Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
Rapa Nui fogságában
Rapa Nui fogságában A nyolcvanas évek magyar utazójának vállalkozását rengeteg akadály nehezítette. Az adminisztratív buktatók egyike a beutazási engedély. Az egy évre tervezett, huszonöt országot átszelő Föld körüli utam vízumainak többségét sikerült Budapesten beszereznem. A gondot az okozta, hogy néhány állam rendelkezései előírják: három hónapon belül be kell lépni az országba, különben az engedély elvész. Az elévülés ellen úgy lehet védekezni, hogy a jogosult kéri vízuma áttelepítését a célországhoz közelebb eső helyre. A Francia Polinéziába szóló belépési engedélyt Budapesten nem pecsételtettem be útlevelembe, hiszen az úgyis lejárt volna, hanem átirányíttattam Rio de Janeiróba. Oda meg is érkezett, de mivel időközben megállapodást kötöttem egy Argentínáról szóló útikalauz megírására, s e célból huzamosabb időt kellett ott töltenem, a vízumot tovább telepíttettem Buenos Airesbe. A két város között azonban az ügyirat ismeretlen körülmények között eltűnt, hiába jártam utána heteken át az argentin fővárosban, nem került elő. Ekkor úgy döntöttem: nem állok meg Francia Polinéziában, ahol korábban már úgyis megfordultam, hanem nyomban folytatom utamat a tahiti repülőtérről Uj-Zéland felé. Általános nemzetközi gyakorlat, hogy ha valaki nem hagyja el a repülőtér „tranzit” részét, és a következő járattal továbbutazik, nincs szüksége vízumra. Ezzel érveltem ismét, amikor másnap felkerestem a Lan Chile irodáját. A tisztviselő bocsánatkérően szabadkozott:- Uram! Ne haragudjon! Olvassa el ezt a telexet, amelyet a tahiti főirodánktól kaptam. A franciák ragaszkodnak a 52
