Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Repülőstoppal az ősvilágba
Repülőstoppal az ősvilágba A merész vállalkozásra még 1969-ben került sor, amikor Afrikából hazatérve - barátaim unszolására - Amerikára terelődött a figyelmem, s elhatároztam, hogy bejárom tájait Alaszka legészakibb csücskétől a Tűzföld legdélebbi pontjáig. Csakhogy akkoriban egy közönséges magyar honpolgár három évenként egyszer kaphatott engedélyt „kapitalista országba” történő utazásra és a velejáró 70 dollár kiváltására. Ezt a kedvezményt én az előző évben, az afrikai utazásommal feléltem. Szerencsére adódott egy kiskapu: a rendelkezések szerint évente meghívásra látogatóba is ki lehetett utazni, és ilyenkor lehetőség nyílt 5 dollár hivatalos megvásárlására. A meghívólevél beszerzése nem okozott gondot, és öt dollárral a zsebemben nekivágtam a nagy útnak. Fő szakmai célkitűzésem volt, hogy összehasonlító felszínalaktani vizsgálatokat végezzek Amerika karsztvidékein és vulkanikus területein a sarkvidéktől a trópusig. Hála segítőkész honfitársaimnak, egyetemi kollégáknak és barlangkutató barátaimnak - az öt dollárom többször megfiadzott, míg nyolc hónap alatt Alaszkából eljutottam a Galápagos-szigetek anyaországába, Ecuadorba. A szárazföldi vándorlás időigényes, ám költségkímélő utazás, hiszen létezik a jól bevált autóstop, vagy ha az nem sikerül, marad a legmegbízhatóbb „közlekedési eszköz”, az apostolok lova. Galápagosra azonban nem lehet eljutni száraz lábbal, közel ezer kilométeres tenger akadályozza az átkelést. Miként délebbre a kőszobrairól híres Húsvét-sziget a nemzetközi turizmus felkapott célpontja lett, az ecuadoriak is rájöttek arra, hogy a galápagók szigeteiből szintén lehet 15
