Váczi Mária: Székelyvarsági játékvilág (A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely gyűjteményei 1; Kecskemét, 2002)
A szerepjátékokról
A szerepjátékokról. Egyetértek azzal a megállapítással, hogy „a játék a legösszetettebb szociális képességekre épít 76 , ezért is fontos kutatási szempont a játszás elemzése, a résztvevők köre szerint. így beszélhetünk individuális és közösségi játékokról. A közöttük lévő út tekinthető a szocializáció útjának is, amelynek során „a gyerek megtanulja kiismerni magát az emberi kapcsolatok, intézmények rendszerében. Társadalmi feltételekhez köti vágyait, és az emberi magatartás olyan kategóriáit munkálja ki a játékban, amilyen az érvényesülés, a siker, az igazság. Mintha a szerep- és szabályjátékok típusos helyzetiben az emberi lét értelmének morális kategóriáin menne végig" 77 - írja Mérei Ferenc. A kecskeméti mintában szereplő gyerekek életét az atomizáltság jellemezte, s ez hatással volt játékszokásaikra is. Idegesítette őket a társak jelenléte, ezért szívesebben játszottak egyedül. A varsági társadalomra nem jellemző az egyes ember elszigetelődése. A több testvérnek, a jószomszédsági és korosztályi kapcsolatoknak köszönhető, hogy a közösségek szerepe ma is meghatározó. Az életkörülményekből következik, hogy a szocializáció elsődleges feladata a gyerekek munkára nevelése. Erejükhöz mérten vesznek részt a családi munkamegosztásban. Hat-nyolc éves korukig nézik el a játékot, „addig való", utána tanulni vagy dolgozni kell. így játékaik többsége a valóságos munka-szituációkhoz kötődik, s a játszásra fordítható idő is a rájuk mért munka mennyiségétől függ. - A fiúk és a lányok négy-öt éves korban váltak el egymástól. Hatéves koromban édesanyámmal mentem aratni, s úgy engedett egy kicsit játszani, hogy utána kellett menjek vissza dolgozni. A mai napig ismerem azt a helyet, ahol a gondolatok a fejembe voltak: játszani is jó lenne, de dolgozni kell, nem várhatok el mindent édesanyámtól. Ha nem volt munkánk, akkor is el kellett kérezni a szülőktől. Édesapám, legyen szíves engedjen el llusékni játszódni. Azt felelte: menjetek, ha anyátok elenged, akkor én is elengedlek. Utána oda kellett menni az édesanyánkhoz s tőle is elkéreztünk. Kiszabta, hogy milyen munkát kell elvégezni, utána azt mondta, elengedlek és megszabta, hogy mennyi időre. Ha késtünk, akkor ott kellett térdeljünk egy negyed órát, s amikor már látták, hogy kivan telve az idő mondták, hogy felállhatsz s kérj bocsánatot. Édesanyám, bocsásson
