Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
A beszélő táblák rejtélye
és borogatószert. Fél óra múlva már bepólyázott lábbal hevertem az ágyon és Métraux könyvét olvastam - az ő barlangi kutatásairól. Izgatott azonban a vízumügy. Másnap reggel Kiko szomszédban lakó unokaöccse vállalkozott rá, hogy motorkerékpárján bevisz a kormányzóhoz. Amint bebicegtem a titkárnőhöz, kezembe nyomott egy levelet: ma érkezett részemre Santiagóból, a francia nagykövetségről. Nagyot dobbant a szívem: talán mégis megnyílik előttem Tahiti vaskapuja? A vaskos borítékból egy halom vízumigénylési űrlap került elő. A kísérőlevélben arra kérnek, töltsem ki őket, mellékeljek hozzájuk fél tucat fényképet, küldjem el Santiagóba, ők továbbítják Párizsba, és ha választ kapnak, majd értesítenek. Ismerve az effajta ügyintézést, az legalább kéthárom hónapig eltart. Nekem viszont egy hét múlva lejár a meghosszabbított tartózkodási engedélyem. Bementem a kormányzóhoz, hogy tanácsot kérjek tőle.- Nincs jogom további hosszabbítást adni — tárta szét karjait Sergio Rapu.- Akkor kérem, hogy hivatalosan Tahitiba toloncoljon ki - ajánlottam.- Ott sem fogadják be, visszaküldik - felelte.- Tehát nem marad más hátra, csak a börtön...- Egy hét alatt még sok minden történhet - nyugtatott meg a régészből lett kormányzó és jóindulatúan megveregette vállamat. Bizonyára másképpen alakult volna a dolog, ha Santiagóban működött volna a magyar nagykövetség. De utazásom még Pinochet tábornok diktatúrájának idejére esett, s akkoriban a magyarok nemkívánatos személyeknek minősültek Chilében. A motoros fiú megvárt és visszafuvarozott Kikóhoz. Házigazdám ismételten megnyugtatott: családtagnak tekint, addig maradok nála, míg dolgaim nem rendeződnek. 122
