Lendvai Timár Edit: Magyar utazók, földrajzi felfedezők (Érd, 2009)

Aki „utolérte az afrikai történelmet" - Torday Emil

Afrika földjén hunyt el. Hagyatéka, mely későbbi utazásának eredményeiről számolhatott volna be, egy benguelai kereskedő házában tűzvész folyamán pusztult el. Utazásainak tudományos értelemben legértékesebb eredményei, hogy felfedezte a Kongó és a Zambezi közötti vízválasztót, ahol Livingstone* korábban már járt, mégsem nevezett meg. Megszerkesztette a bejárt terület térképét. Fennmaradt munkái jelentős földrajzi és néprajzi ismeretanyaggal rendelkeznek. Hírt adott az afrikai társadalmak egy speciális fejlődési formájáról a „quilombo közösségek"-ről. Ezek olyan önigazgatású mikroközösségek, melyeket a rabszolgakereskedelem elől elmenekülő feketék hoztak létre a földrész belső, elzárt, nehezen megközelíthető területein. Aki „utolérte az afrikai történelmet" - Torday Emil Egy fiatal magyar banktisztviselőnek, a Belga Bank munkatársának alkalma nyílott a kongói fiókintézetben folytatni munkáját. 1900-ban lépett Afrika földjére Bomában, ahonnan Léopoldville-be (ma Kinshasa) utazott. Kongó Szabad Állam akkoriban belga gyarmat, sőt mondhatni II. Lipót belga király „magángyarmata" volt. „Kincses szigetet kerestem s helyette dögletes mocsárra találtam" (Magyar utazók, földrajzi felfedezők, Bp. 1973) - írta Torday (18751931), aki bár rengeteget szenvedett a klímától, sárgaláztól és más betegségektől, mégis európai kutatókra nem mindig jellemző megbecsüléssel és kíváncsisággal fordult a kongóiak kultúrája, társadalma felé. Torday tisztelte az afrikaiak kultúráját, igyekezett megérteni cselekedeteiket, elsajátította nyelvüket. Nyolc afrikai nyelvet tanult meg egy évtizedes afrikai tartózkodása során. Ifjúkori példaképének, Livingstone-nak a nyomdokain haladt. Az egykori banktisztviselőből a Kongó-medencében lett világhírű etnográfus. Első afrikai útjáról már értékes néprajzi gyűjteménnyel, mesék, mondák gazdag anyagával tért vissza Belgiumba. Második útjára 1905-ben a londoni Royal Antropological Institute megbízásából indult a Kongó bal oldali mellékfolyói vidékének és az ettől délre elterülő, európaiak által még be nem járt terület feltárására. Hazatérte után új hazája Anglia lett. Harmadik útjára már a londoni British Museum kérte fel 1907-ben. A Kasszái és a Szankuru folyók vidékén élő búsongó, bambala, babunda és bakongo törzsek körében kutatott. Torday „utolérte az afrikai történelmet." Afrika régmúltjának feltárásában a szinte kizárólagosan a szájhagyomány útján terjedő ismeretanyagra tudtak a kutatók alapozni. Viszont az események kronológiába való sorolásához szükség lett volna néhány biztos, évszámhoz köthető adatra. Torday végre, szinte véletlenül rábukkant egy korrekt viszonyítási időpontra, egy teljes napfogyatkozásra Búsongó felett, melynek pontos dátuma 1680. március 30-a volt. Afrika prehistorikus századait így ehhez az időponthoz viszonyítva lehetett felépíteni, ezért adata rendkívüli jelentőséggel bír a földrész múltjának kutatásában. Torday néprajzi gyűjteménye ma a British Museumot és kisebb része a Magyar Nemzeti Múzeumot gazdagítja. 1909-ben Tordayt baleset érte Afrikában, többé nem térhetett vissza a fekete földrészre. Publikációi közül a legkiemelkedőbb tízkötetes, az afrikai népek antropológiáját feldolgozó nagyszabású műve. Bár könyvei döntő többsége francia és angol nyelven jelent meg, munkásságával elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar névnek.