Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 10. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1991)

ÉRTEKEZÉSEK - Ajtay Ferenc László: Száz éve született Tulogdi János

nak a vezetésére. Ezt a feladatot sikerrel oldotta meg; a Kar jól felkészült földrajztanárokat, geológusokat, hidrológusokat és geomorfológusokat képezett ki az oktatás és a kutatómunka számára. 1959-ben az egyetem megszüntetésével, a többi idős magyar professzorral együtt, nyugdíjazták. Tanári tevékenységében elsőrendű feladatának tekintette a tárgy megszerettetését hallgatóival. Ennek érdekében óráit színessé, érdekessé tette, ezt óriási tudása és pedagógiai érzéke garantálta. Előadásaiba mindig beleszőtt humoros epizódokat, személyével megtörtént mulatságos eseteket, tudományos kuriózumokat és bakikat. Az volt a véleménye, hogy ha a hallgató a tárgyat megszerette, akkor a tanárnak is, hallgatójának is nyert ügye van. A tanárral szemben támasztott követelményeket a következőkben fogalmazta meg: először - a diáknak látnia és éreznie kell, hogy a tanár szereti őt, másodszor - hogy a tanár szereti tárgyát, és harmadszor - hogy a tanár többet tud, mint amennyit elmond. Valóban, ha visszagondolunk oktató-nevelő tevékenységére, előttünk áll ez a tanár - dr. Tulogdi János -, aki mindig az előbbiek szellemében cselekedett. Türelméről, emberszeretetéről, a tanítványai iránti határtalan bizalmáról és segítőkészségéről mindenki beszélt. A tanárok, doktorandusok, geológusok százainak bocsátotta rendelkezésére a szükséges könyvészeti anyagot. Bármilyen erdélyi problémáról érdeklődtünk (helynevek, várak, kastélyok, természeti ritkaságok, tavak, völgyek, meteorológiai adatok, barlangok, kövületek stb.), egy-két nap alatt megkaptuk tőle a kérdésre vonatkozó bibliográfiai jegyzéket. Elmondhatjuk, hogy ilyen irányú ún. tudományos információs tevékenysége, a hozzá fordulóknak adott segítsége felbecsülhetetlen értékű. Az egyetemen már az elsőéves „gólya" tudta, hogy nála nem lehet és nem kell vizsgát ismételni, ugyanis Tulogdi professzornál mindenki átment a vizsgán. Ez természetes is volt, mert aki az ő jól dokumentált előadásait rendszeresen hallgatta, s ha keveset is tanult, annyit tudott, hogy átment a vizsgán. Mindez Tulogdi tanár úr alapos minőségi munkáját bizonyította. Hallgatóit eljövendő kollégáinak tekintette, órák elején sohasem hiányzott a „Kedves hallgatóim", majd a negyedéveseknél a „Kedves kollégák" megszólítás. Nagy kedvelője és mestere volt a táblai rajzoknak, feltételezhető, hogy munkájának ezt a vonását Cholnoky Jenő egykori professzorától vette át. Kitűnő tömbszelvényeket rajzolt nagy gonddal a táblára, amelyek geológiai szerkezeteket, völgytípusokat, teraszokat, jellegzetes felszínformákat vagy kaptációs eseteket ábrázoltak. Ezenkívül térképvázlatok s rengeteg magyarázó részletrajz segítette a geomorfológia és hidrológia alapos elsajátítását. Csodáltuk rajztudását, amelynek nagy része volt abban, hogy a generációnkhoz tartozó földrajztanárok százai a táblát a földrajztanítás kincsesbányájának tekintik. Az előadásain készített jegyzeteket, vázlatokat, egykori tanítványai ma is szívesen forgatják, mert ezekben az alapos és módszeres földrajztanítás iskolapéldáit látják. Az egyetemen az évek folyamán tízféle diszciplínát adott elő - és nyugodtan hozzátehetjük - lelkesedéssel. Ismerve sokoldalú tudományos tevékenységét, e sorok írója a hetvenes évek elején megkérdezte az idős profeszszort: mondaná meg, melyik tudomány áll legközelebb hozzá, melyikkel foglalkozik legszívesebben? A válasz latolgatás nélkül két tudományt jelölt meg: a geomorfológiát és a hidrológiát, „mert ez a két tudomány elválaszthatatlan dialektikus egységet képez, ugyanis egy tájegység felszínformái a mi éghajlati viszonyaink között nagy mértékben magukon viselik a víz felszínalakító hatását". A természet és a tájvédelem előharcosa Dr. Tulogdi Jánosnak nagy érdemei vannak az erdélyi természetvédelem szükségességének a korai felismerésében és feladatainak a megfogalmazásában. Az ezzel kapcsolatos nézeteit, a legsürgősebb tennivalókat már a húszas években közzétette, amikor még híre sem volt Romániában az átfogó, céltudatos természetvédelemnek (Pásztortűz, 1927. XIII-XIV. 341-344.). Ebben a cikkében és más tanulmányaiban sürgeti számos terület, természeti érték védelem alá helyezését. A sokak által ismert és napjainkban már védett objektumok mellett, mint amilyenek a Detunáta bazaltoszlopai, a Dévaivárhegy, a Nagy-Csornád vulkáni krátere a Szent Annatóval, a Gyilkos-tó és a Békás-szoros, a Tordai-hasadék és a Sebes-Körös szurdokvölgye Révnél, valamint a Meleg-Szamos forrásvidéke mellett hivatalos védelmet kért a Kolozsvár melletti Malom-völgy számára, melynek növényrilkaságai, messze földön ismert gömbkövei ma is pusztulnak. Ami a Mezőséget illeti, elsőként javasolta a gyekéi, cégei és záhi tavak védelmét. Tulogdi professzor úr mindig az általános, nagy területeket átfogó természetvédelem híve volt, amit csak a nemzeti parkok keretében lehet megvalósítani. Ezért szorgalmazta már 1927-ben Alcxandru Borza és Emil Racovitá professzorokkal együtt a különleges intézkedésekkel védett nemzeti parkrendszer létrehozását. Ilyen felfogásban javasolta a székelyföldi Kelemen - Görgényi - Hargita vulkáni vonulatának, az itt található pazar krátereknek, borvízforrásoknak, gőzlőknek, valamint a Déli-Kárpátok vonulatában lévő glaciális formakincsnek védelem alá helyezését. Fájó, hogy napjainkban csak egy. a Retyezáti Nemzeti Park létezik, a többi, köztük a szakvéleményekkel megindokolt és megálmodott Biliari Nemzeti Park, nem valósulhattak meg. A Biharban és a Kelemen-havasokban a természetei olyan mértékű károsodás érte, ami már jóvátehetetlen. így a Kelemen-havasokban a vas- és kénásványok kitermelése folyamán 33 millió köbméter sziklát hordtak el külszíni kitermelési módszerrel,.ezért a területet borító ősrengeteg eltűnt. De a kitermelésnek áldozatául esett a Luana nevű barlang is, a Csokoládé Palota kénkarszt temiével együtt, ami egyedülálló formáció volt a világon. A meddő kőzetet különböző helyeken tárolták teljesen ésszerűtlenül és felelőtlenül.