Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Szabó József: A szaharai sziklarajzok kérdéséhez - a Magyar Földrajzi Múzeum 1993-as expedíciójának tükrében
és túlhajlóvá teszi a rétegesen felépülő homokkőfalakat. A mederben sok helyen áramvonalas homok- és kavicszátonyok figyelhetők meg. A meredek oldalfalak jellegét alapvetően az eltérő keménységű rétegekből - részben a szél hatására — kialakuló párkányok (olykor a kiugró párkányok alatti kisebb üregek és fülkék), valamint függőleges szerkezeti vonalakkal tagolt és eróziós hatásra elkülönült oszlopok, tornyok (közöttük gyakran barlangszerű hasadékok) adják meg. Lefelé haladva a szélesedő vádi alján megjelenik a völgytalp, és ott már határozottan kirajzolódnak a meder körvonalai, sőt a meder mentén - annak jobb oldalán — a völgytalpon két szint, kifejezett terasz különíthető el (3. ábra). A völgy torkolat közelében a főmeder mellett egy másik, kisebb mélységű párhuzamos meder is látszik. A kettő között húzódó, durva törmelékből felépült hosszanti forma egy folyóhát benyomását kelti. Valószínűleg arról van szó, hogy az időszakosan lefolyó víz váltakozva használta, illetve használja a két mederág valamelyikét. A lefolyási irány áthelyeződése - a jelenlegi főmeder az alsó szakaszon közvetlenül a vádit határoló meredek sziklafal tövében fut — bevágódással járt, s így alakulhatott ki 10 a teraszos völgytalp. A folyóháton és a medrekben lépten-nyomon világosan látszik az alapkőzet, de a felszínen azért többnyire durvább szemű sötét és finomabb világos kavicsból álló vékony kavicstakaró foszlányok is megjelennek. Mivel ezek legfeljebb dm vastagságúak, a völgytalp formái mind az alapkőzet sziklatömegébe vágódott, vésett formák. A teraszok peremén és a baloldali meder meredek oldalfalán feltáruló alapkőzet igazolja, hogy itt még sziklateraszokról van szó. A völgykapu előtti széles - szinte a végtelennek tűnő sík horizontig nyúló — lapos előtéren már lényegesen vastagabb az akkumulált anyag, így ott vékony hordalékkúpok és glacisok egymásba olvadó rendszere kíséri a Gilf leszakadó peremét. A vádi medrei a kijárat előtti utolsó szakaszon — mintegy fél km hosszan - egy, a sziklafal peremétől elvált tanúhegyekkel több részre tagolt, csaknem 1 km széles „udvar"keleti peremén futnak. Az udvar körül emelkedő falak jól feltárják a Gilf Kebir nyugati részét felépítő homokkő formációt. A horizontális rétegzettség és a vertikális elválások a fal széles, tömzsi oszlopvagy féloszlop-szerű tagolódását okozzák, s a falak tövében az inszoláció hatására megismétlődő omlások 2. ábra: A Vádi Szura és a GilfKebir DNy-Egyiptom térképén
