Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
A beszélő táblák rejtélye
A beszélő táblák rejtélye Soha ilyen szép még nem volt a naplemente! Az ég alja bíborban tündöklött, és a sima tengeren csodálatosan szórta szét utolsó fényeit a méltóságteljesen alámerülő, óriásira nőtt napkorong. Barlanglakásom ablaka pont nyugatra nézett, a búcsúzó fénysugarak sötét lakosztályomba is beszöktek. Bármennyire is csodálatos volt ez a látvány, balesetem miatt nem élvezhettem igazán... Nem jött álom a szememre, a visszatérés lehetőségeit latolgattam. Két út kínálkozott: az egyik dél felé, valahogy elbotorkálni a lávamezőn át a volt lepratelepig, ahol segítséget kaphatok. A másik rövidebb vándorlással jár, de kimenetele bizonytalan: kijutni a lávamező keleti oldalára és elcsípni egy alkalmi autót, mely turistákat fuvaroz az Akivi ahuhoz. Az utóbbit választottam. Szerencsére hátizsákom sokat veszített eredendő súlyából, hiszen élelmiszerem kifogyott belőle. Amikor elértem a lávaár peremét, felkötöttem szenynyes fehér ingemet a kiszolgált bambuszbot végére és vártam. Tizenegy óra tájban porfelleg tűnt fel, közepén egy fekete ponttal. Amint kivehetővé vált a terepjáró, integetni kezdtem feléje. A kocsi megállt, utasai tanakodtak, majd az útról letérve elindultak felém a füves pusztán át. Két japán turista ült az autóban rapanui kísérőikkel. Miután elmondtam bajomat, készségesen felvettek, sőt az ahu megtekintése után hazáig fuvaroztak.- Dionisio! Dionisio! Csakhogy megvan!! - örvendezett Kiko, s mikor megtudta, mi történt velem, nyomban szalajtotta az egyik fiút a kórházba: Maria jöjjön haza, hozzon fáslit 121
