Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Szabó József: A szaharai sziklarajzok kérdéséhez - a Magyar Földrajzi Múzeum 1993-as expedíciójának tükrében
A Vádi Szura Almdsy több munkájában is szerepel (ő „Szóra" alakban írta), de sem magának a völgynek a helyzetét, sem az ott talált képes „barlangok” fekvését nem adja meg elég pontosan és egyértelműen. Az ismeretlen Szahara című könyvében (Almdsy L. é.n., ill. Unbekannte Sahara címen, Berlin, 1938) azt írja, hogy 1933 őszén a Gilf Kebir Ny-i sziklafala mentén haladva arab sofőrjével (Sabr) négy, rajzokkal ékesített barlangot talált, s ezeket a fülkeszerű képződményeket forrásbarlangokként értelmezte. Magát a száraz völgyet éppen a képek alapján nevezte el Vádi Szorának vagyis a „Képek völgyének”. Az 1993-as expedíciónk által felkeresett völgy ezzel kétséget kizáróan azonos. Ezt világosan mutatják Almdsynak a barlangbejáratról, valamint a festményekről készült fényképei és rajzai. Ám expedíciónk csak három festett barlangot talált ott, jóllehet a vádi szóba jöhető részét (ti. ahol a völgytalp felett elérhető magasságban üregek, hasadékok vannak) tüzetesen végigvizsgálta. A Vádi Szurával kapcsolatos probléma az is, hogy közelében — Almdsy szerint attól mindössze 4 km-re - egy másik száraz völgyben Clayton 1931-ben már talált rajzokkal díszített sziklaüreget, és az ott látható vésett vagy karcolt zsiráf alakról „Zsiráfos barlangnak" nevezte el. 1932-ben majd 1933 tavaszán, említett kísérőivel Almdsy minden bizonnyal ide jutott el, és ott további sziklarajzokat fedezett fel, és ősi szerszám-maradványokat is talált. Erről expedíciójának egyik tagja Hoellriegel számol be részletesen naplószerűen megírt, inkább irodalmi igényű, mintsem tudományos alaposságú könyvében (A. Hoellriegel, 1938). Eszerint az expedíció 1933. április 30-án és május 1-én járt a vésett és karcolt állatrajzokkal (zsiráfok, szarvasmarhák, oroszlánok és más antilopszerű állatok) dekorált barlangokban. Festményeket és emberi alakokat — ilyenek a Vádi Szurában láthatók - egyáltalán nem említ. Szól viszont arról, hogy e barlangok környékét valaha tó boríthatta. Ez a megjegyzése valószínűleg tévedésből került az utazás után öt évvel írt könyvébe, mert Almdsy a Vádi Szurával kapcsolatban fejtette ki a tóborítás elméletét. (így akarta magyarázni a festményeken látható úszó alakok rejtélyét). A Vádi Szura sziklafestményeit viszont tényleg Almásy fedezte fel, de nem 1933. tavaszán, hanem ugyanezen év őszén. Akkor „egy német tanárt? vittem oda asszisztensével és egy festőnővel együtt" - írja Almásy {Almdsy, é.n.). A tanárral először Uveinatba ment, majd az Arkenu szigethegy érintésével a Zsiráfos-barlang völgyébe. Amíg ott a festőnő rajzolt, Almdsy - amint arról fentebb már volt szó — a szomszédban megtalálta a Vádi Szurát és festményeit. Jóllehet expedíciónk a vádi sziklarajzait és az azokat rejtő üregeket sem archeológiái, sem művészettörténeti szempontból nem tanulmányozhatta, természeti környezetük alaposabb bemutatásával kiegészítheti az arról eddig megjelent nem mindig szakszerű és többnyire utalásjellegű híradásokat. A Vádi Szura és a Gilf Kebir A Vádi Szura az úgynevezett Keletszaharai-küszöb (Schiffers, 1971-73) egyik markáns részletét alkotó Gilf Kebir fennsík (2.ábra) Ny-i peremébe vágódott száraz völgy. Maga a Keletszaharai-küszöb a Guineai-öböltől induló és Bahariyaig húzódó Kamerun-vonalon fekszik. A Gilf Kebir (Nagy Fal) a Kelet-Szahara egyik legutolsók közt felfedezett, és mindmáig elég rosszul ismert tájegysége. Nevét Kemal Ed Din egyiptomi hercegtől kapta, aki a W. J. Harding King (1909) és Dr. ]. Ball (1917) által már látott, és távolról hegységként feltűnő, de lapos tetejű magas sziklafalat nevezte így sivatagi kutatásai során. A sziklafalak által határolt homokkőfennsíkot a beduinok Gebei es Sama- lisnak (Északi-hegy) hívják. Méretét a szakirodalom hagyományosan Svájc területével (41 000 km2) veti össze, az újabb vizsgálatok szerint azonban kisebb, legfeljebb 26-30 000 km2 kiterjedésű (kb. mint Szicília). Észak-déli irányban mintegy 200, a kelet-nyugati vonalon kereken 130 km az átmérője. Alakja egy D-felé keskenyedő, csúcsára állított háromszögre emlékeztet. Mind abszolút, mind relatív értelemben a déli perem közelében éri el a legnagyobb magasságát (déli sarkán 1082 m, s előterére helyenként 400 m magas fallal szakad le). Felszíne észak felé fokozatosan lejtve mintegy 600 méter magasságúra csökken. Határa északon kevésbé kifejezett, ezért a térképfelvételező munkák során utoljára ez a Líbiai Nagy Homoktengerrel érintkező szegélye került megrajzolásra. Többnyire még a legújabb áttekintő térképek is meglehetősen elmosódottan ábrázolják. Belső részeit - ahogyan azt elsőként éppen Almásy László expedíciói tisztázták - nagykiterjedésű, közel sík felszínek jellemzik, s csupán a peremek közelében a hátravágó6
