Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
Óceánjáró növények
Hátizsákomat megpakoltam tartós élelemmel, otthonról származó konzervekkel és argentin szalámival. Csak a kenyér hiányzott. Kikótól azonban megtudtam, hogy van egy péküzlet a városban. Kenyeret nem sütnek, csak parányi zsemlyéket; vettem belőlük vagy ötvenet. No, de merre is kezdjem a túrát? Ezt a kérdést még odaát Chilében feltettem Campbell doktornak. így válaszolt:- Az idegenek egyenesen a felállított kőszobrokhoz rohannak, aztán Orongót keresik fel, meg a Rano Rarakut, ahol a szobrokat faragták. Ezekre a helyekre autóval járható utak vezetnek. Egy gyalogos geográfus számára azonban sokkal hasznosabb lehet a Terevaka-vulkán északi oldalának a megkerülése. Arra nincs út, a lávafolyamok egészen a tengerig nyúlnak le. Nehéz átkelni rajtuk, de ott ismerheti meg legjobban a sziget felszíni alakzatait, növény- és állatvilágát.- De kőszobrokat is szeretnék látni — szólalt meg bennem a turista kíváncsisága.- Talál azokat is, sőt félreeső voltuk miatt éppen az ottaniakat bolygatták meg legkevésbé. Felvillanyozva vágtam neki a „felfedező” útnak. A települést észak felé elhagyva a tengerparton először egy szoboregyüttes tűnt a szemembe. A talapzatára visszaállított öt szobor Tahai néven szerepel a térképen. Ez még turisztikai látványosság, alig egy-két kilométerre fekszik Hanga Roától, és autóval is megközelíthető. A szobrok nem egész emberalakot ábrázolnak, hiányoznak a lábaik. Az irodalomban általában mellszobroknak mondják őket, bár jobban illene rájuk a „törzs-szobrok” kifejezés, mivel derékig, csípőig ábrázolják az embert. A helybeliek moai névvel illetik őket, és ez a rapanui szó a szakirodalomban, sőt a prospektusokban is olyannyira meghonosodott, hogy a továbbiakban én is ezt használom. S még egy fogalmat kell emlékezetünkbe vésni. A moaik rendszerint nem a puszta földön állnak, hanem kőből rakott emelvényen, ezek neve: ahu. A Tahai ahut elhagyva még két magányos kőszobor került az utamba, nemrég állíthatták fel őket a tengerparton. 28
