Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Floreana véres árnyai
Az ír „zöldségkertész” távozása után, a XIX. század folyamán számos telepítési kísérlet történt a szigeten. Először akasztófától menekült lázadó katonákat raktak partra, később szabad telepeseket toboroztak. Valamennyi benépesítési kísérlet kudarccal végződött, a sziget újra és újra elnéptelenedett. Csak az otthagyott szamarak és kecskék szaporodtak el hihetetlen gyorsan... A húszas évek második felének érdekes epizódja a norvégok inváziója. Az események közvetlen kiváltó oka az angol William Beebe lenyűgöző könyve az „elvarázsolt szigetekről”. A kiváló biológus és remek tollú író 1923-ban járt Galápagoson. Beebe elragadtatással írt az archipelagusról, különös állat- és növényvilágáról, kellemes éghajlatáról és a szigetek kihasználatlan gazdasági lehetőségeiről. A könyvben leírtak megragadták egy Harry Randall nevű norvég férfi fantáziáját; elhatározta, hogy telepeseket toboroz a szigetekre. Hazájában 1926-ban közzétett felhívására sokan jelentkeztek. Az első csoport rövidesen útra kelt, és meg is érkezett Santa Mariára. Nagy volt az emberek csalódása, amikor a beígért termékeny földek helyett vadonnal benőtt, köves lávamezőket találtak. De mit tehettek mást, munkához láttak. Először házakat építettek maguknak, majd gazdálkodni kezdtek, kis halkonzerváló üzemet is létesítettek. A kilátások azonban semmi jóval nem kecsegtettek. A nélkülözések következtében többen meghaltak. Az első huszonkét narviki telepesből tizennyolcán fél éven belül elhagyták Galápagost; közülük kevesen látták viszont hazájukat, mert tizenketten - trópusi betegségek következtében - Guayaquilban elpusztultak. A riasztó hírek ellenére a norvég telepesek bevándorlása folytatódott. Két év alatt százhuszonnégyen érték el Galápagost, de véglegesen - csak négy ragadt meg Santa Cruzszigeten. Santa María 1929-re - ki tudja már hányadszor - újra elnéptelenedett. Ekkor különös jövevények érkeztek, egy 130
