Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Látogatóban az oroszlánfókáknál
Az eset óvatosságra intett. A harmadik fókaasszonyságot már négykézlábon, lassú mozdulatokkal közelítettem meg, azután leheveredtem melléje. Lehet, hogy ebben a helyzetben egyenrangú társnak vélt, azért nem idegenkedett tőlem. A galápagosi oroszlánfókák sok-sok ezer éven át élvezhették a békességet, hiszen a partokon semmiféle veszély nem fenyegette őket. A szárazföldön ők is békés, szelíd lények voltak, ragadozó mivoltuk csak a tengerben nyilvánult meg. Ott azonban veszélyes ellenfelek is akadtak: a cápák, melyek főleg a fiatal fókák életét fenyegették. Azután megjelentek a szigeteken az „eszes ragadozók”, az emberek. Körbefogták a parton szundító állatokat, elállták a víz felé vezető utat, és halomra bunkózták őket. A fókavadászat időszaka túl rövidnek bizonyult a fóka társadalom életében ahhoz, hogy az ember meglátása beidegződött, ösztönös félelmet és azonnali menekülést váltson ki az állatokból. Óvatosan elővettem a fényképezőgépemet, és közvetlen közelről portréképet készítettem az egyik nőstényről. Ebben a pillanatban felharsant mellettem a félelmetes hang:- Óu, óu, óu, óufi! Felbőszülve rontott felém egy hatalmas hím állat. Már alig volt két méterre tőlem! Nőstényének féltése megsokszorozta erejét, esetlen törtetését. Kitátott szájából elővillantak négy-öt centis agyarai. Hát ha ezekkel belém harap, azt megemlegetem!!! Erre nem adtam lehetőséget. Felugrottam és futva menekültem. A kétmázsás bukdácsoló tömeg követett. Vagy tíz lépés után hátratekintettem. A hím fóka félúton megállt, és vélt győzelmének tudatában záporozta felém szitkait.- Óu, óu, óu, óu!!! A következő pillanatban hősünk körülszaglászta megmentett asszonya nyakát - lehet, hogy ez a hitvesi csók fókáéknál? - majd visszadöcögött a vízbe. Jónak láttam abbahagyni a nőstények zaklatását, helyette a család szanaszét heverő csemetéivel ismerkedtem. Hihetetlen, hogy milyen mélyen tudnak aludni! Az egyik közel 96
