Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
MÚZEUMI HÍRADÓ - Bányászélet - kultúra - hagyomány... (Papp Péter)
Szent Borbála (Fotó: Blaha Béla) lógiához és a néprajzhoz, mint azt publikációiból, már évtizedek óta láthatjuk. A ma már Magyarországon is több oldalról, észrevehetően erősödő igény hozta össze ezt az újszerű tanácskozást, mely másnapra már kétségtelenül kiérdemelte a találkozó elnevezést, hiszen a különféle specialistáknak kiváló alkalom adódott arra, hogy szakterületük különleges eredményeit egy másik megközelítésből induló szakmai kör számára, más kollégáknak is bemutathassák. Eltek is sokan ezzel a lehetőséggel, s így adódott, hogy szép számmal ösz- szegyűlt jelenlevők hallgathatták a megnyitó mondatokat a Magyar Bányászati és Geológiai Hivatal elnökétől, Szabados Gábortól és a házigazda MÁFI igazgatójától, Kordos Lászlótól. A „néprajzos oldalról” elhangzott első, a társadalom-történeti összefüggésekre utaló előadása után pedig az egész délelőtti ülésszaknak is levezetője volt Paládi-Kovács Attila professzor. Ezután a legkülönfélébb néprajzi bemutatók hangzottak el, hiszen Szeműn Attila a bányászegyenruhák különböző változásairól, Deáky Zita a száz-kétszáz évvel ezelőtti bányaegészségügyről beszélt (még, ha azt akkor nem is úgy hívták), Sári Zsolt pedig a zalai olajkincs kitermelésének kezdetétől átalakult népéletről - Muraszemenye példáján. Tóth Jánosnak az előadása tulajdonképpen tárlat- vezetés volt, hiszen a csatlakozó teremrészben erre az alkalomra berendezett kis művészeti tárlatot nyitott meg, bemutatva a zalaegerszegi MOiM gyűjteményéből kölcsönadott Borbála-ábrázolásokat. Ezek közé tartozik az, a megnyitón az elnökségi emelvényre állított, (1931-ben, Pécsett, Zsolnay-eozinmázzal készített) nagyméretű szobor is, mely Zsolnay Vilmos unokájának, Sikorski Líviának alkotása, s mely a bemutatót követően került be itt a vitrinbe. Az ebédszünet idejéhez kapcsolódva két vetítésre került sor — ezek a kőbányászok körében készült „Szikla-dal” (ezt Hála József \ána el kísérő-magyarázó szavakkal), valamint a Bányásznapkor Tatabányán rendezett szénpakoló- és csilletoló-versenyről doku- mentumfilm-stúdió (azaz Takács Mária és Schwarz Gyöngyi) által készített összefoglaló voltak — majd újból előadások következtek. A rudabányai Papp Andrea a „buléner" bányászokat mutatta be, ezt a dobsinai, felső-szepességi eredetű munkásréteget, kiknek saját kisközösségük, ennek megfelelően saját szerepük, önképük, ezzel együtt saját társadalmi ideáljaik is voltak a XIX. század vége, a vasércbányászat nagyipari korszakának kezdete óta a városkában. A következő, a Csijfáry Gergely-féle előadás a geológiának egy egészen másféle néprajzi sajátosságáról szólt: a bükkszéki felszínközeli üledékes kőzetekben felgyülemlett s szivárgó kőolaj-származékokról, pontosabban a megjelenésükkel, fényjelenségeikkel — a lidércfénnyel! - összefüggő hiedelmekről. Ezt követően Csath Béla bemutatója ismét a művészeteket idéző előadás volt: a legkülönfélébb ábrázolások jelennek meg ugyanis kútszobrokként a különféle helyeken. Régiójukban különösen fontos szerepet betöltő artézi kutak sajátos kiképzést, esetenként speciális műalkotásokat kaptak. A bányászdalok említése nélkül etnográfiai áttekintés természetesen teljesen elképzelhetetlen lett volna — de ez alkalommal sem kellett a hallgatóságnak ezeket nélkülöznie, hiszen Juhász Katalin megfelelően sorra vette a németségtől kapott-kölcsönzött-továbbfejlesz- tett változatokat, bemutatva azok történeti rétegeit is. Speciális szerepük volt az emberiség életében mindig a temetésnek, a temetési szokásoknak. Egy olyan 120
