Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Szigeteket szült az óceán
mas vulkáni kitörés rázta meg. A két kisebb sziget eltűnt a habokban, a nagyobbiknak is csak a fele maradt meg - az élet jele nélkül. Felszínére több méter vastagságban izzó salak zúdult. A biológusok a pusztulást követő évtizedekben többször megfordultak a megmaradt vulkánromon. Alig három évvel a kitörés után megjelentek a kékalgák, találtak tizenegy harasztfajt és tizenötféle virágos növényt. Hat évvel a katasztrófa után már pókokat, poloskákat, lepkéket, különféle rovarokat, sőt egy varánuszt is láttak a szigeten. 1906-ban a növényleltár 114 különféle növényfajról adott számot. Két évvel később a faunát figyelték meg: 240 ízeltlábú faj, kétféle hüllő, tizenhat madárfaj és három szárazföldi csiga került elő. 1921-ben a krakataui faunajegyzéken 573 állatfaj szerepelt, köztük már patkányok és kígyók is. A Krakatau azt példázza, hogy a szárazföldi növény- és állatvilág terjedését a tenger ugyan megnehezíti, de nem jelent leküzdhetetlen akadályt. Igaz, a Krakatau mindössze negyven kilométerre fekszik a jávai és a szumátrai partoktól, viszont a Galápagos-szigeteket ezer kilométeres óceán választja el Dél-Amerikától. Míg azonban a Krakatau újranépesülése évtizedek eredménye, Galápagos meghódításához évmilliók álltak rendelkezésre. Vegyük sorra az eshetőségeket: mi módon képzelhető el egy óceánban születő, élettelen vulkánszigeten az élőlények megjelenése? Galápagosra az első honfoglalók nyilván saját erejükből jutottak el, így a fókák és pingvinek a tenger vizében úszva, a vízimadarak légi úton, időnként meg-megpihenve a víz felszínén. Azok az állatok és növények, amelyek úszni és repülni nem tudnak, valamiféle „szállítóeszközt” vettek igénybe. A könnyű spórák, a pihesúlyú ernyős magvak a szél hátán lovagolva, igen nagy távolságba elsodródhatnak. A növényi magvak és a kisebb állatok, rovarok szállításában a szélnél is nagyobb szerepet játszhatnak a költöző 66
