Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)

Óceánjáró növények

Oceánjáró növények

A helyi rádió adását Hanga Roa utcáin, terein a villanyoszlopokon elhelyezett hangszórókon közvetítik. Reggel az utcánk végén azt harsogta az egyik, hogy a maremoto veszélye elmúlt. A házunkba menekült rokonok összecsomagoltak, és egy kis teherkocsin visszaköltöztek parti otthonukba.

Újra Kikóhoz fordultam, hogy az ötnaposra tervezett „felfedező” utamhoz merítsek ismereteiből. Legnagyobb gondom az volt, hogyan juthatok ivóvízhez. Patakokra, forrásokra nem számíthatok, ilyenek nincsenek errefelé. Hanga Roa az egyetlen település a szigeten, legfeljebb néhány pásztorszállás és alkalmi halászkunyhó akad a partokon, de kérdés, hogy találok-e ott embereket.- Vannak kis vízmedencék - tájékoztatott Kiko -, például barlangokban vagy a felszíni sziklák között, amiket még elődeink véstek ki esővíz gyűjtésére. Csak ismernie kell a helyeket.

Elővettem a térképemet, hogy megmutathassa, hol található ivóvíz. Nem sokra mentem vele, mert a térkép nem elég részletes, de meg Kiko sem ismerte ki magát rajta. Hiszen egy fél méter átmérőjű víztócsát meglelni az irdatlan lávamezőn éppen olyan, mint felkutatni egy szénakazalba rejtett gombostűt.

Abban maradtunk, hogy annyi vizet viszek, amennyit csak elbírok. Kulacsaimban elfért két liter, az asszonyoktól kapott műanyagedényekben pedig még három liter. Reménykedtem, hogy talán arrafelé is jártak valamikor guajavát csemegéző idegenek, s azóta termőre fordultak az elhullatott magvakból kikelt növények.

27