Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Floreana véres árnyai
berlini fogorvos, Friedrich Ritter és barátnője, Dore Strauch Koerwin. Megcsömörlöttek a zaklatott Európától, s azt remélték, Galápagoson meglelik azt, amit keresnek, a békét, a lelki megnyugvást... Ritter úr elindulása előtt az összes fogát kiszedette, és helyettük műfogsort csináltatott. A különös pár birtokba vette az egész szigetet, amelyet Édennek neveztek el. Ritterék földi paradicsomát három év múltán újabb német kolonusok zavarták meg, a kölni Wittmer család. A családfő, az ötvenéves Heinz Wittmer, a kölni főpolgármester, későbbi nyugatnémet kancellár, Konrad Adenauer személyi referense volt. Felesége, Margarete Wittmer tizenöt évvel fiatalabb, álmodozó, lírai teremtés. Magukkal hozták a szigeti magányba két gyermeküket is. Előbb a sziget közepén egy barlangban húzódtak meg, majd a hegy tövében lévő forrásnál egyszerű tanyát építettek maguknak. Még ugyanazon évben, 1932 végén, harmadiknak különös társaság lépett a partra. A négytagú együttes egy Párizsból érkező, állítólagos bécsi bárónő, Eloise Bosquet de Wagner- Wehrborn köré csoportosult. Testőrei közül kettő, Rudolf Lorenz és Robert Philipson Európából jött, a harmadikat, Valdeviesót Ecuadorban szedték fel. Az utóbbi lábára rövidesen útilaput kötöttek. A „bárónőnek” merész elképzelései támadtak, szállodát akart építtetni a szigeten. Hóbortos, izgága lénye azonban nem nyerte meg a szigetlakok tetszését, különösen Wittmerékkel gyűlt meg a baja. Két európai kegyeltje közül a gyengébb fizikumú Lorenznek „felmondott”, a sértett férfiú Wittmeréknél talált menedéket. Egy szép napon eltűnt a „bárónő” és daliás lovagja, Philipson. Lorenz szerint egy jacht jelent meg a Correoöbölben, és azzal távoztak. Ilyen jachtot azonban senki sem látott a szigetek közt elhajózni, a bárónőnek és Philipsonnak pedig örökre nyoma veszett. Hónapok múltán kikötött a szigeten egy Santa Cruzszigeti norvég telepes, Nuggeröd, aki felvette csónakjára 131
