Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 13. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1994)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - A Szegedi Nemzeti Emlékcsarnok geográfusoknak, utazóknak szentelt szobrai, emléktáblái (Kovács S.) - A légifénykép-kiértékelő műszer (Puskás K.)

ta egy területről készült felvétel tartalmának mérésekkel való feldolgozása. A lefényképezett terület tereptárgyainak térbeli helyzetét, alakját jellemző adatok meghatározása és mérethelyes ábrázolása. A pontosan rögzített adatokat kiértékelő készülékek segítségével rajzolják a térképre, miközben a képrajzoló a felesleges tereptárgyakat el is hagyhatja. A kiértékelő a térképkészítés minden munkafázisában a terepet látja maga előtt. Egyszerre nagy területet tud áttekinteni, és bepillantást nyer egyébként áttekinthetetlen tereprészletekbe is. Lehetősége van utólagos méréseket és vizsgálatokat végezni. A földi eljárással szemben nagy előnye, hogy felvétel gyorsan, nagy területről készíthető, de kiértékelése, átrajzolása már hosszabb időt igényel. A felvétel a térképet nem ptkolja, de a térképezés munkáját lényegesen meggyorsítja. A fotogrammetriában két fő eljárást különböztethetünk meg, attól függően, hogy a felvétel a földön, avagy a levegőben készült. Térképészetben, legelőször a földi fotogrammetriai eljárást alkalmazták, de ma már hátrányos helyzetbe került a légi fényképezéssel szemben, mely a repülés fejlődésével együtt tökéletesedett és a fotogrammetria legfontosabb ága lett. A földi fotogrammetria hátránya, hogy a közeli tárgyak fedése miatt nagyon sok fényképpárral lehet az összes tereppontot felvenni. Ezzel szemben a légi fotók jól „belátnak" a terepbe, annak magasságkülönbségei nem jelentenek akadályt a szemlélésben. Az egyes eljárások esetében újabb két csoportról beszélhetünk annak függvényében, hogy a kidolgozáshoz elegendő-e egy kép, vagy egyszerre két felvétel készítésére van szükség. A fotogrammetriai felmérésre használt fénykép a földfelület részletének függőleges tengelyű, központi vetítésű képe. Ahhoz, hogy az egyes pontok mindhárom koordinátája meghatározható legyen, fényképpárra van szükség, melyeket sztereogramoknak nevezünk. Ezek együttes szemlélésével létrejön a térmodell. Nagy előnye, hogy a képek kartográfiai feldolgozása egyszerűbb lesz, sőt mechanikai úton is elvégezhető. A légifénykép egyenkénti kiértékelése csak sík vidékről készült mérőképek esetében végezhető el. Nagyobb terepi magasságkülönbségek esetében már kétképes kiértékelést alkalmaznak. Kiértékelő készülékek A XLX. század technikai újításai a térképezésben is forradalmi változásokat hoztak. Daguerre 1839-ben szabadalmaztatja a fényképezést, s ettől kezdve a terepfelmérési munkálatoknál is alkalmazzák. Az egyre tökéletesedő repülés ad lehetőséget a következő lépcsőfok, az aerofotogrammetria kifejlődésére. Tökéletesedését a hadászatban felismert jelentős szerepe, és a háború kitörése határozta meg, korlátlan anyagi áldozatokat ekkor hoztak fejlesztése érdekében. Az első kiértékelő készüléket, az ikonográfot, 1850-ben szerkesztették, ez igen kezdetleges fotogrammetriai berendezés volt. Az első gyakorlati eredményeket felmutató felvevő készüléket 1859-ben LAUSSEDAT francia ezredes készítette el. Elméletének értelmében ő két felvételt készített, két különböző helyről, ugyanarról a terepről. Az egyes képekből levezetett irányok páronkénti metszéséből a felvett tárgypontok pontonként visszaadhatok. A műszerek fejlődésében lényeges előrelépést jelentett a térlátó, más néven sztereoszkóp alkalmazása. A két szemmel való szemlélés lehetővé teszi, hogy térbeli képet lássunk. PULFRICH német professzor volt az, aki a korábban feltalált térjelet a sztereoszkóppal kombinálta és 1901-ben megszerkesztette a sztereokomparátort. A XX. század elején vette kezdetét a műszerek jelentős, gyors irányú fejlődése. Elkészítették a kettős vetítőkészüléket, új mérőkamarákat építettek, és 1925-ben a HEYDE-gyár elkészíti az első autokartográfot, mely a fotogrammetria általános alapfeladatát - tetszőleges helyzetű képpárokból, hegyvidékről szintvonalas térképet készíteni - megoldotta. A feladat megoldásának elve azóta lényegében nem változott, a műszerek szerkezeti megoldásához azonban mindig felhasználják az alkalmazható legfejlettebb technikai eszközöket. A múzeum ROMANA SZPR-2 típusú sztereoprojektora 1960-ban készült a Szovjetunióban, G. V ROMANOVSZKIJ professzor tervei alapján. A nagy méretarányú térképezéshez két műszertípus alakult ki. Az egyik az alsóbbrendű geodéziai alappontok, a légi háromszögelés pontjainak és a birtokhatárpontok számszerű meghatározására szolgáló sztereóműszer. A másik a nagyméretarányú részletkiértékelés szte-