Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Szabó József: A szaharai sziklarajzok kérdéséhez - a Magyar Földrajzi Múzeum 1993-as expedíciójának tükrében
dott, ma száraz, völgyek miatt válik változatosabbá, sőt sok helyen járhatatlanná. A peremi vádik főleg északon és keleten tagolják a platót. Az északiak - amelyek az előtér homoktengere miatt a legnehezebben megközelíthetők - meglehetősen hosszú, lényegében meridionális völgyek. Köztük a Vádi Abd el Malik több mint 100 km, és baloldali mellékvölgyével (Vádi Talh), valamint keleti szomszédjával (Vádi Hamra) az Almásy László által makacs szívóssággal keresett (és végül megtalált) legendás Zar- zura oázist4 alkotja. A keletre futó vádik (pl. a Vádi Bakht, Vádi el Maftuh, Vádi Dayiq, Vádi Mashi) általában rövi- debbek, bár a Vádi Wassa mellékvölgyeivel csaknem kettévágja a platót. A fennsík különösen impozáns falként húzódó nyugati peremét viszonylag kevés és rövid vádi réselte be. A rövid vádik egyike a sziklarajzai révén ismertté vált Vádi Szura. A nyugati oldal legnagyobb „sebhelyét" a platót két nagy (ENy-i és DK-i) részre osztó, s a Gilfen szinte az egyetlen átkelési lehetőséget biztosító hasadék (El-Aqua- ba = Akaba) nyílása jelenti. (Expedíciónk ott jártakor közlekedésre nem volt használható, mert az egyiptomilíbiai politikai feszültségek miatt az egyiptomi hadsereg elaknásította, s így a Vádi Szura felkeresése után csak az egész platót északról megkerülve — „nem hivatalosan” líbiai területet is érintve, és a Nagy Homoktengert keresztezve - térhettünk vissza Egyiptom K-i részébe.) A Gilf Kebir felépítése és szerkezete A magassági viszonyok és az eddigi megfigyelések is azt mutatják, hogy a fő tömegében homokkőből épült plató viszonylag egyenletes felszínének kialakításában a tektonikának lényeges szerepe volt. Kádár László 1933-as tapasztalatai alapján - amikor expedíciójuk átszelte a fennsíkot - már 1937-ben leírta {Kádár L., 1937), hogy a fennsík homokköve mindenütt rácsosán össze van törve és a fennsíkon lineáris süllyedékek figyelhetők meg. Kádár azonban a fennsík völgyeit alapvetően eróziós eredetűnek tartotta. A plató anyagáról az 70-es évek vége óta rendelkezünk viszonylag pontosabb áttekintéssel. A korábban kevéssé korrekt szakmai fogalomként egyszerűen csak „núbiai homokkőnek” vagy „núbiai sorozatnak” nevezett rétegösszletet, amely DNy—Egyiptom legjellegzetesebb és legelterjedtebb felszínközeli képződménye, alig tagolták, s egészében véve mezozo- ikumi (alsó kréta) származásúnak írták le. A núbiai homokkősorozat jobb tagolásához és annak a Gilf Kebir felépítésében játszott szerepéhez fontos adatokat nyújtott E. Klitzsch és társai 1976-ban kezdett kutatómunkája. Ennek eredményeit (E. Klitzsch, 1978, 1983) is figyelembe véve azt kell kiemelni, hogy DNy-Egyip- tomban a prekambriumi alaphegységet általában mezozoikumi rétegek fedik, s csak a líbiai határövezetben, a Gilf Ny-i peremvidékén lépnek felszínre paleozoikumi összletek. A Ny-i Gilf paleozoikuma a Kufrai-medencében leírtakhoz hasonlóan főleg tengeri eredetű. Ez elsősorban a karbonra vonatkozik. A Vádi Abd el Malik északi része profiljainak tanulmányozásából a Dél-Algériából már ismert felső ordoviciumi eljegesedés itteni létére lehet következtetni. A vádi alapját jelentő keresztrétegzett homok- kövön itt egy 10-30 m vastag agyagos-iszapos-ho- mokos sorozat fekszik, azon pedig helyenként 50 m vastagságot elérő tillit. A tillit ököl- és háznagyságú blokkjai agyagos-homokos alapanyagba ágyazottak. Az alap és a glaciális üledékek zónája intenzíven feltorlaszolt és átgyúrt. Fedője egy több 100 m vastag tengeri agyag és homokkő sorozat, amelynek ősmaradványait devon-karbon korúnak határozták meg. A Vádi Abd el Maliktól délre, a líbiai határ mentén a tillitek egy világos homokkősorozatba mennek át, amit egy trilobita nyomokat (szilur) tartalmazó agyagösszlet fed. Tovább déli irányba — az Uveinat-küszöb felé — az agyag kiékelődik, és a világos homokkősorozat közvetlenül egy másik, ugyancsak világos homokkősorozattal kerül diszkordáns érintkezésbe. A két egymáson fekvő homokkősorozat képezi a Gilf Kebir nyugati és déli peremén a fennsík lábát és a fal alsó részét. Erre a homokkősorozatra telepszik az ún. núbiai sorozat, DNy- Egyiptom legelterjedtebb földtani képződménye. Klitzsch a núbiai sorozatot hét, egymástól többé-ke- vésbé jól elhatárolható, váltakozóan szárazföldi és tengeri kifejlődésű egységre tagolta. Közülük három a júrába, egy az alsó krétába és három a felső krétába sorolható. Az angol munkanevekkel ellátott egységek, melyek elhelyezkedéséről a 1. ábra nyújt vázlatos áttekintést, főbb jellemzői a következők: — Basal Clastics: többszáz méter vastag finom-közép- és durva homokkő-összlet (jura). A prekambriu- mon diszkordánsan telepszik. 7
