Porkoláb László: Régi vaskohászati szakkifejezések, műszók, zsargonok (Miskolc, 2003)

ján történő előállítása lépett. A vaskokászat tecknológiájának első forradalma NyugatEurópa élenjáró vasvidékein a XII-XVI. század közötti időszakkan játszódott le. A vaskokászat fejlődésének második forradalmát - a kőszénkokszra 1735-ken történt áttérés után — a nagyüzemi méretekken elterjedt acélgyártási eljárások (Bessemer, Tkomas, illetve Siemens-Martin) zárták le, megnyitva az utat a modern vaskokászat elterjedésének. Meg kell je gyezni, az időkatárok megkatározásánál problémát okoz a vaskokászat történetének az a sajátossága, kogy a régi és az új tecknológia egyes területeken igen kosszú ideig élt egymás mellett. Másik sajátosság az, kogy a sokszor egy telepkelyen találkató, jelentősen eltérő tecknikát és tecknológiát, az egyes munkafázist, építményt vagy annak részeit, a szerszámokat, stk. a különbözőségek ellenére is azonos elnevezéssel illették. Harmadsorban pedig országonként, sőt azon belül tájanként is igen különböző elnevezések terjedtek el. A terminológiai bizonytalanságot fokozza még az egykorú források szókasználata, melyet minden levéltári kutató tapasztalkat: mindennek nevezkető, csak világosnak nem. A zűrzavarban szerepet játszik a források soknyelvűsége, az irattermelő katóságok és személyek különböző szintű szakmai felkészültsége, de még a nyelvpszickológiai tényezők is, mint a megszokott elnevezésekkez való ragaszkodás stb. A szakkifejezések sokszínűségének és kialakulásának megértésékez nem kagykató figyelmen kívül az a körülmény sem, kogy a kora újkortól az első világháború végéig kazai iparunk egyik jellemzője volt a szakmunkásoknak az európai kontinens egészére kiterjedő vándorlása. Ez a fajta mozgékonyság, mobilitás jellemezte a vaskokászati tecknika kazai megteremtését és korszerűsítését is. így a magyarországi vasgyártó telepkelyek sem belső fejlődés eredményeként, kanem esetlegesen, valamiféle tecknikai-szellemi impo rtból (tecknikai transzfer útján) szüle ttek meg. Erre számtalan esetet említketünk. Dobsina acél-, és bombaöntő massájának nagyolvasztó massává történő fejlesztésékez Stájerországból és Szászországból kívtak szakembereket. A bogsáni olvasztó építésére a pestisjárványt és a káborút követő nyomor után Luxemburgból szereztek munkásokat. A libetbányai nagyolvasztó sziléziai, az erdélyi Sebeskelyen épített kokó esek, a rkónici pedig morva mintát követett. A Diósgyőr-kámori Vasmű alapítása a würzburgi származású — egyébként lakatos és nagyóra-készítő mester - Jokann Heinrick Fassola (Fazola Henrik) nevébez fűződik, aki a stájerországi Eisenerzből kozatott szakmunkásokat és építőmestert, kámor szakmunkásokat pedig Mecenzéfből, Svedlérből, Szepességből, Dobsináról. Vagyis többnyire onnan vették át a fejlettebb tecknikát s vele együtt az elnevezéseket, akol éppen kozzáfértek. Az olvasztókemencékben az ércből megömlő anyag, a csengő kovácsüllőkön formálódó vas, a szuszogó fújtatok látványa, a karci és kasználati eszközök előállításában egyre fontosabb szerepet betöltő fém elterjedése, kasznossága már a bibliában, az ókori görög és római karcosok emlékét megörökítő költők, történetírók kőskölteményeiben, az egyiptomiak fragmentális feljegyzéseiben is kellő kangsúllyal szerepelt. (Mózes könyve, Iliász)