Lendvai Timár Edit szerk.: 25 éves a Magyar Földrajzi Múzeum (Érd, 2008)
RÓLUNK ÍRTÁK - A Teleki Sámuel Általános Iskola kapcsolata a Magyar Földrajzi Múzeummal (SARKADINÉ VINCZE TÜNDE ÉS VARGA JÁNOSNÉ)
Első osztályos tanulóink minden november elsejét megelőző héten „lezarándokolnak" a múzeum kertjébe, mint a legfiatalabb „Telekisek", és megkoszorúzzák a szoborparkban álló Teleki Sámuel szobrát. Ez egyben az első találkozásuk iskolai életük során a Földrajzi Múzeummal. Mire negyedikesek lesznek, osztályfőnökük vezetésével megismerkednek a múzeum kiállítási anyagával, valamint Érd-Ofaluban a helytörténeti vonatkozású műemlékekkel. így felső tagozaton „jöhet a kutatómunka"! Teleki Károly, mint Samu gróf leszármazottja egy a Földrajzi Múzeumban tartott tárgyalás után kereste fel iskolánkat, az ország egyetlen Teleki Sámuel nevét viselő iskoláját. A tanulók találkozása a még Teleki nevet viselő személlyel feledhetetlen élményt, tiszteletet, új lendületet jelentett. Kapcsolatunk azóta is élő. Dr. Kubassek János, a múzeum igazgatója, a Magyar Tudományos Afrika-expedíció egyik tagja, aki végigjárta Teleki Sámuel útját, rendszeresen tart előadást tanulóinknak, a szülőknek, az intézmény dolgozóinak. Személyes kapcsolatait felajánlva, elfogadta meghívásunkat dr. Vojnits András, dr. Lerner János is, akikkel együtt járták végig Afrika rögös útjait. Ezek az előadások élményszerűek, tanulságosak, minden hallgatót lenyűgözőek. Az intézmény hagyományai ezer szállal kötődnek a Magyar Földrajzi Múzeumhoz és a múzeum munkatársaihoz. Kapcsolatunk kölcsönössége a múzeum által szervezett programokon és versenyeken való rendszeres részvétel által is szorosabbá vált. A helytörténeti és helyföldrajzi ismereteket átölelő versenyeken, a hozzájuk kapcsolódó kirándulásokon és előadásokon szívesen részt veszünk tanulóinkkal. A gyerekek számára szervezett múzeumi órák, foglalkozások nagyon sok hasznos, új ismeretet adnak. E régről gyökerező, nagyon jó munkakapcsolatunkat a múzeum dolgozóival tovább szeretnénk ápolni, és az elkövetkezendő évek munkájában, hagyományainkat fenntartva, egymás munkáját kölcsönösen segítve dolgozunk tovább. Érd, 2008. július 14.