Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)
III. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚTÓL A FORRADALOMIG (1945-1956)
A csüggedés azonban csak pillanatokig tartott, egész rövid idó' alatt a dolgozók serény hada lepte el a romokat. Soha nem látott és tapasztalt munkakedv és akarás szállta meg az embereket. Rövidesen ott látjuk kőműveseinket, ácsainkat, tetőfedőinket, asztalosainkat, bádogosainkat és a többi szakmában dolgozó munkatársainkat a romokon, és megindul a hősi küzdelem a gyár újjáépítéséért. Legelőször sebészeti és szülészeti kórházunk helyreállításához fogtunk hozzá, ugyanezzel párhuzamosan halad iskoláink újjáépítése is. 1945. márciusában sebészeti és szülészeti kórházunkat, valamint helyreállított és rendbe hozott iskoláinkat és óvodáinkat az orosz hadsereg rendelkezésére bocsátottuk kórház céljára. A katonai kórház eltávozása után 1945 őszén kórházunkat, iskoláinkat, óvodáinkat véglegesen helyreállítottuk és átadtuk rendeltetésüknek. Jelenleg belgyógyászati kórházunk újjáépítése van folyamatban. Ezen épületünk 90%-os kárt szenvedett. Az újjáépített belgyógyászati kórházunk, amely az ősz folyamán megnyílik, nagyobb lesz, mint az eredeti épület volt, ugyanis harmadik emelettel bővítettük. 1945 őszén megkezdtük a lebombázott katonai laktanya épületének helyreállítását a Kassáról Diósgyőrvasgyárba költözött Hunfalvy János gimnázium részére. A helyrehozást 1946 nyarán fejeztük be. Az iskola iskolaévét 1946 őszén a rendbe hozott épületben meg is kezdte. Az újjáépítéssel üzemeinkben újra megindult az élet. Következő követelmény a lakótelepen megrongált lakások helyreállítása és a családoknak való visszaadása volt. Kijavítottunk kb. 600 megrongált lakást, elkezdtük a lakótelepi kerítések rendbe hozását, kijavítottuk megsérült templomainkat, élelmezési üzemünket, raktárait és a hozzátartozó vágóhidat. Helyreállítottuk vendégházunkat, megrongált orvosi rendelőnket. Nem elégedtünk meg azonban lakótelepünk romjainak helyreállításával, hanem látván dolgozóink nehéz lakásviszonyát, új lakások építését kezdtük el. 1946 tavaszán megindult egy 80 lakásos bérház építése, ezzel párhuzamosan halad a telep három különböző helyen, egyenként 40 lakásos kertes épülettömb építkezése, a hozzá tartozó melléképületekkel együtt. Ezen épülő 200 munkáslakás egy, illetve kétszobás megoldásban készül. Minden lakás előszobával, vízvezetékkel, vízöblítéses WC-vel van ellátva. Dolgozóink üdülésére helyreállítottuk Bükkszentkereszt (Újhuta) községben egy 54 ágyas üdülőt és Görömböly-Tapolca gyógyfürdőn egy 36 ágyas üdülőt. Kijavítottuk és üzemképessé tettük a gyár tulajdonát képező diósgyőri strandfürdőt és kibővítettük a hozzá tartozó kultúrházat. Rendbe hoztuk modern sporttelepünket, ahol megindult az üzemi tömegsport. Szociális intézményeink és lakótelepünk újraépítésével párhuzamosan kezdtük meg üzemeink újjáépítését. Egyszerre indult meg 0- és Ujgyárunkban a helyreállítás. 1945 tavaszán megindult az újgyári nagy megmunkáló csarnok tetőzetének, falazatának helyreállítása, valamint a hozzá tartozó újgyári gyárigazgatósági épület felépítése. Megkezdődik a műhelyekben lévő romok és géproncsok eltakarítása. Megindul a központi fűtés megjavítása, a villamoshálózat újraépítése. Elkezdtük a turbinák felrobbantásakor megrongált elektromos-központ épületének helyreállítását. Jelenleg ezen építkezések már befejezést nyertek. A romok helyén újra serény termelő munka folyik. Ugyanilyen szorgos kezek kezdenek hozzá Ogyárunk üzemeinek helyreállításához is. Ma már termelő munka folyik az egykori romok helyén. Nagyfűtőház, téglagyár egy része, kovácsműhelyünk, gépműhelyünk, váltóműhelyünk újra fel