Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)

KÖZLEMÉNYEK - Dr. Vásáry István: Vámbéry a törökségről és a perzsákról

szemmel nézte a perzsákat, a törökökre viszont sohasem tekintett a perzsák szemüvegén keresztül. Pedig a perzsák által láttatott „török kép" éppolyan torz, mint a törökök „perzsa kép”-e.. Közismert, hogy a perzsa közvélemény a törökökről, mint harcias nomádokról emlékezik meg, akik jó harcosok, de kulturálisan elmaradtak és a perzsák nyomába sem érnek. Évszázadokon át közismert volt a törökökről alkotott nem túl hízelgő perzsa gúnykép, mely a törököket egyszerűen butáknak tartotta, perzsa terminussal atrák-i bí-idrdk, azaz „ostoba törökök”-nek nevezvén őket7; nem szólván arról a banális tényről, hogy Iránban ma is a viccek fő balekja a buta török (perzsa Tork), hasonlóan például az amerikai viccek ír, vagy a magyar viccek cigány vagy rendőr figurájához. Vámbéry dicséretére legyen mondva, hogy éles szeme sokszor áthatolt az előítéletek ködén és a jót is meglátta és leírta a perzsa életben. Erre is hozzunk pár példát.

Dicsérőleg szól a fejlett és karban tartott karaván- szeráj rendszerről Perzsiában:

„ Törökországban és Arábiában az utazó mindenütt csak szennyes bánokra akad, azonban itt Perzsiában, hol emberemlékezet óta mindig igen sokat fordítottak a közlekedésre, a karavánszerájokban olyan vendéglőkre talál az ember, melyek, már ami keletet illeti, semmi kívánni valót sem hagynak. ” (p. 66)

A síiták fanatizmusa ellenére, méltányolandónak tartja bennük türelmes vitahajlamukat, mely sok esetben a szunnita törökök fölé emeli őket. Nyilván itt a perzsa szellem intellektuálisabb jellegét vette észre és írta le pontosan;

„... meglepett a perzsának türelme, mit bármely vitatkozásban megbizonyít. A török, s tartozzék bár akármely országhoz vagy fóldövhöz, soha sem fogja megengedni, hogy az ő vallásának valamely hitcikke vita tárgyává legyen, s aki ezt merészelné szemben véle, könnyen rosszul járhatna. Azonban a perzsa egészen más ebben. Még vallása legistenítettebb egyéniségeit is meg lehet támadni, szentségüket kétségbe vonni, s őket gyalázni, csakhogy az ember bizonyítékokkal és okokkal támogassa állítását, mert amit ő állít, abban mindig van valami logika és következetesség. “ (p. 83)

Végül a perzsa társas élet és beszédmodor kifinomultságát dicséri, mely közismert volt mindig a muszlint világban, nem mulasztván el azért a végén, hogy a perzsa higiénia hiányosságaira utalva egyet azért ne szúrjon a perzsákba:

“A perzsa szokások finomsága, mint azt e könyv olvasója számtalanszor tapasztalhatja, csupán a külső taglejtésekben, beszédben és társalgási modorban található, s ebben a perzsák csakugyan felülmúlnak minden keletit, sőt azt merném állítani, még talán a nyugatiakat is, s a főváros ezen tökéletességnek valóságos netovábbja.

A viszonozott látogatások, levelezések és társalgások illeméről köteteket lehetne összeírni, egyik túl akar tenni a másikon, s a gyengédség és udvariasság hiperbolikus kifejezései annál nevetségesebbek, minél jobban ismerjük a perzsa magánélet rendkívül mosdatlan állapotát. így kellem és tisztaság dolgában a perzsa főváros úrhölgyei szinte sokkal alantabb állnak, semmint a konstantinápolyiak. ” (p. 97) Az Iránban élő azerbajdzsán törökség leírásánál észreveszi, hogy ezek kulturálisan mintegy a törökök és perzsák között helyezkednek el; török nyelvűek ugyan, de rendkívül erős iráni kulturális hatás alatt állnak: “Az azerbajdzsáni élet... a tatár [Vámbérynél itt: török] és perzsa szokások vegyüléke. A török jellem egyenes modora a perzsa műveltség mázával van bevonva, de az eredeti szín, igen sokszor keresztültör rajta. A perzsa finomság és udvariasság egyébiránt igen rosszul áll ezen embereknek, mert ahogy nyelvük soha sem tudja az iráni beszédet elég híven utánozni, épp úgy a perzsa szokások utánzásában is rendkívül ügyetlenek. ” (p. 63)

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy Vámbéry Armin, kora gyermekeként, a XIX. századi orientalisztika Kelet-felfogását osztotta: meg volt győződve az európai, nyugati kultúra és civilizáció magasabb- rendűségéről és annak civilizatórikus missziójáról a Keleten. A „keleti emberek“-et és társadalmakat fel kell emelni és modernizálni kell a nyugati eszméknek megfelelően. Ugyanakkor, a Keletet őszinte empátiával próbálta megérteni, s ez a törökség esetében sokszor sikerült is neki. Viszont turkológusként, a nyugati előítéletek mellé még hozzászerezte a törökség perzsákkal szembeni sztereotípiáit, így a perzsák leírásában sohasem érte el az objektivitásnak és megértésnek azt a fokát, amelyet a törökséggel szemben megszerzett. Ennek ellenére nem tagadható, hogy a perzsa kultúra tisztelőjeként és jó megfigyelőként, nem egyszer sikerült találó leírásokat adni a korabeli, XIX. századi kádzsár kori Iránról. Természetesen ezek jelentősége meg sem közelíti a törökség leírásában és kutatásában szerzett bokros érdemeit, melyek révén személyében joggal tisztelhetjük a modern turkológia egyik úttörőjét és megalapítóját.

23