Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 12. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1993)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Krizsán László: Első együttműködés a történelemben fehér és fekete bőrűek között Afrika tudományos megismerésében

veit tudomást semmiféle korlátozó intézkedésekről, illetve ilyenek az afrikaiak tudatáig el sem jutottak, és változatlan intenzitással „termelték" piacra a rabszolgákat. Az afrikai társadalmak intézményeiket: a bíráskodást, a hadsereget és minden egyebet, a szokásokat, sőt még a vallást is, oly módon alakították át, hogy azok minél több rabszolgát juttassanak a gazdagok tulajdonába, akik kellő hatalommal és befolyással rendelkeztek ahhoz, hogy a társadalmi rabszolgaáru-termelést saját hasznukra kisajátítsák. A korábban tárgyilagos és disztingvált ítéletekre törekvő bírósági tanácsok minden bűnt rabszolgasággal büntetlek, és ítéleteikben csupán az jelentett valamiféle motivációt, hogy súlyosabb vétség esetén nemcsak az elkövetőt, hanem családját is rabszolgasággal sújtották. Óriási tömeget taszítottak rabságba a babonák, a rosszindulatú vádaskodás, a határidőre meg nem fizetett adósságok, nem is szólva a rabszolgaszerző, szomszédok ellen viselt háborúkról. E belső társadalmi rabszolgaáru-termelés következtében olyan helyzet alakult ki, hogy „a nemzetnek csaknem fele a másik fele résznek mint rabszolga adatik el".

14 Az óriási túlkínálat következtében, a koncentrálódott rabszolgapiacokon nagyon lecsökkent a rabok ára. A bátor hajósgazdák, akik gyorsjáratú hajóikban bízva, neki mertek vágni az óceánnak, egy-egy szállítmányból csupán 5-8 százaléknyit, a legerősebb, legértékesebb emberanyagot vették át. A többi ingyen sem kellelt. De a rabszolga-termelő mechanizmus változatlanul ontotta a kontinens belsejéből a rabszolgák tömegeit. Ezek a szerencsétlenek számban súlyosan megfogyatkozva elvergődtek a titkos tengerparti piacokig, ahol töredék részüket kiválogatták és a folyótorkolatokban elrejtett hajókba rakták, a többit, a „feleslegeseket", ugyanazok a hajcsárok kergették szét, akik több ezer kilométeren keresztül nyakvillában és megláncolva hurcolták idáig. Ebben az ellentmondásban, mely szerint a rabszolgák „termelése" változatlan maradt, „értékesítésük" lehetősége, körülményei viszont gyökeresen megváltoztak, fejezhető ki az a súlyos válság, amely a rabszolgakereskedelem feltételeinek megváltozásával a XIX. század első felében Nyugat-Délnyugat-Afrika népeire zúdult. A koncentrálódási folyamatot, amely az ,.élő-áru"-val folytatott kereskedelemben végbement, Afrika múltjának kutatói még a legutóbbi időkig sem ismerték fel, s ebből következően hibás megállapításokra jutottak. Példaként Sigbert Axelson svéd kutató munkáját D említjük, aki, nem ismerve fel a rabszolgakereskedelemben a Bécsi Kongresszus után végbement koncentrálódási folyamatot, sajnálatosan, éppen Magyar László adataiból jut helytelen következtetésre. Sigbert Axelson a Kongó-vidék kultúráit és társadalmi fejlődését ismertető munkájában foglalkozott a rabszolgakereskedelemnek e területen végbement változásaival is. E változások szemléltetésére Axelsonnak rendelkezésére állottak Tuckey kapitány 1816-ból származó adatai, melyek szerint a megjelölt évben 2000 rabszolgát indítottak el Alsó-Kongó vidékéről az Újvilágba. Ezt a mennyiséget hasonlította össze a Magyar Iászló álta közölt adatokkal, amelyek 1848-ban 20 000 főben jelöl lék meg az ugyanezen területről kivitt rabszolgák szá mát, ' s ezen egyértelmű adatokból az idézett mi szerzője megállapította, hogy a XIX. század első felében a Bécsi Kongresszus határozatai és ezt követően ; rabszolgakereskedelem elfojtására tett nemzetközi erő feszítések ellenére, harminc év alatt az exportált rabszol gák száma jelentősen emelkedett.

18 E súlyos, az egész korszak megítélését befolyások tévedési két okból állítjuk feltűnően előtérbe: egyrészt mert a valósággal homlokegyenest ellenkező követkéz telesre Magyar László adatai alapján jutott a szerző másrészt azért, mert esetünk szemléletesen bizonyítja hogy az afrikai rabszolgakercskedelemben a százac elején végbement változások lényegének, a rabszolgakereskedelem koncentrálódási folyamatának fel nem ismerése, még autentikus és helyes adatokat tartalmazó fonások használata mellett is tévútra vezeti a kutatót. Magyar László több szempontból is ellenőrzött és helytállónak talált adataiból Axelson azért jutott a valósággal éppen ellentétes következtelésre, mert a Tuckey kapitány korabeli rabszolgapiacot azonosnak vélte azzal a harminc évvel későbbi rabszolgakereskedelmi központtal, amelyet Magyar László 1848-ban személyesen is felkeresett. Amikor Tuckey kapitány jelentése készült, a rabszolgapiacok még a tengerpartokon virágozlak. A Tuckey kapitány által meglátogatott, évi 2000 rabszolgát forgalmazó, félrecső kis telep alig jöhetett számításba a nagy forgalmú tengerparti rabszolgapiacok mellett. A Tuckey-léle adat nem egy régió évi rabszolga-forgalmai jelölte, hanem egy jelentéktelen, a fő kereskedelmi útvonaltól akkor távolabb fekvő, kis piac produktumát. Az 1820-as évektől azonban e kis rabszolgapiac gyors változáson ment át. Mellé-, köréés rátelepüllek mindazok a kereskedők, akiknek a rabszolgakereskedelem betiltása után el kellett hagyniuk a nagy forgalmú, de tengerparti fekvésük miatt jól ellenőrizhető telephelyeiket. így állt elő az a helyzet, hogy a Magyar-féle leírás időpontjában. 1848-ban, az egykori kis állomás már egész régiók rabszolgapiacait egyesítette magában, és az évi 20 000-es rabszolga-exportot is az egyesült piacok állították ki. Az itt egyesült tucatnyi rabszolgapiac közül önálló működése idején valamennyi kereskedőtelep egymagában is képes volt erre a teljesítményre, tehát a növekedés csak látszólagos, abszolút értelemben a kereskedelem nagyfokú csökkenését ábrázolják a Magyar-féle adatok. Magyar megfigyeléseinek másik, rendkívül jelentős része az afrikai népeket sújtó összetett válság, melyet szintén a rabszolgák kiviteli tilalma idézett elő. A korábbiakban láttuk, hogy az elszállításra összeszedett rabszolga-tömegnek csak elenyésző részét vitték tengeren túlra. A lobbii - a feleslegeseket - egyszerűen szétkergették, vagy, nehogy bűncselekményeket kövessenek cl, halomra mészárolták. Esetenként a rabszolgahajcsárok barbár szórakozásaihoz szolgáltak élő áldozatul. Hermann Wtssmann német Afrika-kutató közöl egy