Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 11. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1992)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Hulló Gábor: Schafarzik Ferenc munkássága a Kaukázus kutatásában

SCHAFARZIK FERENC MUNKÁSSÁGA A KAUKÁZUS KUTATÁSÁBAN* Dr. Bidló Gábor ÖSSZEFOGLALÁS Az 1886-ban vezetett harmadik Déchy Mór expedíció geológus résztvevője dr. Schafarzik Ferenc volt. Az út során az Ardon-folyó völgyén felhatolva eljutottak a Ceja-gleccserig, majd onnan a Kaukázus északi lábánál elterülő fördöket tanulmányozták, A Kaukázus északi oldalán eljutottak a Bakszán-patak völgyébe. További útjuk során Dagesztánon keresztül a Kaszpi-tengerhez, Bakuba mentek Itt Schafarzik tanulmányozta az Apseronfélszigeti olajelőfordulásokat. Útjuk befejezéseként a Kaukázus déli oldalán, vasúton tértek vissza Batumiba, ahonnan hajóval jöttek Konstantinápolyon és Athénen keresztül haza. Déchy Mór a Kaukázusba vezetett expedícióit nem tekintette kizárólag hegymászó teljesítményeknek, hanem tudományos feltáró munkának. Útjaira több alkalommal vitt magával - saját költségén - magyar kutatókat, az európaiak számára alig ismert területek bejárására, sajátságainak feltárására. Az 1886-ban vezetett III. útjára kísérte el először geológus is, dr. Schafarzik Ferenc Ma már nehéz megállapítani, hogy Déchy milyen alapon választotta Schafarzikot munka- és útitársául, néhány életrajzi adat talán magyarázza ezt. Kétéves volt Schafarzik (sz. 1854), amikor édesapját Nagyszebenbe helyezik, és egészen az érettségi vizsgáig életét ebben a városben tölti. A 2000 m-nél is magasabbra emelkedő Déli-Kárpátok lábánál pezsgő volt a tudományos élet, a világhírű Bruckenthal múzeum kincsei felkeltik a fiatal fiú érdeklődését a természet világa iránt, álladóan járja a környező havasokat, gyűjti, rendszerezi a kőzeteket és növényeket. Az egyetemi tanulmányai során Szabó József tanítványa, majd munkatársa. Végleges állásra a Magyar Királyi Földtani Intézetbe nevezik ki. Ennek kötelékében kezdi meg a Déli-Kárpátok legdélibb részének, az Al-Dunától a Zsil völgyéig terjedő terület tanulmányozását, amit haláláig folytat. Közben részt vesz a boszniai háborúban (1878) is, ahonnan nemcsak kőzetekkel megrakodva, de bátorságáért kitüntetve tér haza, mint tartalékos hadnagy. Déchy Schafarzik felkérésével egy magas hegységekben otthonosan mozgó, halálos veszélyektől vissza nem riadó, négy nyelven beszélő, kitűnően képzett útitársra tett szert. Érdemes megemlítenünk, hogy erre az útjára Déchy nem vitt magával hegyi vezetőt, mint többi útjaira. A harmadik expedíció elindulása előtt, a 32 éves Schafarzik Bécsbe utazik, tájékozódni a Kaukázuskutatás legfrissebb eredményeiről. Több szakembert keresett fel, begyűjti és kijegyzeteli a vonatkozó irodalmi adatokat. A nagy útra 1886. június 16-án du. 2 óra 30 perckor indulnak el Budapestről. Odesszába** 18-án érkeznek meg, 19-én hajóra szállnak. A Fekete-tengeren és az Azovi-tengeren hajózva június 22-én érnek TaganRogba. A hajóút igen kellemesen telt el; Schafarzik feljegyzi naplójában, hogy esténként Déchy zongorajátékában gyönyörködtek. Útjukat vonattal folytatták, és június 24-én érkeznek meg Vladikavkazba. Öt napig intézik a hivatalos formaságokat és rendezik a csomagokat, végül június 29-én elindulnak a Kaukázusba. A terepmunkák ismertetése Útjuk első része az Ardon-folyó völgyében a Cejagleccserhez vezetett. Első állomásuk Alagir volt, ahol megtekintették az állami fémkohót, ami a szadoni ezüstöt tartalmazó - galenitet dolgozza fel. Beérve a hegyek közé, az út vastag pados, északi dőlésű, biotitandezit tufában haladt, amit az első mellékpatak betorkolása után felváltott a felső-kréta márgás mészkő. A Tamisk-patak völgyétől délre alsó-kréta mészköveket találtak, szintén északi dőléssel. Tovább Előadás a Magyar Földrajzi Múzeumban 1991. október 31-én „A Kaukázus magyar kutatói" című tudományos ülés keretében. A szerző a földrajzi helyneveket Schafarzik kézirataiban lévő írásmódon közli. (Szerk.)