Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 6. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Merkl Ottó: Kaszab Zoltán, Mongólia állattani kutatásának úttörője
mint főhivatású muzeológus. Választott állat- csoportját a bogarak (Coleoptera) képezték. Pályafutása kezdetén a múzeum Bogárgyűjteménye egymillió példányt számlált; az ő tevékenysége révén ma a gyűjtemény példányszáma meghaladja a hárommilliót. 1955-ben a múzeum Állattárának osztályvezetője lett; 1970-től 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig a múzeum főigazgatója. A hirtelen halál egy évvel később érte, 71 éves korában. Munkássága kiterjedt a taxonómia és az állatföldrajz számos területére. Két bogárcsalád (Tene- brionidae — Gyászbogarak, illetve Meloidae — Hólyaghúzó bogarak) vonatkozásában a világ első számú specialistájának számított. Legátfogóbb dolgozatait az eurázsiai arid (sivatagi-félsivatagi) területek, Ausztrália, Új-Guinea és a pacifikus szigetvilág bogárfaunájáról közölte, bár a többi kontinenssel is foglalkozott. Egyik elindítója és haláláig főszerkesztője volt a „Magyarország Állatvilága” című sorozatnak, mely a magyar faunakutatás alapköve, és más országok nemzeti faunamű-soro- zataihoz viszonyítva mind közt a legteljesebb. Tevékenysége méltán vívta ki a tudományos világ elismerését; a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt, és számos hazai és külföldi tudományos társaság vezetőségi tagjává választották. Halála pillanatáig napi 12—14 órát dolgozott; közmondásos munkabírása szigorú, csaknem aszkétikus életmóddal párosult. Belső-Ázsia sivatagos vidékeinek faunájával már ifjúkora óta foglalkozott, de mindig úgy érezte: a mások által gyűjtött múzeumi anyag vizsgálata önmagában kevés, az egyes fajokat neki magának kell megkeresnie, életviszonyaikat a helyszínen kell vizsgálnia. Mongólia élővilágát a 60-as évek elejéig nagyon kevéssé ismertük. A kutatások a múlt századig nyúlnak vissza, amikor Belső-Ázsia híres orosz felfedező-utazója, Przseva/szkij, illetve tanítványai, Potanin és Kozlov az első ismereteket hozták a területről. Bár egyikük sem volt zoológus, energiájuk, sokoldalúságuk ma is példamutató erejű, hiszen geográfiai, néprajzi, történeti kutatásaik mellett szakítottak időt természettudományi gyűjtésre. Később többen is jártak Mongóliában, köztük Zichy Jenő gróf 1898-ban, aki harmadik ázsiai expedícióján karavánjával erőltetett menetben (19 nap alatt) átszelte az országot. Kísérői között ott találjuk Csíki Ernőt, a Nemzeti Múzeum Állattárának fiatal kutatóját, a Bogárgyűjteményben Kaszab Zoltán elődjét. A viszonylag rövid idő ellenére elég gazdag anyagot gyűjtött, köztük a tudományra nézve új fajokat is. Mindezen kutatások eredményeképpen Mongólia faunája nem volt teljesen ismeretlen Kaszab Zoltán expedíciói előtt, az ismeretek azonban főleg a gerincesekre, illetve az ország néhány, jól megközelíthető területére korlátozódtak. A gerinctelen fauna — mely fajszámban sokszorosan felülmúlja a gerinceseket —•, illetve a nehezen elérhető vidékek, rejtve maradtak. E háttér ismeretében dolgozta ki Kaszab Zoltán kutatási tervét. Célja az volt, hogy az ország lehetőleg valamennyi tájtípusát felkeresse és ott minden Kaszab Zoltán mongol kísérőjével, Csogszonsavval az Örög nur partján (1500 m tszf.) lehetséges módszerrel gyűjtsön. Egy súlyos szív- betegség majdnem meghiúsította vállalkozását, de a szerencsés műtét után — bár orvosai javaslata ellenére — 1963-ban végre nekiindulhatott. Útját a Mongol és a Magyar Tudományos Akadémia által kötött kulturális csereegyezmény tette lehetővé. Keresztül-kasul Mongólián Első expedícióját (1963. június—július, 2000 km) a tapasztalatszerzésnek szentelte. Meg kellett ismernie a sivatagi rovarok élőhelyeit, ki kellett próbálnia a sivatagi gyűjtőmódszereket, és főleg egy expedíció kiszámíthatatlanságait, viszontagságait. Mindezekhez egy összefüggő, nagy homokterület felkeresése látszott a legcélravezetőbbnek. Útja a hajdani „se- lyemutat” követte, mely Pekinget kötötte össze Ürgával (a mai Ulán-Bátorral). A kínai határhoz közel, Argalant falunál találta meg azt a tipikus homoksivatagot, melyet keresett, ez a Cagan elisz („fehér homok”). A visszavezető úton alkalma nyílt arra, hogy keresztezze a legjellegzetesebb mongóliai tájtípusokat: gyűjtött sivatagban, félsivatagban, sztyepen, erdős hegyvidéken és a Kerulen-folyó völgyében. Hazautazása előtt még felkereste a fővárostól északra, Zúnharában levő növényvédelmi kutatóállomást. A második expedíció során (1964. június—július, 2700 km) délnyugati irányba indult. Az általa elért legdélebbi pont a Gurbanszajhan-úl területén fek16