Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 8. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1990)
MÚZEUMI HÍRADÓ - Teleki Sámuel szobra Érden (K. J.)
MÚZEUMI HÍRADÓ TELEKI SAMUEL SZOBRA ERDEN Régi adósság törlesztésének színhelye volt a Múzeum kertje 1989. október 9-én. A legnagyobb magyar felfedező utazó, Teleki Sámuel első ízben kapott szobrot, több mint száz esztendővel azután, hogy visszatért afrikai expedíciójáról. A világhírű tudós kísérőjét, a vállalkozás krónikását, Ludwig von Höhnelt nagyobb becsben tartották az osztrákok. Az ő bronzból készült mellszobrát nem sokkal a halála után az 1940-es években elkészítették Ausztriában. Egykori bécsi lakóházát az Osztrák Földrajzi Társaság emléktáblával jelölte meg. Az expedíció fő szervezője, irányítója és anyagi finanszírozója emlékével azonban mostohábban bántak honfitársai. Teleki Sámuel nevét évtizedeken át alig emlegették, s érdemei sokáig nem voltak elegendőek ahhoz, hogy akárcsak egy minimális költséggel járó utcanévtábla hívja fel rá a figyelmet. A hivatalos elismerés elmaradása mellett szomorú és elgondolkodtató, hogy több mint egy évszázadon át a képzőművészeket sem ihlette meg Teleki Sámuel alakja, kalandos utazása. Körösi Csoma Sándorról tucatjával készültek a szobrok, plakettek, festmények, de a művészvilág szinte teljesen figyelmen kívül hagyta a legnagyobb magyar Afrika-kutatót. Elsőként 1987-ben az Érden élő szobrászművész, Domonkos Béla véste bronzplakettbe Teleki Sámuel markáns arcvonásait. Elsősorban az ő önzetlenségének köszönhető, hogy elkészült a jeles utazó bronzszobra. A művész — a kortárs magyar képzőművészet rendkívüli átélőképességgel megáldott, gondolatgazdag, vasszorgalmú alkotója — páratlan remekművel vetette meg a híres magyar utazók, földrajzi felfedezők emlékkertjének, egy majdani Panteonnak az alapját. Teleki Sámuel trópusi kalapban megformált, viharvert, nélkülözések gyötörte arcvonásai a szenvedésektől nem kímélt Afrika-kutató legjellemzőbb tulajdonságait: a kitartást, a helytállást, a bátorságot sugallják. Domonkos Béla Teleki Sámuelnek azokat a jellemvonásait domborította ki a legkifejezőbben, melyek nélkül nem sikerülhetett volna a nagy jelentőségű Afrika-expedíció. A művész nem heroizálta Telekit, nem a gazdag arisztokratát, a földbirtokos grófot, hanem a küzdő, a sorscsapásokon, veszélyeken felülkerekedő embert mintázta meg. Domonkos Béla tehetségének köszönhetően oly módon sikerült a nem könnyű feladatot megoldani, hogy műve már születése pillanatában szimbólumértékűvé vált. Az ismeretlen területek feltárását célul tűző állhatatos kutatót, a bizonytalanságoktól vissza nem riadó felfedezőt, a vadállatokkal megküzdő vadászt és természettudományi gyűjtőt ismerhetjük meg a bronzszobron. A Magyar Földrajzi Múzeum udvarán a szoboravatási ünnepséget a Himnusz hangjai nyitották meg. Pata Simon, Érd város tanácselnöke köszöntötte a több száz főnyi érdeklődőt, köztük dr. Bora Gyula tanszékvezető egyetemi tanárt, a Magyar Földrajzi Társaság elnökét, dr. Gábris Gyula egyetemi docenst, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkárát és Balázs Gézánét, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettesét. Beszédében kiemelte: „A nagy múltú erdélyi családból származó Teleki Sámuel Göttingenben és Berlinben folytatott egyetemi tanulmányait követően, hosszas felkészülés után indult útnak. 1886—1888 között végrehajtott viszontagságos utazása a legutolsó mérföldkő volt a titokzatos fekete földrész, Afrika feltárásában. A hároméves expedíció legfontosabb eredményei — a Rudolf- és a Stefánia-tavak, valamint a Telekiről elnevezett működő tűzhányó felfedezése — nemcsak a magyar, hanem az egyetemes földrajztudomány szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek. Kelet-Afrikában a vulkánon kívül a Kenyahegységben egy festői völgy és egy menedékház emlékeztet a jeles tudósra, aki magánvagyonából Domonkos Béla az utolsó simításokat végzi a Teleki-szobron (M. Engler Edit felvétele )
