Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)

ezek „Hámor" nevezetű helységben, melyet képünk ábrázol; paróchiával s iskolával bírnak, melyben 79 tanuló vagyon; s ezen kívül az Újmassa-, és Ómassában lévő 175 lakosság magyar, tót és német. 1775-ben a kamara legelső vashámort építtetett, mely most legnagyobb virágzásnak örvend; e vidék meglepő szép, van a hámorban fürdőház, melynek vizét a massából olvasztó-kályhákból és hámorokban tüzesített vassal melegítik; nőknek és gyönge idegzetű férfiaknak igen hasznos gyógyszer. De többet tesz a vidék regényessége; - cseppkő-barlangjai gyönyörűek és számosak; köztük legnevezetesebb a Szeleta nevű barlang, s ez legmélyebb is; a többinek nincs neve, s létöket csak a lakosság és az igen loyális tisztviselő urak tudják, kik tudományos vizsgálatokat is tesznek, de fájdalom, a nagy közönséget annak élvezésétől elvonják hallgatagságuk által; - egyébiránt naponként több újabbak fedeztetnek föl. Van egy gyönyörű tava, mely az Ómassa felé, a sziklahegyek ölében, fél órai távolban terjed; szélessége lehet 50 ölnyi; ezen tó szélén, a helység háta mögött, nyúlik ég felé a Sz.István hegye, mintha az ég oszlopa volna, mely csak azért emeltetett, hogy az a mély tó fenekére, hol ízletes pisztrángok lakoznak, le ne hulljon; ha felleg ül ennek tetején, bizonyosan eső leend.- Belebb a helység kebelében, az Ómassa fölött, hová a tó szélén sziklába vágott harmadfél öles út vezet, van a Sz.lélek hegye, melynek legmagasabb pontja a „Könyöklő" kopasz sziklapárkányzat, honnan a Tiszáig az egész alföldet láthatni. A könyöklőtől éjszakra volt a sz.lelki kolostor, melynek romjai most is láthatók, néhány góth ív és egy portale darabja;- e kolostort a 13-ik század vége felé az Akus nemzetségből való Erne bán fia, István alapította a diósgyőrivel együtt, melynek romjai már rég eltűntek. Messzebbre a Dés várra szép kilátás és a sz. István-hegy aljában üveghuta tűnik elő; az alsó hámor mély völgyben fekszik, a vidék fölött kopasz bástyatorony alakú szirt emelkedik, melynek tetején egy kereszt a következő népmonda emlékét jelöli: „Volt egyszer egy tehetős öreg molnár, ki a diósgyőri határban derék malommal bírt. De özvegy állapotában megunván magát, arról gondoskodott, hogy agg napjai földerítésére csinos fiatal menyecskét hozzon házához. S mivel jó módú ember volt: a környék leányainak szülői vágyva lestek az öreg molnár választását, ki is rövid foníolgatás után a vidék legszebb hölgyét Mariskát, egy falusi bíró lányát vevé nőül. Hajh, de az öreg molnár csak hamar észrevette, hogy Mariska mást szível, s őt csak színből hízelgi körül. A féltés kínja majd nem őrültté tette a szegény öreget. Miután azonban semmiképp nem tudott nyomába jönni annak: vájjon kiért lángol az ő gyönyörű Mariskája leskelődéshez folyamodott. Molnárunk malma egy meredek kőszikla alatt döbörgött úgy, hogy a szikla tetejéről a malom udvarába és kertébe igen jól be s alá lehetett látni. Egy ünnepnapon tehát az ősz molnár azon ürügy alatt, hogy bemegy a városba, elbúcsúzék féltett menyecskéjétől; de a helyett, hogy Diósgyőrbe ment volna, a malma fölötti szikla tetejére mászott, most már bizton kitudandó: vájjon gyanúja alapos-e vagy nem? Alig telt el egy óranegyed, s a feszült figyelemmel leselkedő öreg molnár egy felbokrétázott kalapot, gyolcsinget, gatyát viselő hetyke parasztlegényt vesz észre a malom körül ólálkodni, s egyszersmind azt is látja, hogy neje kiütvén fejét az ablakon, a legényt, kezével csókokat hányva reá, szobájába csalogatja. Amint erre a