Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)

KÖZLEMÉNYEK - Dr. Vásáry István: Vámbéry a törökségről és a perzsákról

délül szolgáló húsadag is benne szokott lenni. így szinte a fürdő is sokkal jobb tisztítószer Konstantinápolyban s általában Törökországban, semmint Perzsiában. A Boszporusz-parti hamamok fehér márványfalazatukkal, tiszta vizükkel, hófehér fürdőruháikkal bárkit is kielégíthetnek, de itt Perzsiában ezen helyiségekben kiállha- tatlan szag uralkodik, s ahelyett, hogy Törökország mintájára a perzsák is úgy öntetnének magukra a vizet, egy négyszögletes kis medencében állnak, sokszor húszán is egyszerre, s olyan szorosan egymás mellé, hogy amint egy török barátom egyszer megjegyzé, „egy bolha sem tudna közöttük elugrani”. Bár magam is többször meg akartam próbálni a perzsa fürdőt, mindig olyan undor fogott el, hogy soha sem tudtam szándékomat létesíteni. Ami azonban a perzsa gentlemant minden fénye és pompás öltözéke dacára egészen undokká teszi, ez a henna-festés, ami a lausonia inermis nevű növényből készült, vízben felolvasztott sárga porral történik. Képzeljük csak azt a férfiút, ki szép fekete szakállát téglaveresre festi, de úgy, hogy még arca is ilyen egész a szeméig, s bekeni kezét és körmeit is, hogy divatosabb legyen! Ezen divatnak van még egy másik rossz oldala is, s ez az, hogy a festék befedi a szennyet, s az olyan úr vagy asszonyság, aki magát így kifestette, a mosdást több napokig is nélkülözheti. ”(p. 95)

Régi vád a perzsákkal szemben, hogy hazudnak, csalnak és színlelnek. Ezt Vámbéry sem mulasztja megjegyezni:

„ Valóban hihetetlen, hogy a perzsa a legkisebb csekélységre mennyi esküvést pazarol, mennyire bizonygatja saját életével, családja életével, a király diadémjéval, Fatima ártatlanságával, Húszéin és Ali szentségével stb., s hogy az embert valami ilyen alkalommal busásan rá ne szedjék, csakugyan hasonlóképpen perzsának kell lennie. “ épp. 66-7)

A külföldi utazóknak régóta feltűnt a perzsa síita iszlámnak a szunnita iszlámtól gyökeresen elütő szelleme. Elsősorban a képmutatást és az álszenteskedést említik, s ezt Vámbéry is megjegyzi:

„A síiták az iszlám protestánsai, így hallottam s olvastam gyakran, s iparuk és szellemi fensőbbségük híre csakugyan ilyest sejtetett is velem, de mily nagy volt bámulásom, midőn már a legelső napon minden lépten- nyomon sokkal vadabb fanatizmust, sokkal kirívóbb ábzenteskedést találtam itt, sem mint Törökországban. A Korán eltérő magyarázata, s az a körülmény, hogy

*Az eredeti szövegben Vámbéry a fashionabb szót használja

22

Perzsia iszlámja sokkal elválasztottabb maradt minden nyugati elem befolyásától, mint a törökországi, ezekben keresendő annak oka, hogy a síita felekezet sokkal inkább fenntartotta a kegyesség magamagának ellentmondó számos fogalmát, s így itt minden színlelt szenteskedés mellett sokkal kevesebb benső vallásosság létezik, mint az iszlám akármely egyéb követőinél. ” (p. 70)

A síita fanatizmust, szűkkeblűséget és korlátoltságot másutt is szóvá teszi:

‘Abdulaziz szultánt [az oszmán-török uralkodó. VI.] a legnagyobb dicséretekre méltaták, s nem egy kíváncsi azt kérdezte tőlem, igaz-e, hogy ő valóban síita? Mert jónak és szunnitának lenni, ez olyan két tulajdonság, melyeket Perzsia lakója nem tud együtt elképzelni. Egyébiránt ez majdnem mindenütt így van. A szeretett egyéniséget az ázsiai mindig rokonnak tartja, s Irán nem egy helyén hallottam, hogy az orosz politikát és kormányzást szeretik, miszerint egész határozottsággal állíták, hogy őfelsége a minden oroszok cárja titkos síita volna. ” (p. 64)

Vámbéry, sok más utazóhoz hasonlóan, rosszalja a perzsa jeliem egy másik hibáját, a lojalitás hiányát: “Éppen oly mértékben volt rám nézve meglepő az a teljes lojalitás hiány, mit a perzsákban tapasztaltam. A perzsákban, ismétlem, kik fejedelmükkel szemben oly túlzott tiszteletet tanúsítanak, hogy egy udvaronc egykor, kit a sáh magához közelebb intett, rögtön befogta szemeit s így kiálta fel: „ Oh, uram, kímélj meg engemet, nem léphetek közelebb hozzád, fenséges pompád sugártengere vaksággal veri meg szemeimet!” Tudva levő dolog, hogy az egyes tartományokban a sáh parancsolatait annál kevésbé szokás teljesíteni, minél távolabbra esik az a tartomány a fővárostól, mint a tulajdonképpeni hatalom központjától, sőt hogy többet mondjunk, a fejedelem legközelebbi környezete, legmegbízhatóbb szolgái vagy hivatalnokai is, kiket ő tett gazdagokká, félik talán urokat, de nem ragaszkodnak hozzá szeretettel. Házi körükben a legundokabb híreket hordják ajkukon az uralkodó magánéletéről, nejei tiltott viszonyairól, s általában minden cselekedetéről, legyen az helyes vagy helytelen. ” (pp. 97-98) Hosszan folytathatnánk Vámbéry nagyrészt negatív vélemény-nyilvánításainak idézetét a perzsákkal kapcsolatban, de talán ennyi is elég volt annak szemléltetésére, hogy turkofiliájából fakadó előítéletessége ellenére, a jelenségek leírásánál kiváló és élesszemű megfigyelő volt, s a jelenségek túlzott általánosításával esett csak bele a nemzeti sztereotípiák szokásos csapdájába. Ez az egyoldalúság abból fakadt, hogy török