Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 15. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2006)
IRODALMI FIGYELŐ - Kóka Rozália: Hegyen s földön járogatok vala (Martinovich Sándor)
múzeumi kiállítás anyagához. A megoldások kulcsa zárja ezt a fejezetet, így ellenőrizhetjük a kiállításon szerzett ismereteinket. Kislexikon és irodalomjegyzék zárja a füzetet, hasznos kiegészítésként. A hátsó belső borítón színes világtérképen követhetjük végig a füzetben felsorakoztatott vadászutazók útvonalait. Elismerés illeti PálJánost a művészi, állatokat bemutató festmények elkészítéséért. A preparálás fortélyait Sipos György mutatja be az ifjú olvasóknak. Ezen múzeumi kiadvány hasznos segítség diáknak, tanárnak, felnőtt látogatónak egyaránt. Jól forgatható és olvasható, igényesen szerkesztett munka Mácsai Anetta múzeumpedagógus tollából. Nagy segítség pedagógusok számára, hiszen napokkal később kezünkbe véve a kiadványt könnyebben fel tudják eleveníteni a múzeumi órák élményeit. Remélem további füzetek kiadására is lesz lehetőség, feldolgozva a múzeum értékes anyagát. Sarkadiné Vincze Tünde földrajztanár, Teleki Sámuel Általános Iskola, Érd Káka Rozália HEGYEN S FÖLDÖN JÁROGATOK VALA Csángómagyarok között, hegyeken innen, hegyeken túl Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2006. 132 oldal A csángómagyarság Domonkos Pál néprajztudós szavai szerint: „a világ legárvább, legelhagyatottabb népcsoportja". Káka Rozália, aki maga is egy hasonlóan sok viszontagságot, hányattatást megélt népnek, a bukovinai székelyeknek a sarja, egész életére elkötelezte magát nemcsak saját népe, hanem a vele rokon csángómagyarság ügye mellett is. Könyve e fiatalkori elhatározás megvalósulásának bizonyítéka. Káka Rozália 1968-ban ismerte meg Domonkos Pál Pétert. A tudós tanár előadásai tárták fel előtte saját népének hiteles történetét, ugyanakkor a moldvai csángó falvakban folytatott népdalgyűjtő útjairól, és az ott élő népcsoport nyomorúságos életéről, jogfosz- tottságáról szóló beszámolói keltették fel érdeklődését e rokon népcsoport iránt. Káka Rozáliát 1969-ben a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportja megbízta, hogy utazzon Moldvába és gyűjtsön adatokat a készülő Magyar Néprajzi Atlaszhoz. O vállalta a feladatot, bár tudta, hogy sem a magyar, sem a román hatóságok nem nézik jó szemmel az ilyen tevékenységet. Első gyűjtőútján a Szeretet-folyótól keletre található, legdélibb szinte színtisztán csángómagyar lakosságú települést Magyarfalut kereste fel. Itt szembesülhetett először a csángó társadalmi valósággal. Örömmel töltötte el, hogy a magyarság nagy tömbjétől távol, elszigetelten élő emberek milyen szépen beszélik a magyar nyelv archaikus változatát, de rettenetes nyomorukat szomorúan kellett megtapasztalnia. Egy-egy családban 8-10, nem ritkán 12 gyermeket nevelnek, akik között sok az alultáplált és a fogyatékos. Megélhetésüket gyenge minőségű földjeiken, kizárólag kézi erővel végzett, fáradságos munkával tudják biztosítani. Szegénységük ellenére a felkeresett családok mindenütt szeretettel fogadták. Házról-házra járva sikerült 134
