „eddig így volt - ezután így lesz" attitűdjében az akaraté a vezető szerep. Hitelessége az önmegvalósítás intenzitásával, nem a megőrzés mértékével mérhető. Másodsorban: ha ez a szándék a jövőképnek a történelmi múltra vetítésében valósul meg, kérdésessé válik az az elv, hogy az emlékértékek fejlődése az egyetemes emberi értékek irányába vezet a partikuláris történeti érdekekkel szemben. Ma már világosan látjuk: Riegl elgondolásának ez az eleme volt a legerőteljesebben ideális, utópisztikus színezetű. Nem valamiféle kiábrándulás diktálja azt a következtetést, hogy nem szükséges az értékkategóriákban, de nem szükséges magában a műemlékvédelemben sem okvetlenül és minden áron fejlődést, magasabb szintekre, ideálísabb állapotokhoz vezető mozgási irányokat látnunk, Egy új generáció, a mindenkori jelenkor szívesen érzi magát legalábbis egy domb tetején, ahová eljutott, s ahonnan lefelé pillantva látja mindazt, amit maga mögött hagyott, Ez a ppzíció azonban könnyen vezethet kétségbeeséshez is annak láttán, hogy előrehaladásunk közben régen elhagyott utakra kerülünk, régen megoldottnak vélt vagy megoldásuk előtt erővel elvetett problémákkal találjuk magunkat szemben. A műemlékekkel való bánásmód nemcsak és nem elsősorban gyakorlati tevékenység, benne nem a technológiai haladás törvényei érvényesülnek, nem a progresszió logikája uralkodik, A műemlék a társadalom emlékezetének része, önmagáról alkotott szemléletének egyik eleme, Valaha a műemlékvédelem elmélete és a művészettörténet abban hitt, hogy a régiség-érték izolálható, s mintegy azonosan konzerválható, ahogyan a társadalom erre a célra alapított intézményeiben, a múzeumokban gondoskodik a művészet emlékeinek elszigeteléséről, Ma nehezen tudnánk gyűlöletesebb dolgot kívánni, mint azt, hogy történelmi helyeinket éppúgy mint természetvédelmi területeinket változtassuk múzeumokká. Nem akarunk múzeumokban élni, s Nietzsche óta tudatában vagyunk nemcsak az emlékezés hasznának, hanem kárának is. Ezért valószínű, hogy fejlődést nem az értékekben, nem is az értékelésben vagy a műemlékvédelem változásaiban kell keresnünk, hanem a társadalom egészében, amelynek változásai, e változások tendenciái ezekben az értékekben is megjelennek. A műemlékekkel foglalkozók felelőssége így történelmi felelősségként jelenik meg. Ez a felelősségük abban a feszültségben nyilvánul meg, hogy amit a múltból a jelen követelményeinek feláldoznak, eltörölnek vagy pusztulni, pusztítani engednek, az megszűnik. A feszültség és a felelősség úgy is megfogalmazható, hogy a műemlékekkel foglalkozó valamennyi szakembertől: régésztől, művészettörténésztől, építésztől és jogásztól elvárható ez értékek világos tudata, s ezt kell kommunikálniuk a társadalommal. Marosi Ernő JEGYZETEK 1 Marosi, Ernő: Cuius est imago haec? Riegls Gegenwartswerl und historischer Wert heute. In: National Heritage - National Canon. Ed. by Mihály Szegedy-Maszák. Budapest, 2001. 211-218. (Collegium Budapest Workshop Series, No. 11.) 2 Haskell, Francis: History and its images. Art and the interpretation of the past. New Haven - London 1993. 3 Kunstwerk oder Denkmal. Alois Riegls Schriften zur Denkmalpflege. Hrsg. von Ernst Bacher. Wien - Köln - Weimar, 1995. 80. vö.: „A modern műemlékkultusz lényege és kialakulása": Riegl, Alois: Művészettörténeti tanulmányok. Budapest, 1998. 30, 4 Neue Strömungen in der Denkmalpflege [1905: recenzió: Georg Dehío: Denkmalschutz und Denkmalpflege im neunzehnten Jahrhundert és: Bodo Ebhardt: Über Verfall, Erhaltung und Wiederherstellung von Baudenkmalen mit Regeln für praktische Ausführungen]. In: Kunstwerk oder Denkmal 1995. (3. jegyzetben i. m.) 219-233. 5 Kunstwerk oder Denkmal 1995. (3. jegyzetben i. m.) 103. sk.