Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 12. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1993)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Balázs Dénes: Az 1967. évi Magyar-Lengyel Szahara-expedíció

Szél formálta óriási gombaszikla a Tibeszti hegység peremén az ivóvizei) három málhás leve szállította. A 186 kmes megerőltető gyalogtúra során eljutottak a Soboromkráterhez, ahol igen élénk fumarola és szolfalara tevékenységet figyeltek meg (BALÁZS 1974). Útközben megfigyeléseket végeztek a periglaciális jelenségekkel kapcsolatban, és sikerült megfejteni a hatalmas ignimbritlejtőkön látható, kanbarázda-szerű képződmények eredetét (BALÁZS 1970. pp. 124-126). A harmadik terepmunkára a hegység D-i előterében akkor került sor, amikor az expedíció már saját kocsiján folytatta útját D felé. A kutatóállomáson eltöltött közbenső napokon a saját, ill. az állomás műszereinek felhasználásával részletes meteorológiai megfigyeléseket végeztek (besugárzás, evaporáció stb.), több ezer adatot jegyeztek fel. Napsugárzásnak kitett kőzettömbökbe és a talajba különböző mélységekben hőmérőket építettek be, s óránkénti leolvasással az inszolációs aprózódáshoz gyűjtöttek mikroklimalikus adatokat (BALÁZS 1982). Tanulmányozlak a Bardagué-vádi hidrológiai viszonyait, az oázis vízellátását. Hálás fotótémát kínált a környező, víz és szél formálta kőgombák. kőerdők vizsgálata. Az. állomáson elhelyezett csapdákkal sok ezer rovart gyűjtöttek össze. Több száz fényképen örökítették meg a környéken található prehisztorikus sziklarajzokat. Néprajzi tanulmányok során vizsgálták a tubuk településeit, életmódjukat, szokásaikat, hangszalagra vették dalaikat, filmfelvételeket is készítettek. Anyagiak hiánya miatt használati tárgyakat, fegyvereket stb. nem gyűjtöttek, viszont a környéken kutatva neolit leletekre bukkanlak (nyíl- és dárdahegyek, bazaltból készült örlőkövek stb.). Mindent egybevetve: a bardai kutatóállomáson töltött három hét szakmailag nagyon hasznosnak és eredményesnek bizonyult. F.gyben cz volt az ulolsó lehetőség ilyen jellegű tanulmányok folytatására, mivel nem sokkal később újra kiújultak a harcok a tubuk és a déli négerek között, ami az állomás pusztulásához vezetett. Tibeszti hegységtől a Csád-tóig Ez az 1800 km-es sivatagi útszakasz volt az expedíció legfárasztóbb része. Napközben a gépkocsi ponyvája alatt 50-55°C-t mértek, a szabadban árnyékos helyen a hőmérséklet a déli órákban meghaladta a 45°C-t, és gyakran hajnalban sem süllyedt 32°C alá. A relatív légnedvesség napközben 10%-nál kevesebb volt, a páraéhes levegő a szervezetből naponta 5-6 liter vizet vont el. A közlekedést is nehezítette a nagy hőség, mivel a motor hűtővize hamar fel forrósodolt, így csak a viszonylag hűvösebb reggeli és esti órákban utazhatlak. Az expedíció tagjai a kényszerű „hőségpihenők" alatt is dolgoztak, meteorológiai észleléseket végeztek, kőzetés üledékmintákat gyűjtöttek, elemezték a kutak és források vizét. A német kutatók jóvoltából ismét teletöltött benzines hordókkal indulhatott tovább az expedíció Bardaiból 1967. május 20-án. Ezen a napon átszelték a Pic Toussidé-vulkán (3265 m) K-i oldalán elterülő, több mint 100 km széles ignimbril-plalót (max. tszf. magasság 2500 m). Papírtekercsekre másolatokat készítettek a Gonoa-kanyon híres sziklarajzairól, de filmre is vették a látványosabbakat. Május 21-én a viszonylag jól kivehető piszt Zouartól Ny-ra impozáns homokkő tanúhegyek között haladt. A festői környezetű Mourso-vádi homokkőfalai között máigazdag egyenlítői flóra bukkant elő, sőt a pusztai állatvilágon (gazellák) kívül az erdőkhöz szokott fajok is megjelentek (pl. majmok). A következő két napon A bardai német kutatóállomás