Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 15. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2006)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Lovász György: Bulla Béla és a magyar tájkutatás
Felesik. A medence aljzat Jenőfalvával, Csíkkarc- falvával, Oltfalvával. 1943. (Fotó: Bulla Béla) Ezek az elemzések tették lehetővé az 1950-es évektől a területek térbeli rendjének részletes térképi ábrázolását is. A határok egyrészt a méretarány, másrészt az analitikus kutatások következtében Prinz 1926-ban közreadott térképénél pontosabbak, illetve valóság- hűbbek lettek. A térképi ábrázolás lehetővé tette a tájak területének meghatározását is, amelynek segítségével számszerű, illetve nagyságrendi információk születtek a tájak kiterjedéséről. Bulla az 1950-es második felében nemcsak az MTA Földrajztudományi Kutatócsoportját, de az ELTE Földrajzi Tanszékét is vezette. Kitűnő lehetősége volt - és ezt ki is használta — arra, hogy a legújabb kutatási eredményeket a hallgatóságnak továbbadja. Kiemelkedő jelentőségűnek tartjuk Bullának az 1950-es évek második felében tartott egyetemi előadás-tematikáját. A hazai természetföldrajz, ill. tájkutatás történetében a „Magyarország általános földrajza” című előadás-sorozata „Részletes Tájrajz” című fejezetében először adja az Alföld, a Kisalföld, a Dunántúl és az Északmagyarországi-középhegység természet- földrajzi komplexitásra törekvő természetföldrajzi elemzését, ill. oknyomozó leírását. Előadásaiban és sokszorosított egyetemi jegyzetében a tájak felszínfejlődését, ennek kapcsán geomorfológiai sajátosságait, éghajlatát, vízrajzát, növény- és talajviszonyait is elemzi. Ha vázlatosan is, de már utal az egyes természetföldrajzi tényezők egymásra hatásának kapcsolatrendszerére. Ekkor még csak a nagy tájak komplex jellemzésére vállalkozhatott, hiszen a középtájak kutatása akkor még folyamatban volt. Ugyanebben az időben a leghatározottabban sürgeti a geomorfológia mellett a többi földrajzi részdiszciplína kutatásainak megindulását a hazai természetföldrajzban (Bulla B. 1955). Terjedelmes cikkben vázolja a magyar földrajztudomány fejlődését 1945-1955 között, és kritikusan megállapítja, hogy „sorvadóban van a hidrogeográfia”. Felhívja a figyelmet a hiányzó korszerű magyar hirdogeográfiára. Hiányolja a megfelelő földrajzi szemlélettel rendelkező, tehát saját nevelésű biogeográfusokat. Hasonlóan a jövő feladatának tekinti a pedoszférát kutató földrajzi alapképzettségű szakemberek kinevelését is. Bulla Béla akkori kritikája, illetve előremutató javaslatai egyértelműen jelzik, hogy szemléletbeli különbözőséget lát a természeti földrajz rokon tudományai (hidrológia, meteorológia, talaj- és növénytan) valamint a vízföldrajz, a klimatológia, a talaj- és növényföldrajz között, másrészt ezeknek a részdiszciplínáknak a meghonosodása és fejlődése nélkül lehetetlennek ítéli a korszerű természetföldrajzi tájkutatást. A természetföldrajzi komplexitásra való törekvés koncepciója érvényesül az 1962-ben megjelent „Magyar- ország természe földrajza” egyetemi tankönyvében is. Az 1950-es évek végén, amikor már javában dolgoztak a kutatók hazánk egyes tájainak természet- földrajzi monográfiáján aktuálissá váltak az elméleti viták a táj fogalmáról és a hierarchikus rendszeréről. Ezeket a vitákat a Bulla által vezetett MTA Földrajztudományi Kutatócsoport, és a vidéki egyetemek földrajzi intézetei vezették. Ezekben a munkálatokban Bulla kitűnő partnerre talált Láng Sándor személyében, aki maga is publikált az országról egy tájtérképet (Láng S. 1960). 1962-ban jelenik meg Bulla Béla „Magyarország természeti tájai" című tanulmánya, amelyben jelentős lépést tesz a hazai táj rendszer elméleti alapjainak feltárásában. Megalkotja a tájak hierarchikus felépítésének rendszerét, az általa vezetett kutatóintézet, és a társ-tanszékek addigi kutatási eredményeinek ismeretében. Meghonosodik a hazai természetföldrajzban a nagytáj, középtáj és kistáj fogalma. A megelőző kutatások alapján megszületik az általános kritérium-rendszer, amelynek segítségével egzakt tudományos szempontok alapján jellemzik a rendszer egyes tájait. A komplex természeti földrajzi kutatások kapcsán felmerült a tájalkotó tényezők (klíma, talaj adottságok stb.) térkategóriáinak nevezéktani problémája is. Ez a kérdés szinte törvényszerűen került előtérbe, hiszen 28
