Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 14. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2005)
ÉRTEKEZÉSEK - Dávid Lóránt - Kangúr Tibor — Várady György: Biharországból a Nílus vidékére: Kovács János (1816-1906)
barlangot, mint ezen víznek Vaskók mellett a begyből történő ismételt kifolyását ..." (Kovács J., 1863). A víznyelő kifolyását száz évvel később Mátyás Vilmos sem tudta egyértelműen megállapítani: "... a fluorescein vízfestés nem tudta kimutatni összefüggését a vaskohi karsztforrással, ez mégis bizonyosra vehető" (Mátyás V, 1988). Kovács János a Bihar-hegységben végzett kutatásairól 1863-ban a Magyarhoni Földtani Társulatban számolt be. A nyolc éven át végzett előre megtervezett gyűjtő, az okokat és összefüggéseket feltárni igyekvő, helyenként szükségszerűen feltételezésekbe bocsátkozó elemző munkájáról elmondhatjuk, hogy meghatározó eredményekkel gazdagította a magyar tudomány tárházát. A Bihar-hegység barlangjainak vizsgálata során összegyűjtött állatokat, növényeket és 363 őscsontot a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Geológiai és ásványtani vizsgálatainak határokon túli elismerését jelentette, hogy 1867-ben a bécsi Geológiai Társulat levelező tagjává választotta. Az Afrika utazó Kovács János hazai tájakon tett tudományos utazásai tanítványa Tisza Domokos életének balsorsra fordulása miatt félbeszakadtak. Tanítványa egyre súlyosbodó tüdőbajban szenvedett, ezért "... súlyosan mellbeteg növendékemmel küldettem ki, hogy az egyiptomi, núbiai langyos, száraz tél adja meg neki azt, mit itthon az orvosi tudomány meg nem adhatott ..." (Kovács J., 1857). A geszti nevelő a kényszerű, mégis örömmel vállalt egyiptomi utazásra rendkívüli alapossággal készült föl. Korának ismeretanyagát, valamint hazai (Petényi Salamon János, Brassai Sámuel, Herman Ottó, Frivaldszky János) és más országbeli tudóstársainak ajánlásait felhasználva előzetes tanulmányokat folytatott. Ismeretei elmélyítésére és kibővítésére az Egyiptomba való utazás során még felkereste Trieszt, Velence, Alexandria, Kairó és Bejrút legjobb szakembereit is (Nagy J, 1941). A hosszú út alatt a Nemzeti Múzeum és a Természettudományi Társulat előzetes felkérése alapján gyűjtendő növények és állatok konzerválására úticsomagjába gyűjtő- és preparáló-felszerelést, és ezzel foglalkozó szakmunkákat is tett (Nagy J. hagyatéka R 3126). 1855. október 16-án a Calcutta nevű gőzösön érkeztek meg Egyiptomba (Kovács J., 1857). A deltavidéken egy vitorlás bárkát béreltek, majd egy szakács- és tolmácsfeladatokat egy személyben ellátó kalauzt fogadtak. A hajó tizenegy fős személyzetén kívül útitársaik Zichy grój, Schlabrendorf gróf, Bencsik Ferenc (Kovács /., 1855), valamint Figari professzor (Kovács J., 1857) voltak. Hajójuk a Níluson az állandó észak-északkeleti passzátot kihasználva a folyásiránnyal ellentétesen dél felé egészen Vadi Halfáig jutott. Kovács János az öt és fél hónapig tartó afrikai és közel-keleti útról 55 részletes, szakmai tapasztalatokat is tartalmazó levelet küldött a Tisza családnak (Nagy J. 1894/1895), melyekben természetesen soha nem feledkezett meg a beteg állapotáról sem informálni a nyugtalan grófi családot. Leveleiből kitetszik, hogy Kovács János nemcsak kiváló természetkutató, hanem jó tollú író is. Színes leírásokban számol be minden, általa érdemlegesnek és érdekesnek ítélt jelenségről. 1855. november 18-i, Arany Jánosnak Kairóból küldött levelében a hazaitól lényegesen különböző éghajlatról így írt: "... Ti talán Juttok is Kőrösön, s néha reggelenként és estvénként meg is fázhattok, ha akartok, míg mi itten csak reggel és estve járkálunk, s a déltájban való kimenetelt minden módon eltávoztatjuk, s ha éppen elkerülhetetlen a kimenetel, esernyőt viszünk a nap heve ellen, mi itt éppen nem ötlik fel, sőt egyébre nem is tudnók használni esernyőinket, miután itt nem szokott eső esni... ". Az éghajlattól függő természetes és termesztett növényi kultúrákról is informálja barátját: "... Az egész Nílus völgye ollyan, mintha most volna a tavasznak dandárja; a fák virágosok, s a rósafák pünkösti színben ragyognak; de az ősz is mutogatja magát, az utcán nagy mennyiségben árúit sült zöld tengeriben, sárga és görög dinnyében, ugorkában és tökben (mellyeket szinte csak nyersen csemegéznek az arabok) a pomagránátban, banánban, citrom, narancs és birsalmában. (...) Itt az aratásnak sincs bizonyos ideje, - ha ugyan azon a föld termésének betakarítását akarjuk érteni -, mert itt ugyan azon földről 4-5 izben is takarnak az egyiptomiak egy év alatt. Például: a mint a búzát learatják, retket vetnek, ezután egy sesamum nevű olajnövényt, azután tengerit, azt lóherével váltják fel, melly után ismét répát, salátát vagy hagymát vetnek ... ". A köznapi élet apró, de jellemző részleteit a jobb érthetőség kedvéért az otthoniakkal veti össze: "...A kenyerük úgy néz ki, mint egy kis lángos, mely nem nagyobb a kalapod tetejénél, s a köznép itt az olajat ízetlennek találja, ha friss; ők úgy szeretik, ha jól megérett, mint a körösi sajt... ". Megbottánkozva figyel fel az elhanyagolt külsejű, szutykos gyerekekre: "... a piszkos arab gyermekeknek a képe a légytől úgy meg van lepve, hogy a szó szoros értelmében még a szeme is tele van, s nemcsak az anyja
